Magazin

Verzió 2017: A remény rabjai – Nincs hová bújnod és Frissen a szemétbe

Zaradasht Ahmed Nincs hová bújnod című dokumentumfilmje egy ápoló életébe enged betekintést, aki egy háború sújtotta iraki országrészben teljesít szolgálatot. Valentin Thurn Frissen a szemétbe című alkotása ellenben az ételpazarlás okozta problémákkal szembesít. A két élesen különböző tematikájú dokumentumfilmet az azonos alkotói szemlélet hozza közös nevezőre.

Az idei, a 14. Verzió minden korábbinál szélesebb válogatást kínált a dokumentumfilm barátainak. Szelekciót, melynek segítségével a néző olyan világokba juthat el, melyre egyébként nem sok esélye lenne. A filmek a háború, a mélyszegénység, az addikció és az erőszak megrázó képsorainak megmutatása mellett a remény csíráit is nevelgetik.

Nincs hová bújnod (Zaradasht Ahmed; 2016)

A fesztivál nyitófilmje, a Nincs hová bújnod (Nowhere to Hide) rögtön mélyvízbe dobja a nézőt, a halál háromszögébe, Irak azon részére visz minket, ahová az ISIS tevékenysége miatt csak meghalni lehet menni. Itt dolgozik Nori, az ápoló, aki Zaradasht Ahmed rendező kérésére a háború áldozatait mutatja be: megcsonkolt és lebénult férfiakat, özvegy asszonyokat, iskolából kiszakadt gyerekeket. Az 5 évet felölelő történet első részében Nori csak külső szemlélője az eseményeknek, amikor azonban az ISIS 2014-ben előrenyomul Jalawlaban, ő maga is áldozattá válik, és családjával együtt menekülnie kell.

Az ápoló úgy dönt, egyedül is folytatja a forgatást – ennek köszönhetően követhetjük mi is nyomon a család útját egészen a menekülttáborig.

Zaradasht Ahmed filmje bár nem finomkodik a háború borzalmainak könyörtelen megmutatásával, a hangsúlyt mégsem a szenvedés manipulatív felnagyítására helyezi, sokkal inkább a szörnyűségek árnyékában felsejlő fény érdekli. Az egyik legérdekesebb tény – amit a direktor a nyitóvetítést követő beszélgetéskor mondott el –, hogy ő és Nori nem is egy oldalon állnak elvileg ebben a konfliktusban. De a bizalom egy olyan természetű dolog, ami képes mindenféle előítéleteket, pártokat és vallási elveket is felülírni: csak emberek vannak, jó és rossz emberek, Nori pedig kétségkívül az előbbiek egyike. Ápolóként nem érdekli, hogy a beteg, aki előtte vérben fekszik, ártatlan gyermek vagy öngyilkos merénylő – küzd az életéért, mert erre esküdött fel. Személyes kálváriájában is a nagyobb jót tartja szem előtt, amivel olyan emberi nagyságról ad tanúbizonyságot, ami követendő példát állít mindenki elé felekezettől függetlenül.

A Nincs hová bújnod nagyon fontos film, sorban nyeri is a díjakat világszerte. Egyrészt képet ad arról az iszonyatról, amiről a világ nyugati részében elképzelésünk sincsen – a migránsválság éveiben Európában talán sokak szemét felnyitná egy ilyen alkotás. Másrészt a szépre, a jóra, a békére és a harmóniára való, minden emberben ott gyökerező közös törekvést szólítja meg. Ha hasonló körülmények között is előtör az újjáépítés vágya, ha akad, aki képes emberként tekinteni támadóira, talán van még remény a békére is.

Frissen a szemétbe (Valentin Thurn; 2011)

Frissen a szemétbe (Taste the Waste) egy egészen másfajta háborúra hívja fel a figyelmet – az ételpazarlás ellen folytatott háborúra. Évente csak Európában 100 milliárd eurónyi élelmiszer végzi a szemétben – gyakran még a lejárati dátum előtt. Azzal talán a többség tisztában van, hogy az éhezés csupán logisztikai probléma a bolygónkon: több földnyi embernek elegendő élelmiszert termel az emberiség napról napra, mégis mindeközben milliók halnak éhen. Az alkotók Európában, Amerikában és Ázsiában az élelmiszerlánc számos szereplőjét megszólaltatják: termelők, nagy- és kiskereskedők, bürokraták és fogyasztók egyaránt elmesélik, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük, melynek eredményeképpen előállhat ez a lesújtó helyzet.

Thurn kíméletlen őszinteséggel mutatja meg, milyen léptékű a probléma – szinte fizikai fájdalmat éreztem, ahogy láttam, a tökéletes állapotban lévő, szinte még friss kenyereket egymás hegyén-hátán a szemétben állni, miközben engem is nap mint nap leszólítanak hajléktalanok az utcán, akik élelemre gyűjtenek. Nem tudtam nem önvizsgálatot tartani: mennyi nyersanyagot rohasztok meg hűtőben, mert lusta vagyok elkészíteni, mennyit dobok ki csupán azért, mert elment tőle félúton a kedvem.

Ha csak egyetlen ember is van a moziteremben, aki feltesz magának ilyen kérdéseket, mikor látja ezt a filmet, már megérte elkészíteni

– de ennél azt hiszem, a Frissen a szemétbe jóval többet tesz. Egyrészt szinte biztos, hogy párbeszédet kezdeményez, másrészt valódi alternatívákat is kínál. Míg a film első fele elsősorban sokkol – pusztán a tények ismertetésével –, a második része már egyértelműen a lehetséges megoldásokat keresi. A bioerőművek, a városi zöld terek létrehozása, a hulladékot még a megsemmisítés előtt szelektáló szervezetek munkája ad okot a reményre – az ilyen filmeknek köszönhetően pedig talán a nézők is tudatosabb fogyasztókká válnak, ami önmagában is bolygószintű változásokat eredményezhet.

Látszik, hogy a film alkotói a teljesség igényével próbálták elkészíteni művüket, mégis a megszólaltatottak köre némileg esetleges, és sokszor nem is kellőképpen kifejtett – néhány felesleges vágókép helyett jó lett volna például picivel több információt kapni a Slow Food mozgalomról vagy más a filmben bemutatott szereplőről –, ennek ellenére a Frissen a szemétbe által felvetett kérdések annyira fontosak, hogy a formai hiányosságokat is ellensúlyozzák.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. kataorsolya@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya