Magazin

Volt egyszer egy Vietnám – Egy felesleges háború krónikája

„Üdv itthon, katona!”

Ahogyan az ismert sláger tartja, nehéz a dolga a katonának. Azonban ez a megállapítás nem csak a háborúkban, hanem a leszerelést követő békeidőkben is legalább annyira igaz, melyre a vietnámi veteránok helyzete és mozgóképes ábrázolásmódja is rávilágít.

A II. világháborút megvívó amerikai katonák, azaz a „nagy generáció” tagjai a háború után általános megbecsülésben részesültek. Ennek nyilvánvaló oka az volt, hogy az USA és szövetségesei teljes győzelmet arattak Európában és a Csendes-óceánon egyaránt, a fasizmus feletti diadalban pedig a gonosz erőinek legyőzését ünnepelhették. Vietnám azonban teljesen eltérő konfliktus elé állította az Egyesült Államokat. Az ország már a háború korai szakászában sem volt egységesen elkötelezett abban, hogy a kommunizmust éppen egy messzi, távol-keleti országban kell megállítani. A televíziós tudósítások előretörése nyomán a képernyő előtt ülő családok addig soha nem látott, brutális képeket kaphattak a vérontás valódi természetéről és a minden háborút jellemző, civilek ellen elkövetett atrocitásokról. A társadalom ugyancsak kettészakadt a hazatért veteránok kérdésében: egy részük hősként tekintett a Vietnámból visszatért katonákra,

mások viszont egyenesen gyermekgyilkosokat és vadállatokat láttak minden olyan fegyveresben, aki az indokínai országban teljesített szolgálatot.

Ahogyan a háború ábrázolásmódja úgy a veteránok mozgóképes reprezentációja is számos változáson ment keresztül. Már a ’60-as években és a ’70-es évek elején is készültek filmek a háborúból visszatért, leszerelt katonákról, melyekben elsősorban a problémás veterán alakja került elő. Ilyen alkotásnak tekinthető a Welcome Home Soldier Boys (1971), melyben rendetlenkedő, leszerelt zöldsapkások okoznak problémákat egy kisváros életében. Bár ezek az alkotások nem igazán maradtak meg a nézők emlékezetében, az első Rambo-film hősének prototípusát már ezekben a darabokban is felismerhetjük.

A háborút követő időszakban elsősorban a veteránok agresszív és kiszámíthatatlan természete került előtérbe, valamint az a feltételezés, hogy egy gyilkolásra képzett katona nem tud visszailleszkedni a békés, civil társadalomba és időzített bombaként ketyeg robbanásra várva. A Taxisofőr (1976) című filmben Travis Bickle karaktere szintén ezt az elképzelést erősíti. A Vietnámot megjárt ex-tengerészgyalogos képtelen megbirkózni a békés élet olyan területeivel, mint a nőkkel való ismerkedés és a velük való gyöngédség. Travis ehelyett az erőszakban talál önmagára és Isten magányos emberének szerepében oszt igazságot egy általa bűnösnek tekintett társadalomban, mely megvetéssel viseltetik iránta. A Taxisofőr súlyos kérdéseket fogalmaz meg arról, miként termeli ki a modern társadalom azokat az önmagából kifordult tagjait, akik azután rettenetes veszélyt jelentenek környezetükre. Arra azonban nem ad választ, hogy Travis esetében ebben mekkora szerepe lehet a háborúnak. A Mennydörgés (1977) című film ugyancsak a veteránok bosszúálló természetét fedi fel, középpontban egy vendettára éhes ex-katonával.

Taxisofőr (Martin Scorsese, 1976)
Taxisofőr (Martin Scorsese, 1976)

Bár a Rambo-filmek első része szintén a veteránok erőszakosabb és problémás oldalát helyezi előtérbe, az alkotók erőteljes hangsúlyt fektettek arra, hogy a hosszú hajú, ex-elit katona alakját megkedveltessék a nézővel. Ennek egy fontos eleme, hogy a film alapjául szolgáló könyvben Rambo sokkal több emberrel végez, míg a moziverzióban csupán egy véletlenül bekövetkezett baleset miatt oltja ki egy rendőr életét. Rambo figurája ezentúl megpróbálja érthetővé és átélhetővé tenni a nézőnek azt az érzést, hogy egy háborúból visszatérő veterán miként érezheti magát teljesen haszontalannak és tehernek a civil életben, miközben minden bajtársa életét vesztette a csatározásokban.

A veteránok ábrázolásában gyakori elemként tűnik fel a poszt-traumatikus stressz (PTSD), a visszatérő rémálmok és az ezekből fakadó alkohol- és drogproblémák ábrázolása. Ennek legszignifikánsabb feldolgozása a Jákob lajtorjája (1990) című pszicho-thrillerben jelenik meg, melyben a film nem kevesebbet állít, minthogy a Vietnámban szolgálatot teljesített fegyvereseket folyamatos biokémiai és gyógyszerészeti kísérleteknek vetették alá annak érdekében, hogy minél hatékonyabb gyilkoló gépeket tudjanak kinevelni belőlük. A Jákob lajtorjája a pszichotikus drogok és a PTSD ábrázolásával tovább erősíti azt a sztereotípiát, miszerint a veteránok önmagukra és a társadalomra is veszélyt jelentenek, „kitermelésükért” pedig a legmagasabb szintű kormányszerveket terheli a felelősség.

