A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a kortárs, magyar animáció egyik legnépszerűbb, hazai bemutatkozó platformja, számos nemzetközi díjat learató, fiatal alkotó művei kerültek már be a versenyprogramba –, miként történt ez idén is Buda Anna Flóra 27 című animációs filmjével, amely elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó elismerést a 76. Cannes-i Filmfesztiválon.
Nemrégiben tették közzé annak az átfogó, európai ifjúságkutatásnak az eredményét, melyben hét ország – a balti államok és a V4-es országok – 15−29 év közötti állampolgárait vizsgálták, többek között arra a kérdésre is választ keresve: mi nyomasztja a mai fiatalokat? Az eredmények szerint a magyar fiatalok világlátását és gondolkodását az elégedetlenség, a bizonytalanság, az anyagi gondok és a baráti közösségek hiánya mellett a konformitás és passzivitás írja le leginkább, félelmeiket pedig olyan posztmateriális ügyek uralják, mint a klímaválság és a társadalmi igazságtalanságok. Mind közül a magyar fiatalok a legelégedetlenebbek az életükkel, de a legoptimistábbak a jövővel kapcsolatosan. S mivel az idei Friss Húson bemutatásra kerülő animációs filmek alkotói is jórészt ehhez a korosztályhoz tartoznak, így hát csodálkozni sem lehet azon, hogy filmjeik rezonálnak a korszellemre.
A fiatal alkotók számítógépes rajzanimációval készített rövidfilmjeiben a kint és a bent, a makrotársadalom és személyes mikrovilág egyaránt megjelenik.
A Friss Hús animációs blokkjának több rövidfilmje is kifejezetten olyan társadalmi problémával foglalkozik, amely a fiatalokat mélyebben érinti:
a környezetszennyezés, a generációs feszültségek, a karrierépítés buktatói, az életlehetőségek frusztráló beszűkültsége vagy a társadalom felkínálta egyéni lehetőségek kérdése. A Remete sziget a Földre leselkedő környezetpusztulás apokaliptikus látomásának rémképét vetíti előre. Komoly problémát jelent, hogy az óriási társadalmi egyenlőtlenségekből fakadóan az anyagi javak igazságtalan elosztása torz társadalmi struktúrákat szül, s – mint a Fox Tossing esetében – a kivételezett csoportok akár kegyetlen szórakozásokban is lelhetik örömüket. A generációs konfliktusokkal foglalkozó Lights az idősek és fiatalok közötti harcot igen eredeti módon, hagyományos és modern fényforrások szembeállításával fejezi ki. A 27 című alkotás pedig a fiatal felnőttek lakhatási válságából adódó, felnövekedési nehézségekről tudósít üdítően szabados stílusban.
A társadalmi problémák ábrázolása mellett az animációs blokk több filmje is a szív rejtelmeibe kalauzolja nézőjét. Fiatal alkotókról lévén szó, az identitáskeresés mellett mi más, mint a párkapcsolatok állnak rövidfilmjeik középpontjában a maguk vágyaival, szorongásaival, félelmeivel, na meg a lúzerségével. A humor és az irónia mellett azért érezhetően egyfajta kisebb kapunyitási pánik is körüllengi az alkotásaikat. A Ketten egy fiatal lány önidentitás keresésének krónikája, a Szemem sarka egy izgalmasnak ígérkező új párkapcsolat lehetőségét villantja fel, A szív kertjei egy vágyott, festői karrier érdekében tett első lépésekről szól, ami aztán szerencsés pártalálásban végződik, a 27 pedig kvintesszenciáját jelenti valamennyi fiatal felnőttkori problémának.
Buda Flóra Anna: 27
Buda Flóra Anna, aki előző filmjével, az Entrópiával díjat szerzett a Berlinalén, a 27-tel most a legjobb rövidfilmnek járó elismerést nyerte el a 76. Cannes-i Filmfesztiválon. Animációjának fókuszába a fiatalok lakhatási válságából adódó, generációs feszültségeket helyezi, melyek még a kényszerű mamahotelben lakáshoz köthető, felnövekedési problémákkal is társulnak. Ezek azok a társadalmi problémák, amelyek égetően egybeérnek a fiatal felnőttek egyéni gondjaival. Főhőse, a 27. születésnapját ünneplő Aliz is az anyjával, és a már kisfiúként is patriarchális vonásokat sejtető, kiállhatatlan kisöccsével él. Kijózanító biciklibalesete következményei azonban arra késztetik egy vadul átmulatott éjszaka után, hogy leszámoljon addigi illúzióival, és szembenézzen a felnőtt élet felelősségével.
