Magazin

Velence 2018: Nem tudjuk lerázni magunkról Guillermo del Torót

Az elmúlt napokban láttunk egy fantasztikus német alkotást, érdekes dokumentumfilmet, de kevésbé jó versenyzőkkel is találkoztunk. A jubiláló fesztiválról megnéztünk egy szuper kiállítást, és továbbra is sztárok között töltjük napjainkat. Íme második számú élménybeszámolónk a Velencei Filmfesztiválról.


Hirdetés

Filmek

Monrovia, Indiana

A veterán dokumentumfilm-rendező, Frederick Wiseman specialitása, hogy különféle helyeket (intézményeket, településeket) mutat be a lehető legnagyobb részletességgel, a filmek finom aprólékossága pedig egyszerűen magába szippantja a nézőt. Így volt ez tavaly a szintén Velencében debütáló Ex Libris: The New York Public Libraryben is, és az idei Monrovia, Indianában is, amely egy kisváros mindennapjait mutatja be bármiféle kommentár nélkül. Wiseman a hétköznapokat a Tesz-vesz város derűjével és humorával ábrázolja, jó érzékkel választva ki a groteszk pillanatokat (a helyi szabadkőműves páholy esetlen ceremóniája, a kombájnárverés, a giccses esküvő) és a tökéletesen átlagos eseményeket (a pizzéria vagy a tetoválószalon működése). A komolyabb húrokat a városvezetés vagy a Lions Club ülései pendítik meg, amelyek torokszorító kisszerűsége a leszakadó Amerika régiójába sorolják az ezer lakosú Monroviát. A Monrovia, Indiana különleges élmény, hiszen a mikroszkóp alá vont városka képe személyes távlatokat nyithat a befogadóban, elgondolkodtathat, elszomoríthat és megnevettethet. (Gyöngyösi Lilla)

Acusada

2012-es nagyjátékfilmes bemutatkozása után a spanyol rendező, Gonzalo Tobal második alkotásának egy viszonylag elcsépelt témát választott: az ártatlanul megvádolt embert. Jelen esetben egy 21 éves egyetemista lányt gyanúsítanak legjobb barátnőjének meggyilkolásával. Dolores ártatlannak vallja magát, és látszólag családja is hisz benne, a film előrehaladtával azonban egyre több kétely ébred a környezetében, illetve a nézőben. Az áldozat közzétett legjobb barátnőjéről egy szexvideót, de Dolores már megbocsátott neki; hiányzik a lány pólója, de ez nem jelenti azt, hogy azért, mert véres; vajon mi az igazság? A növekvő bizonytalanság örvényében Dolores öccse mondja ki a film legmeghatóbb mondatát: „Még ha te tetted, akkor is szeretlek!”. De az Acusada nem hagyja, hogy ez legyen a film üzenete: a kisfiút anyja pofon vágja; a feszültség egyre nő. A tragikusan végződő házibuli maradványairól, a holttestről és az események kimeneteléről flashbackekből és tanúvallomásokból értesülünk, amitől a film kissé szétszabdalt patchworkké válik. Az Acusada jó, azonban nem kiemelkedő alkotás, a velencei (talán nagyrészt spanyol?) közönség ennek ellenére kitörő ovációval fogadta. (Rakita Vivien)

22 July

Anders Behring Breivik 2011. július 22-én 77 fiatalt ölt meg Norvégiában, Utoya szigetén. A szélsőjobboldali terrorakcióról idén két filmet is bemutatnak: a norvég Utoya, július 22-t hamarosan itthon is láthatjuk, Paul Greengrass változata, a 22 July pedig Velencében debütált. Sajnos a Bourne-filmek rendezője otrombán hollywoodiasra csiszolta a művét. A lélektelen, ezért megközelíthetetlen, ellenben ellenszenves gyerekkarakterek, az élőbb, de természetesen kibontakozni nem hagyott Breivik, a kidolgozatlan ügyvédek és az érthetetlen módon néha felbukkanó miniszterelnök csordogáló történetszálai kiszámíthatóvá és hatástalanná teszik a 22 Julyt. Ahogy várható volt, a mészárlás képei sokkolóak, ám az ezt követő lelki és fizikai felépüléssel nem tud mit kezdeni a film, a tárgyalótermi dráma pedig meglepően lapos. Ezzel szemben a norvég film állítólag mestermű – ezt néhány hét múlva a magyar nézők is megtudhatják. (Gyöngyösi Lilla)

