Minden műfajt elér a végzete, és kezd átfordulni öniróniába: vuhsziából ilyet még nem láttam, de íme az első! A My Own Swordsman az a kínai történelmi szuperhősök számára, ami a Haláli hullák hajnala a zombik számára.
Fut a lány a levegőben, átugrál az emberek feje fölött, és aztán arccal belehasal a tyúkoskosárba. Kínai humor. De legalább őszinte. A My Own Swordsman a vuhszia tipikus karaktereit és beállításait figurázza ki kegyetlenül, semmiféle határt nem tisztelve. Amikor énekelnek, akkor fut a karaoke-szöveg a vászon alján, villog egy cédé-ikon, kiszínesedik minden és alighanem mesterséges szivárványok is ellepték a képet, de eddigre a vizális érzékeim már kisültek, úgyhogy nem emlékszem.
Az önirónia annyi szinten van jelen a filmben, hogy az már az önirónia öniróniája. Meta-meta-metafilm, kigúnyolja a vuhsziát, az az alapján készült játékokat, az animációt, a tévéképernyős kultúrát, mindezek paródiáját és önmagát is. A rétegezett humor mellett pedig jól odamondogat a kortárs Kínának — szó szerint odamondogat: a főhősnő belenéz a kamerába, és előad egy monológot a gonosz ingatlanpiaci cápákról (Kínában most készül kirobbanni az a válság, ami Amerikában 2008 őszén, és a kínai társadalom értelmesebbik része halálra van rémülve tőle).
A My Own Swordsman egy 2006-ban indult nyolcvanrészes animációs tévésorozat alapján készült. A sorozat a maga éveiben hatalmas sikert aratott, sorra készültek belőle a videójátékok és mesék. Az élőszereplős nagyjátékfilm ugyanabban a történeti keretben (a Ming-dinasztia idején) játszódik, és átvette a helyi nézők számára ismerős karaktereket is, sőt, még néhány animációs betétet is megtartott, amik szintén elvégzik a maguk dolgát a poénok ügyében.
Ajánlom-e magyar nézőknek? Igen, mert a kínai humor abszurd módon eltúlzott változata még mindig fogyasztható nyugaton is, a film látványos, és különben is: műfajparódiákból sosem elég.