Vizuális kommunikáció: hogyan nézzük?
A Vizuális kommunikáció című szöveggyűjtemény egy (befoghatatlan) tudományterület összefoglalása és egyben meghatározás-kísérlete. Létrejöttével, szemléletével nem csak hiánypótlást végez, hanem kijelöl. Kérdések és válaszok a vizualitás kutatásával kapcsolatban – ahogy a bevezetőben is olvashatjuk. A problémák és megoldás-kísérleteik egy okosan szerkesztett, több különböző elméleti megközelítést felsorakoztató multidiszciplináris körképben enumerálódnak. A szöveggyűjtemény különböző elméleti megközelítéseket különböző típusú szövegekkel támogat meg (tesz érthetővé, megalapozottá és szemléletessé, a teljeskörűség – amúgy teljesíthetetlen – igénye nélkül): egy bevezető szöveggel, egy alapszöveggel és egy esettanulmánnyal.
A felsőoktatás vizuális kommunikáció címen meghirdetett órái egészen zűrzavaros képet mutatnak. Egyrészt mert különböző céllal kerülnek meghirdetésre (készségfejlesztés, az ítélőerő csiszolása, a látás készségének kialakítása, vagy éppen tudományos vizsgálódás: ekkor a vizuális készségfejlesztés mikéntjének tudományos reflexiójával vagy a vizuális kommunikátumok tudományos értelmezésével foglalkoznak). Másrészt nem létezik a vizuális kommunikációt átölelő tudományos konszenzus – összegezhetjük (továbbra is) a szöveggyűjtemény bevezetőjének tanulságaként. Ami nem véletlen, hiszen a vizualitás kérdését tudományosan megragadó tanórák potenciális témáit képtelenség felsorolni: a sok lehetőség megszüli a lehetetlenséget. A szöveggyűjtemény pedig nem nagyra tör, „csak” okos, így a problémát kerülő úton orvosolja: különböző tudományos megközelítéseket, elméleteket és esetlegesen hozzájuk tartozó módszereket állít egymás mellé. Vagyis a Holdat nem, de a csillagokat lehozza az égről.
A módszer tekintetében, vagyis az egyetlen (ám nehezen meghatározható) tárgy vizsgálatához módszeresen összegyűjtött szövegek egy helyen (vagyis egy szöveggyűjteményben) való megjelentetésében, újdonságnak számít a Blaskó Ágnes és Margitházi Beja szerkesztette könyv.
Árulkodó fejezetcímek, vagyis annak leleplezése, mi került bele a válogatásba:
- Kognitív tudomány és percepcióelmélet
- Szemiotika
- Művészettörténeti megközelítés
- Feminizmus és pszichoanalízis
- Kulturális megközelítés
- Tartalomelemzés
Egy önkényesen kiemelt részlet kapcsán
„A pszichoanalízis sokféle elméletet foglal magába, amelyeknek központi témája az emberi szubjektivitás, a szexualitás és a tudattalan.” (Gillian Rose: Pszichoanalízis: vizuális kultúra, vizuális élvezet, vizuális széthullás)
A cikk felvezető mondata, amiből sejthető, hogy alapfogalmak tisztázásáról, bemutatásáról lesz szó. Sigmund Freud, Jacques Lacan, Alfred Hitchcock és Laura Mulvey – ezek az előforduló legfontosabb nevek. A hosszan építkező, alakuló és bővülő téma alapkövei.
„A film főként a nézés strukturálásának hatékony eszköze, amely nemcsak a film szereplőinek tekintetét irányítja, hanem a szereplőt a nézővel összekötő tekintetet is. Mivel a freudi és a lacani pszichoanalízis egyaránt azt állítja, hogy a vizualitásnak döntő szerepe van a szubjektivitás kialakulásában, ebből következik, hogy a film igen hatásosan tudja megszólítani az éntudatunkat – a pszichoanalízis pedig igen hatásos filmolvasatokat tud produkálni.” (Gillian Rose: Pszichoanalízis: vizuális kultúra, vizuális élvezet, vizuális széthullás)
Ha Mulvey és a többi feminista, illetve pszichoanalitikus elmélet nem is megkérdőjelezhetetlen, már a fenti rövid idézet is elég ahhoz, hogy agyunkba, vesénkbe vágja a kérdést: mi történik, amikor filmet nézünk? Márhogy mi történik azon túl, hogy filmet nézünk, vagyis milyen befolyások, folyamatok zajlanak akkor? Mindez persze nem a populár-pszichológia szintjén, hanem elmélészek vágtató körmondataiból kibontható, elmélyülést igénylő végtelenségekbe ágyazva.
Vizuális kommunikáció szöveggyűjtemény
Szerkesztette: Blaskó Ágnes – Margitházi Beja
Typotex, Budapest, 2010
Képfilozófiák sorozat