Werk Ohne Autor

A mások élete rendezője, Florian Henckel von Donnersmarck legújabb filmje egy festő életén keresztül mutatja be Németország történelmét a náci uralom és a szovjet megszállás idejében. Ahogy már beharangozó cikkünkben is idéztük, von Donnersmarck a Werk ohne autorral kapcsolatban azt mondta: „remélem, sikerül olyan filmet készítenünk, amely bemutatja, hogy a művészet felismerhet olyan dolgokat, amik egyébként örökké rejtve maradnának az ember elméje előtt.” Jelentjük: sikerült! A Werk ohne autor egy magával ragadó és lebilincselő történet szerelemről, családról, az emberi gyarlóságról; s egyben gyönyörű óda a művészethez. Bár kezdetben meglehetősen tartottunk a hosszúnak tűnő három órás játékidőtől, észrevétlenül eltelt, így a tökéletes befejezés már csak hab volt a tortán. A filmet Gerhard Richter német művész ihlette, és Németország feltehetőleg ezen alkotást küldi az Oscarra. Így bajban lesz a legjobb külföldi film kategóriában a Napszállta (már ha Nemes Jeles filmjét nevezi Magyarország). Ami pedig minket illet, a Werk ohne autor a kedvenceink közé került, és talán még a Charlie Sayst is letaszította a trónról. (Rakita Vivien)

A hangulat

Köztünk járnak…

Mint tudjuk, Velence hemzseg a hírességektől. Viszont az is nyilvánvaló, hogy ennek ellenére nehéz elcsípni őket. Erre a legjobb esély a fél napos sorban állás, azonban az emberek nagy százalékának az is csalódással végződik. Akik viszont nem akarnak esernyővel helyet foglalni és a tűző napon várakozni, azoknak csak a véletlen találkozások maradnak. Ez esett meg például Lillával, aki míg a 22 July vetítéséhez állt sorba, megpillantotta A víz érintésének rendezőjét, Guillermo del Torót. Mikor megérkeztem, lelkesen újságolta a hírt – nekem pedig leesett, hogy én már többször is láttam a mezei újságíróra hasonlító del Torót. Ugyanaznap délután éppen a partról sétáltam fel a Hotel Excelsior luxusszálloda hallján keresztül, és egy szőke lánnyal és kísérőjével mentem ki a forgóajtón. Valaki készített róluk egy fotót, gyakran odaköszöntek nekik és autogramot vagy szelfit kértek. Az nyilvánvaló volt, hogy siettek valahova, az viszont nem, hogy kettejük közül ki a híresség. Meggyőződésem volt, hogy a szőke lány kísérője – aki úgy nézett ki, akár egy filmsztár – lehetett az imádatuk tárgya, s biztos voltam benne, hogy egy olasz színész mellett sétálok. Akkor kezdtem megkérdőjelezni feltételezésem helyességét, amikor a srác elkezdte fotózni a lányt. És amikor ráköszöntek a szőkeségre, hogy: „Hi, Naomi!”; akkor jöttem rá, hogy ez lesz az a sztori, amelyben elmesélem, hogyan nem ismertem fel közvetlen közelről Naomi Wattsot. (Rakita Vivien)

Bepótolni 75 évnyi fesztiválozást

A Velencei Filmfesztivál idén 75 éves, amit impozáns fotókiállítással ünnepelnek az egyik elegáns szálloda halljában. Az alapos gyűjtemény a fesztiválon szereplő egykori filmek jelenetfotóiból és természetesen a fesztivál életének pillanatképeiből is válogat. Így eshet meg az, hogy ugyanazon a falon lóg Brad Pitt és Edward Norton, amint a Harcosok klubja bemutatójára sietnek, az édes életet élvező Kirk Douglas vagy Kuroszava és a japán delegáció kimonóban. A kiállítás egyszerűségében is hatalmas élmény, főleg attól, hogy rádöbbent a tradíció mélységére: lényegében ugyanazokat a köveket tapossuk, ahol Orson Welles, Marcello Mastroianni vagy Jean Renoir sétált, az épületek és az egész környezet alig változott 75 év alatt. A hozzánk hasonló rajongókra felkészülve külön selfie zone-okat is kialakítottak a szervezők, ám ez nem tartott vissza attól, hogy az összes kedvencünkkel (Marlon Brando!) fotózkodjunk. (Gyöngyösi Lilla)

Az összes velencei cikkünket itt találod!

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés