Magazin

Velencében levetítették a Csak a szélt

Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását is vetítették a velencei filmfesztiválon az európai Lux-díjra jelölt filmeknek szentelt szerdai program keretében.

A februári Berlinálén Ezüst Medve-díjjal és az Amnesty International díjával kitüntetett, a magyarországi romagyilkosságokkal foglalkozó filmet Doris Pack, az Európa Parlament kulturális és oktatási bizottságának elnöke mutatta be a fesztiválközönségnek.

Mint Fliegauf Bence csütörtökön az MTI-nek elmondta, Pack kiemelkedően fontosnak nevezte a produkciót, és felajánlotta a segítségét későbbi, emberi jogi kérdésekkel kapcsolatos munkáihoz. A rendező hozzáfűzte, hogy élni fog a lehetőséggel, mivel egyik tervezett filmje népirtással foglalkozik.

A magyar-német-francia koprodukcióban született Csak a szél egyike annak a három Lux-díjra jelölt játékfilmnek, amelyet az Európai Unió minden országának nyelvére lefordítanak, és az összes uniós országban vetítenek. A további két alkotás az Andrea Serge rendezésében forgatott Io sono Li című olasz-francia koprodukció és a Miguel Gomez rendezte Tabu, amely portugál, német, francia és brazil koprodukcióban készült.

Az Európa Parlament harmadik éve mutatja be a velencei filmfesztivállal való együttműködés keretében a Giornate degli Autori elnevezésű szekcióban a Lux-díjra jelölt műveket. A díj győztesét novemberben hirdetik ki, a díjátadó ceremóniára pedig november 21-én az Európa Parlamentben kerül sor a kultúráért felelős számos európai döntéshozó és filmek alkotóinak jelenlétében.

A Csak a szél fesztiválkörútja közben folytatódik: a jövő héten a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vetítik, ami egyúttal a produkció észak-amerikai premierje lesz.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com