A társadalmi és egyéni problémák összefonódásán túl a 27 másik vezérmotívuma a már-már pornóba hajló szex kendőzetlen ábrázolása. „Kíváncsi voltam, hogy ha egyszer pornófilmet csinálnék, hogyan tudnék belecsempészni, mondjuk, egy kis szociális érzékenységet” – mondja egy interjúban Buda Flóra Anna. Főhőse, Aliz felszabadult, öntudatos lány, aki a szex extrémebb formáitól sem riad vissza, és a benne felgyülemlett frusztrációt is szex-szel vezeti le. A 27-ben ábrázolt égető társadalmi problémák tekintetében a rövidfilm lehetne akár depresszív alkotás is, mégsem az, sokkal inkább egy lehangoló, ám témájában és vizuális megjelenítésében is rendkívül izgalmas helyzetjelentés a mai világunkról. Extatikus tánca alatt Aliz tekintetében éppúgy tükröződik az elvágyódás, mint annak lehetetlensége. S bár Buda Flóra Anna már Párizsban él, tudjuk, ez nem adatik meg mindenkinek.
Erhardt Domonkos: Szemem sarka
Erhardt Domonkos Berlinálén bemutatkozó rajzanimációja egy izgalmas gondolatkísérlet: a buszra felszálló fiú bár– miként ez a Mártitól érkezett sms-ből kiderül –, párkapcsolatban él, a busz túloldalán ülő lánnyal való összenézése kapcsán mégis elképzeli, milyen is lehetne az élete egy másik nővel. Pedig nem veszélytelen egy ilyen gondolatfutam, izzad is a tenyere és finom utalással a főhőst még a hirtelen bevillanó „Kihajolni veszélyes” tábla is figyelmezteti. A lány arcának tükröződése az ablaküvegén azonban nagy kísértés, mely beindítja a fiú fantáziáját. A busz szűk, zárt valóságából egyszerre csak a ragyogó csillagok között találják magukat, ott lebegnek kézen fogva, ölelkezve az ismeretlen lánnyal.
Erhardt Domonkos rövidfilmje mindvégig megtartja a képzelet és valóság közötti egyensúlyt e gondolatban születő, új kapcsolat genezisének megjelenítésével. Filmjének képi világa különös elegye egy letűnt kor retro elemeinek és a jármű ablakából bevillanó, modern nagyvárosnak. Jankovics Marcell figuráihoz hasonlatos stilizált, bumfordi karakterei – a terrakotta színű fiú és acélkék lány – hamar belopják magukat a néző szívébe, és ebben szerepe van Nóvé Soma igazán szívmelengető szerzeményének is, melynek dallamára a csillagok között összefonódva lebegnek. A zene mellett kiemelendő még a retro busz megtévesztésig élethű akusztikája is. A rendező nyitva hagyja ugyan a kérdést, új utakra vezet-e a fiú gondolati szárnyalása, ám ahogy a busz leszállásjelzője hirtelen felriasztja és magához téríti a képzelgésből, inkább a passzivitását sejteti.
Hegyi Olivér: A szív kertje
Hegyi Olivér A szív kertje című filmterve jó hátszéllel indult, a régió legjelentősebb animációs pitchfórumán a rövidfilmes versenykategória 1000 eurós fődíját nyerte el. És nem alaptalanul. A 2D-s rajzfilmanimáció a húszas évei végén járó, festőművésznek készülő Juhász Dániel felvételi interjúját követi végig. Az alkotó szürke-barnába hajló és színesen burjánzó képein egy önmagában bizonytalan, saját útját kereső, érzékeny, fiatal felnőtt képzeletvilágát vetíti elénk a maga ambivalenciájával, átélhetően és nagyon is szerethetően. A felvételi beszélgetésre bebocsáttatás előtti percekben főhősünk lélekben két világ között egyensúlyoz, a festőakadémia zord, lélektelen szürke-barna világa, és a képzeletében mindeközben megjelenő életteli fantáziaképek között. E két világtér gyökeres ellentétben áll, amit az alkotó egymástól merőben eltérő látványvilággal fejez ki.