Adrian Lyne: Jákob lajtorjája (1990)

Felmerülhet a kérdés, vajon mennyire állják meg a helyüket azok a filmes darabok, melyek erőszakos és beilleszkedési zavarral küzdő, zavart elméjű, PTSD-s és drogos antihősként láttatják a veteránokat? A filmek egy öngerjesztő folyamatot indítottak el a nézők lelkében és tovább erősítették, sőt hatványozták a leszerelt katonákkal szembeni előítéleteket. A valóság azonban némileg árnyaltabbnak tűnik, mint Hollywood sugallja. Több olyan kutatás is készült, mely azt mutatta ki, hogy a vietnámi háború katonái és általában a fegyveres erőknél szolgálatot teljesített személyek nagyobb arányban tanultak tovább a felsőoktatásban, kaptak munkát és lettek családos emberek, mint azok, akik ezt elmulasztották. Ennek oka lehet az, hogy a hadseregben számos olyan készséget sajátíthatnak el, ami a későbbiekben megkönnyítheti az önálló élet megkezdését a fiatalok számára. Ezek a kimutatások viszont nem tértek ki arra, hogy milyen arányban voltak azok, akik valódi életveszélybe kerültek, vagy akik mentális/fizikai sérüléseket szenvedtek szolgálatuk alatt.

Mindenesetre több veterán számolt be arról, hogy negatív megkülönböztetés érte őket a filmvásznon látható negatív ábrázolás miatt.

A PTSD sem egyforma mértékben érinti a visszatért katonákat, azonban mértéke az afganisztáni és az iraki háborúban riasztó mértékben ugrott meg.

A veteránok realisztikusabb és emberközeli ábrázolásmódja a Hazatérés (1978) című filmben kezdett kikristályosodni. Az alkotásban Jane Fonda karaktere (a színésznő a háborúellenes mozgalom aktív tagja volt) éppen útnak engedi tengerészgyalogos férjét Vietnámba, majd kórházi önkéntesként dolgozik egy veteránokat gondozó intézményben. Itt találkozik a deréktől lefelé megbénult, egykori iskolástársával, Luke-kal, akivel nemsokára szorosabb viszonyba kerül. A film nagy hangsúlyt fektet a fogyatékosság ábrázolására és arra, hogy minden gyengeségével együtt is teljes értékű emberként ábrázolja a veterán harcost, ami alaposan ellentmond a korszak korábbi, John Wayne-típusú férfiideáljának.

Hal Ashby: Hazatérés (1978)

Ennek az emberközeli ábrázolásmódnak az inspirációját Ron Kovic jelentette, akinek történetéből a háborút megjárt Oliver Stone forgatott megrendítő erejű filmet, Született július 4-én címmel. A Stone rendezése igyekszik a teljes spektrumot megragadni a lelkes hadba vonulástól, a háborúban való testi-lelki megnyomorodáson át, a felépülésig. Kovic eképpen fogalmazott saját sorsáról:

Lehet hogy elveszítettem a testem, de megnyertem az elmém.

A Született július 4-én megszületését az a körülmény is inspirálta, hogy Oliver Stone a szakmai elismerésen túl számos bírálatot is kapott A szakasz című filmért, mivel a veteránok egy része túlságosan negatívnak látta háborúbeli ábrázolásukat. A Született július 4-én minden bizonnyal az ő engesztelésükre is készült, viszont Stone semmit sem engedett benne abbéli politikai meggyőződéséből, hogy a háborút teljesen értelmetlennek, az azt kirobbantó politikusokat pedig hazug gazembereknek láttassa.

A hollywoodi filmgyártás szerepe és felelőssége tehát hatalmas azon a téren, hogy miként ábrázolja egykori, dicső és dicstelen háborúinak megvívóit és milyen politikai üzenetet fogalmaz meg rajtuk keresztül. Ezért izgalmas, hogy a 80-as években, Ronald Reagan elnöksége alatt a háborúellenes alkotások mellett egy másik vonulata is elkészült a vietnámi traumával kapcsolatos filmeknek.

Lapozz tovább, ha a 80-as évekbeli vissza Vietnámba ciklusról is szeretnél olvasni!

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter

Szabó Zsolt Szilveszter a szombathelyi BDF-en végzett mozgókép- és médiakultúra szakon. 25 éve foglalkozik filmekkel. Specializációja a sci-fi, a szerzői filmek, a zsánermozik szerzői változatai és a bizarr műfajkevercsek. Szívesen bíbelődik rebellis, besorolhatatlan alkotók műveivel. Cinematográfus istensége Tarkovszkij és nagyra tartja Enyedi Ildikó művészetét.

Gueth Ádám

Gueth Ádám

Gueth Ádám 2017-ben csatlakozott a Filmtekercshez. Mióta 5-6 évesen először látta a Jurassic Parkot, vonzza a filmek világa. A Károli Gáspár Református Egyetemen történelem szakon végzett. Jelenleg az ELTE BTK Szabadbölcsészetének filmtudomány szakirányos tanulója, főállásban dolgozik egy helyi lapnál, mellette pedig több filmes portál és blog állandó és vendégszerzője. Elsősorban a történelmi, a háborús és a sci-fiction műfaj érdekli, szívesen elemzi történelmi filmek valós hátterét és igazságtartalmát. Kedvenc rendezői között találhatjuk Steven Spielberget, Ridley Scottot, Quentin Tarantinot és Stanley Kubrickot.

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya