Magazin

Vér szerinti rokonok – Addams Family – A galád család, Addams Family 2.

Barry Sonnenfeld május 24-től a Sötét zsaruk harmadik részével képviselteti magát a mozikban. Ez alkalomból górcső alá vesszük első és harmadik rendezését, amelyek történetesen összetartoznak. A kultikus Addams Familyről van szó, pontosabban az 1991-es és az 1993-as moziváltozatról.

Az univerzum

Az Addams Family címadó családja mindennel szembemegy, ami az átlagember számára a boldogságot jelenti. Játszadoznak a halállal, a szenvedést gyönyörként élik meg, ebből kifolyólag előszeretettel kínozzák családtagjaikat, s mindehhez társul múlni nem akaró fekete humoruk, az is a legsötétebb fajtából. A cselekmény nagy része egy borongós, nyomasztó hangulatú kúriában játszódik, s csak utalásokat kapunk arra, hogy nem ez az egyetlen ilyen telek. A rokonság ugyanis pontosan ugyanilyen furcsa szerzeményekből áll, s egy-egy családi összejövetelen be is mutatkoznak nekünk.

Addamsék távolabb talán nem is állhatnának a mindenki által ismert világtól, mégis részesei annak. Ugyanúgy kapcsolatban állnak a bankokkal, a hatósággal, csak egyszerűen nem lépnek kapcsolatba az emberekkel. S míg a „normálisok” undorodnak és lenézik őket, a különc családot egyáltalán nem érdekli a külvilág, s éppen ezzel az erkölcsi fölénnyel válhatnak hőssé a képernyőn.

A filmek

Barry Sonnenfeld első filmje magán viseli a nyolcvanas évek vígjátékstílusának elemeit: erőltetett fizikai humor, magas szintű irrealitás mind a dialógusok, mind a karakterek, mind a képek terén. Értelemszerűen a folytatás is ugyanezt mondhatja el magáról. A fent bemutatott világnak viszont éppen erre a rajzfilmszerű mesélésre volt szüksége. Halhatatlan papírmasé karakterek lehetetlen helyzetekben bohóckodva próbálják nevettetni a nézőket. Ha egyetlenegy komolyan vett pillanat is lenne a filmekben, nehéz lenne visszakerülni az első pillanattól kezdve határozottan felállított szabályok közé, és darabjaira hullana ez a precízen megírt univerzum.

Nem csodálkozunk, amikor egy kisbaba két ujjal állítja meg a nyaktiló zuhanó pengéjét, s az sem idéz elő értetlenkedést, hogy egy kéz (Izé) görkorcsolyán bejárja a kúria folyosóit. A fő történet mellett rengeteg ilyen apró geget kapunk, szinte minden jelenet elé vagy után törvényszerűen be vannak ékelődve. Nem tesznek hozzá semmit a cselekményhez, az univerzumot viszont annál inkább bővítik.

Nem véletlen, hogy nem a két történetet ecsetelem kiemelten, hiszen kevésbé fontosak, inkább csak ürügyül szolgálnak a világ és a karakterek bemutatásának. Ha évek múlva mesélnünk kell a filmről, biztosak lehetünk benne, hogy nem a cselekmény vagy a fordulatok kerülnek terítékre, hanem éppen a fent felvázolt jelenetmorzsák, poénocskák, éppen ahogy azt egy-egy vicces rajzfilm esetében is tapasztalhatjuk.

Hiába áll tőlünk távol hőseink bizarr közege, mégis velük azonosulunk. Az általunk is ismert világ álszentnek és undorítónak tetszik, minden, amit pozitívnak értékelünk a valós életben, itt szánalomra méltóként élünk meg. Persze ehhez szükség van a túlzásokra: a „szép és jó” emberek örömükben nem mosolyognak, de minden odaadással zengnek ódákat a véget nem érő boldogságról. Persze most túloztam, de nem járok messze az igazságtól. A címszereplők éppen ellenkező irányú szélsőséges tulajdonságokkal vannak felvértezve, viszont hiányzik belőlük a gonoszság: csak azoknak tesznek keresztbe, akik ártanak nekik. És ez is csak a gyerekekről mondható el.

Ha már ennyi szó volt a családról, nézzük sorban a tagjait: Morticia (Anjelica Huston) és Gomez (Raul Julia) a tökéletes pár, akik arisztokratikus táncukból akrobatikus show-t rendeznek; Wednesday (Christina Ricci) a gyilkológépnek készülő antiszociális kislány, aki minden lehetséges módon megpróbálja eltenni láb alól a kicsit szürke testvérét; Lurch-ról annyit kell tudni, hogy a család hatalmasra nőtt, de jószívű inasa és ott van a félénk és dilis Fester (Christopher Lloyd), akire mindkét film fő cselekményszála épül.

A korábban operatőrként dolgozó Barry Sonnenfeld tehát ezt a kultikus családot választotta első rendezésének tárgyául, s remekül meg is állta a helyét: pontosan ráérzett a hangulatra, amiért ez a bizarr világ kiáltott. Bár a szereplők 1938-tól kezdve már szinte minden létező platformon megjelentek (újság, televízió – élőszereplős és animációs -, videojáték, színpad), a mozira egészen 1991-ig kellett várniuk. A nagy sikerre való tekintettel elkészülhetett a második rész is, amelyben a rendező már bátrabban használta a rajzfilmes kellékeket. Sajnos nem sikerült trilógiát készítenie, mivel a harmadik részt más kapta meg, amely így csak a videotékákig tudott eljutni. Sonnenfeld viszont azóta újabb különc figurákat karolt fel és tett kultikussá: a Sötét zsaruk harmadszor is nagy várakozásokkal övezve került idén a mozikba.

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés