Hamarosan beszámolunk a bécsi filmfesztivál, a Viennale eseményeiről és filmjeiről. Addig is ízelítőnek itt vannak azon alkotások, melyeket nem szabad kihagyni.
A Viennale nem tartozik (még) a legnagyobb fesztiválok közé, mégis képes felmutatni a jelenleg futó legfontosabb független alkotásokat. Az eseményen rengeteg alkotó prezentálja műveit, többek közt John Carroll Lynch, valamint az Oscar-díjas Christoph Waltz és Vanessa Redgrave is. A fesztivál elsősorban a civil nézőközönséget szolgálja ki, így akárki képes jegyet váltani az előadásokra.
Az alábbi kilenc film az, melyekre szerintünk Bécsben a mozipénzt költeni érdemes.
Kicsinyítés (r.: Alexander Payne)
Payne első sci-fije egyben egy társadalmi kísérletbe oltott szatírának tűnik. Matt Damonnal, Christoph Waltz-cal, Kristen Wiiggel és más meggyőző színészekkel a csapatában már eleve figyelemreméltó alkotásnak minősül, ám a koncepció még rajtuk is túltesz. A kicsinyítő technológia létrejöttével lehetőség nyílik arra, hogy megóvjuk bolygónkat azzal, hogy az ökológiai lábnyomunkat konkrét és átvitt értelemben is csökkentsük. Damon karaktere vállalkozik erre, de marad a kérdés: a problémák is kisebbek lesznek?
https://www.youtube.com/watch?v=DoHQBrUIiH4
Last Flag Flying (r.: Richard Linklater)
Három leszerelt katona újra találkozik, hogy eltemessék egyikük fiát. Richard Linklater tapinthatóan életszerű és érzelmes mozijainak (Sráckor, Mielőtt éjfélt üt az óra) megfelelő filmmel van dolgunk, mely Steve Carell, Bryan Cranston és Laurence Fishburne drámai alakításaira építkezik.
Szeretet nélkül (r.: Andrey Zvyagintsev)
Egy válófélben lévő házaspár kénytelen összefogni, hogy megtalálják egyik heves vitájuk miatt elszökött fiukat. A Leviatán rendezőjének új mozija egy felforgatott család drámáját mutatja be hidegen és távolságtartóan, de nem kevésbé hatásosan.
https://www.youtube.com/watch?v=s6QmSPNeNzk
120 dobbanás percenként (r.: Robin Campillo)
Hamarosan itthon is bemutatják Robin Campillo filmjét a ’90-es évek párizsi csoportjáról, akiknek elszánt céljuk az AIDS- és HIV-fertőzöttek segítése volt. Az ACT UP nevű szervezet kormányzati cégekkel és gyógyszerkészítő vállalatokkal vette fel a harcot. A tüntetések, viták és felvonulások mellett pedig egy szerelmi történetet is kapunk a mozgalom két férfitagja közt.
Lucky (r.: John Carroll Lynch)
A legrejtélyesebb film a listáról, melyben a 90 éves, ateista főszereplő spirituális útját követhetjük végig. Hősünket a nemrégiben elhunyt kiváló karakterszínész, Harry Dean Stanton játssza, akinek ez az utolsó főszerepe volt. A Lucky rendezője pedig az a John Carroll Lynch, akit elsősorban színészként ismerhetünk a Zodiákus, Viharsziget és Gran Torino című filmekből – ez az első rendezői munkája.
The Florida Project (r.: Sean Baker)
A Tangerine című fesztiválsikert annak idején egy iPhone 5-össel forgatták. Sean Baker bebizonyította, hogy a technikai felkészületlenség nem jelenthet hátrányt egy jó film elkészítéséhez. Mit kezd, ha naprakész a felszerelése? Ha 35 mm-es kamerát kap és olyan színészt, mint például Willem Dafoe? Akkor jön a The Florida Project című dráma egy szemtelen kislányról és még szemtelenebb anyukájáról.
A víz érintése (r.: Guillermo Del Toro)
Del Toro egy olyan alkotó, akire nem lehet nem odafigyelni. Még a gyengébben sikerült filmjei is dúskálnak a kreativitásban, az igényes kosztümökben, díszletekben és CGI-ban. Ha pedig egy jó történetet is kap kiindulópontnak, akkor lehetünk igazán boldogok. A víz érintése a kritikák alapján A faun labirintusához méltó mű. A Velencei Filmfesztiválon négy díjat – köztük a legjobb filmét – zsebelte be a horror és a fantasy külsőségeivel átitatott szerelmi történet.
Három óriásplakát Ebbing határában (r.: Martin McDonagh)
McDonagh elsődlegesen színházi drámák szerzője, ám 2008-ban berobbant a mozikba is az Erőszakik című fergetegesen vicces és meglepően mély filmjével. A hét pszichopata és a si-cu után a harmadik filmjében már erősebbek a drámai elemek. Egy elszánt édesanya történetét mutatja be, aki lánya gyilkosának felderítéséért küzd. A Velencei Filmfesztiválon legjobb forgatókönyv díjjal jutalmazott film könnyen az Oscar-versenyzők mezőnyében találhatja magát.
Wonder Wheel (r.: Woody Allen)
Végül Woody Allen legújabb munkáját ajánljuk, mely a legexkluzívabb a listáról, tekintve hogy eddig csak a New York-i és a Rio de Janeiro-i fesztiválokon volt látható. Allen most nem humorizál, egy óriáskereket menedzselő középkorú férfi és zilált elméjű feleségének kapcsolatát mutatja be. Kate Winslet, James Belushi és a ritkán színészkedő, de általában mindig megbízható Justin Timberlake közös filmje reméljük, jól sül el.