Az akadémia szürke, depresszív, egyenes vonalakkal behatárolt tereibe Hegyi Olivér híres műalkotásokat is berajzolt a nagyobb nyomasztás kedvéért: az előtérben szigorú arcú férfi vizslatja a vizsgázókat, a teremben Krisztus keresztre feszítésének képe várja őket. Főhősünk képzeletében ezzel szemben színpompás kaleidoszkóp képekként jelennek meg múltjának és vágyott jövőjének pillanatai, egy elképzelt, festő világkarrier ígérete. Hullámzó tenger, buja növényvilág, rovarok és méhek, csodás ornamentikák népesítik be a bebocsátásra várakozó Dániel asszociatív gondolatait, de ezen közben a saját művészi tehetségében való kételkedés visszataszító kis rágcsálói is csócsálják a lelkét. Drukkolunk neki a felvételin, hogy ne „közepes, unalmas hétköznapok” várjanak rá az életben, vele bosszankodunk az akadémia fura urán, és örülünk, amikor főhősünk egy bájos festőlánnyal távozik az akadémia épületéből. Hiszen az élet megy tovább.
Bera Viktória: Ketten
A kortárs kapcsolatok a harminc év alatti felnőttek számára a legfontosabbak, a legújabb világtrendek alapján azonban úgy tűnik, hogy az elmagányosodás mégis ezt a korosztályt érinti a legérzékenyebben. És hogy mennyire nem veszélytelen ez a jelenség, arra a fiatal felnőttek szorongásai és depressziós tünetei figyelmeztetnek leginkább. Bera Viktória ifjú hősnője is belefáradt a magányba, partnert szeretne találni. Síkszerű, stilizált leányalakja egy gyökerét veszített, égben lebegő, kis földszigeten lógatja a lábát, de aztán megismerkedünk közelebbről is az otthonával. Elsivatagosodott, néptelen tájon hatolunk át, hogy beléphessünk személyes emlékekkel telített, bensőséges hangulatú házába. Környezetét tekintve, úgy tűnik, a megkettőződés gondolata hősnőnk életének részét képezi: két macskája van, a képein is kettőzött dolgok láthatók. Önmagából is kettőt szeretne hát, így a letépett kezét elültetve és gondozva megkettőzi önmagát, és az ily módon létrehozott doppelgänger a megtévesztésig hasonlít is rá. De vajon miért vágyik önmaga mására, ahelyett, hogy társat teremtene a magányban?
Bera Viktória filmjének angol címe: Two of Us, azaz „ketten közülünk”, ami a magyar címénél jóval sokatmondóbb. A magányos hősnő megkettőződésének aktusa így sokkal inkább tűnik önkeresésnek, egyfajta felnőtt identitás alakításának. Erre utalhat a film színvilágának figyelemreméltó változása is: míg a külső, reális világ lágy, szinte festői pasztellszínekben pompázik, addig az önmagával vívódó, megkettőződött hősnő belső világának megjelenítéseként a két lány ellentétes – kék és ciklámen –, mély tónusú színekben örvénylik egymás körül, az élet sötét és világos oldalát jelentő, Jin-Jang szimbólumba összeforrva. A magány ugyan válhat depresszívvé – amin még a macskái ragaszkodása sem segít a hősnőnek –, ám egyben szolgálhatja belső érzelmi világának kiteljesedését, gazdagodását, önmaga megtalálását. S ekkor, lábat lógatva újra ki lehet ülni a sziget szélére, immáron társat keresni.
Míra Zénó: Fox Tossing
Míra Zénó látszólag nem a szubjektív, személyes lét kérdéseivel foglalkozik, animációs filmjében egy különösen perverz, arisztokrata szórakozást idéz meg. A fox tossingot, azaz a rókadobálást versenyszerű, vérbeli sportként űzték Európa bizonyos részein a 17–18. században. Zárt területen a szórakozni vágyó arisztokraták egymással szemben hosszú vászonhevedereket feszítettek ki, és e hevederekkel élő rókákat repítettek a magasba. Az ügyesebb versenyzők akár 7-8 méter magasra is feldobták a szerencsétlen állatokat, melyek élettelenül hullottak alá. Már nem létezik rókadobálás, de Mira Zénót annyira megihlette ez a korabeli kegyetlen, főúri szórakozás, hogy egy szívszorító, csodálatos filmet készített róla, melyet teljes egészében ő maga rajzolt és animált.
A Fox Tossing az ember-állat viszony kegyetlen ábrázolásán keresztül az emberi lélek legsötétebb oldalát mutatja meg. A két vezérmotívum váltakozó nézőpontjából követjük az eseményeket: a rendező az arisztokraták élveteg lakomáját és kegyetlen szórakozását a ketrecbe zárt, társaik sorsát látva halálfélelmükben vinnyogó és remegő állatok szenvedésével, majd röptetésével ütközteti. Közülük mindössze egyetlen rókának sikerül a csodával határos módon megmenekülnie. A fekete-fehér képsorokon zajló brutális történések vészjósló, depresszív hangulatát jól ellenpontozza Tomaso Albinoni idilli hangulatot árasztó, kifinomult, barokk zenéje.
Bár Míra Zénó filmje látszólag egy letűnt világba kalauzolja a nézőjét, de a Fox Tossing végkicsengése által felvetett kérdés Spengler és Toynbee mellett az egzisztencialista filozófusokat is foglalkoztatta: képes-e nagyobb számban kiszabadulni az egyén egy nehéz történelmi-társadalmi helyzetből? Mira Zénó filmjének történészek, filozófusok és a történelmi tapasztalat által is megerősített válasza ugyan roppant lehangoló, de egyeseknek némiképp vigaszt nyújthat: tömegesen nem lehetséges nehéz helyzetből kiszabadulni, mert az maga a pusztulás, de egyes individuumnak talán megadatik az akadályok legyőzése általi megmenekülés. A Fox Tossing tanulsága így akár fiatal alkotójának útmutató üzenete is lehet saját nemzedékének.
Palotás Adél: Lights
Palotás Adél 2D-s animációs rajzfilmjében új világrend születik, melyben a LED-lámpa fejű robotok átveszik a hatalmat, s bár vannak még hagyományos, izzófejű robotok is, mi több, még gyáruk is van, örökre eljárt felettük az idő. Disztópikus, szép új világ ez, ahol a LED-robotok uralnak mindent, de akadnak még azért a régi világhoz tartozó ellenállók is. Történelmi léptékváltásról és generációs küzdelmekről szól ez különös vizualitással megjelenített történet, ahol a régi fényforrást őrző, lámpafejű idősek és a paradigmaváltás nyerteseiként színre lépő, LED-fiatalok eltérő értékei és szokásai okozzák a kibékíthetetlennek tűnő feszültséget. A különlegesen szép alakú, dekoratív, ám az új világban idejétmúltnak számító lámpaernyősök kénytelenek mind indulatosabb atrocitásokat elszenvedni a modern formatervezésű LED-ektől. „Stop old Lampes!” – hirdetik körülöttük a transzparensek, és az ellenük uszító szórólapok a diszkrimináció határát súrolják.
A fiatal generációk új ötleteket és perspektívákat hoznak a világba, de az idősebb generációk tapasztalatára és bölcsességére is szükség van, s ők „Igazságot a régi lámpáknak!” jelszóval ki is állnak magukért. Palotás Adél rövidfilmje az öreg-fiatal szembenállás mellett vizuálisan kitűnően alapoz a sötétség-világosság és fény-árnyék ellentétpárokra, emellett színpompásan világító lámpafényei is beragyogják a teret, felülnézetből még látványosabb hatást keltve. A tetszetős lámpafény effektusokhoz lámpagyújtáshoz kapcsolódó, akusztikus hangok kapcsolódnak, szintézist teremtve kép és hang között. A Lights befejezése pedig éppen elég enigmatikus ahhoz, hogy mindenki saját álláspontot alakítson ki a régi és új világ között dúló harcról.
Mariai Gábor: Remete sziget
Számítógépes rajzanimációs filmjében Mariai Gábor sem az emberi lélek rezdüléseivel foglalkozik, annál fontosabb dolga akad: az egész emberiséget kell megmentenie, mivel egy Föld fölé települt, szürke felhő lassan kiszív belőle minden emberit, s már csak néhány túlélő van. Mariai szeriális szerkezetű filmjének vezérmotívuma a beteljesítendő küldetéstudat, melynek sikerén a Föld sorsa múlik. Egy törékeny kislány, Cassi szert tesz egy titkos, növényi organizmusra, amely megmenthetné a világunkat. Azonban hősies küldetéséből hazafelé egy titokzatos szigeten reked, ahol egy különc remete válik segítőjévé a hazajutásban.
Mariai Gábor erőteljes színekben pompázó kis szigete csodás térillúziót kínál: zord hegyek, zöldellő völgyek övezik, mélységes barlangokat rejt, tűhegyes sziklaszirtek és háborgó tenger öleli körül. Cassi találkozása a remetével mindkettőjük életében fordulópontot jelent: a lánynak, hogy újraértékelje küldetését, a titokzatos remete pedig szembenéz valakivel a múltjából. Mariai Gábor apokaliptikus hangulatú animációja a Földünket fenyegető veszély kapcsán az emberiség felelősségére figyelmeztet.
