Magazin

Zombifilmekről reflexíven I.

A zombifilmek tematikai sajátosság mentén rendeződnek műfaji keretek közé. Azt a filmet nevezzük zombifilmnek – egy rövid meghatározási kísérlet jogával élve -, melynek központi kérdése a zombi-jelenség, a zombik és emberek közti kapcsolat, illetve az átváltozás definiálása, vagy kontrollálása. De vajon mire reflektál a zombi-struktúra?

Halál, vég és pusztulás. Az emberek felzabálják egymást. Vagy jönnek a zombik (az egykoron volt emberek) és megteszik ugyanezt. Napjainkra pedig ez sem kell, a csúcstechnológia szüli a szörnyeket – egyelőre csak vászonra (?), vagy a 3D-s technológiával még közelebb, egyenesen bele a néző arcába. S ha tenni nem is tudunk ellene, legalább tegyük fel a kérdést: honnan indult és milyen variációs fejlődésen ment át a műfaj, illetve, hogy mire (mi mindenre) reflektál a zombi-tipológia?

Király Jenő szerint „a zombi a minimális ember minimuma, a monstrum, mely a lenni nem tudó ősképe. Aki nem tud lenni, az szörnyeteg, szörnyűségként él és szörnyűségeket csinál. A zombi a szükséglet, de még arról sincs képzete, hogy mire van szüksége.” (Király Jenő: Frivol múzsa, 1993) A filmvászon zombijai és emberei mindig egyértelműen elkülöníthetők, kivéve az átváltozás folyamatakor, ekkor ugyanis még nem biztos, hogy meg fog történni az aktus (vagyis igen, de a remény örök tényező). És pont ebben rejlik a tragikum, hiszen a monstrumok, szörnyek nem kívülről érkeznek, hanem mi magunk vagyunk, vagyis leszünk azzá. Mégis ez az elkülöníthetőség, ez az ember és zombilét szembenállása, ez a közös az összes zombifilmben.

Ami variálódik: a zombiság eredete, okozója. Körülbelül azon tényezők mentén, hogy ismerjük-e a zombi-kórság eredetét, hogy hogyan terjed, visszafordítható-e? Ezen túl: milyen tulajdonságai vannak a zombinak? A zombik vagy az emberek győznek végül? Ez persze sosem dől el végérvényesen: zombik egyszer csak lettek, vagy éppen mindig is voltak, és mindig is lesznek. És vajon emberek? A paradoxon ott kezdődik, amint elfogynak az emberek, hiszen akkor ez a kérdés nem kérdés többé, mivel nincs senki, aki reflektálna rá. Nincs mesélő, és nincs befogadó, tehát nincs történet. Vagyis egy másik történet kezdődik, de az már a zombiké.

Rövid műfajtörténet

Az első film, aminek a címében szerepel a zombi szó, az A fehér Zombi című 1932-es Victor Halperin alkotás (Lugosi Béla főszereplésével). Ebben a filmben a hagyományos értelemben vett ősi törzsi varázslat megelevenedéséről van szó. Nem éhező zombik vannak, hanem a vudu áldozatául esett emberek. Ezt nevezhetjük klasszikus zombi filmnek. Bizonyos értelemben ez folytatódik az 1980-as Zombie Holocaustban, ahol fókuszba kerül az őrült tudós kísérletezései mellett az ősi törzsi kultúra hagyatéka is.

A nagy váltást Gerorge A. Romero hozta 1968-ban az imbolygó, zabáló zombikkal. Romero saját szörnyeit nem egyszer újraalkotta: Dawn of the Dead 1978-ban, Day of the Dead 1985-ben, Land of the Dead 2005-ben, Diary of the Dead 2008-ban.

Sam Raimi a másik úttörő az élőhalottak filmes történetében. A Gonosz halott trilógia első része kegyetlen, happy end nélküli thriller, míg a folytatás teljes mértékben komikumba fordul át. Másik vonal az akciót előtérbe helyező Kaptár-trilógia, melyben a zombik a csúcstechnológia termékei, tehát a főellenség fizikai reprezentálódása. Ellenfélnek az nevezhető, ami unhuman, tehát fejlődésével és térnyerésével veszélyezteti a human létjogosultságot. A Kaptárban a zombik (veszélyt jelentő) melléktermékek, ráadásul  az akció kedvéért feltűnnek még klónok, szuperszörnyek, szuperszámítógépek, kibogozhatatlan nagyhatalmak és továbbra is menekülő és elhulló emberek.

Továbbgondolva

Megőrzés és átformálás együtt nyer jelentőséget a zombifilmekben, hiszen azáltal örökítődnek meg, hogy átformálódnak. Ha az ok-okozatiságot máshova helyezem: átformálódnak, hogy egy megörökített formában létezzenek tovább.

Az ember legnagyobb fájdalma a múlandóság, s ez egyben alaptermészete is. Ha megörökítődik, át kell formálódnia, hiszen alapvetően erre alkalmatlan lenne.

Viszont ha átformálódik, tulajdonképpen már nem ő maga lesz az, aki megmarad. A film esetében az érző, ugráló, gondolkodó emberből érzéketlen, ugráló, gondolattalan fénylény lesz, aki csak ismételni tudja magát. A zombilények esetében is az alak marad meg, hiszen a test él tovább (vagyis mozog tovább). A többi elvész: gondolattalan és érzéketlen lesz. És általában egy dolog ismétlésére képes: az evés. Ám kardinális különbség a két átformálódás és megőrződés között, hogy a film esetében az átformált alak mellett az igazi is megmarad, a zombifilmekben az ember alakul át zombivá, és utána nem marad semmi más, ami még emberi lenne.

Az átformálódás a zombifilm történetében variálódást mutat. A fehér Zombiban, ami klasszikus zombifilmnek nevezhető, az átalakulás egy külső erő irányítására történik. Van egy varázsló, egy nekromanta, akinek hatalmában áll embereket holttá tenni, s a haláluk után irányítani. Ezek, mint a jól működő gépek, ellenkezés nélkül végzik el a rájuk bízott munkát. A probléma ott kezdődik, amikor szerelemgépet is akar csinálni. Itt az ősi törzsi tudáshoz nyúlik vissza, mely távoli és homályba vesző, ám létező tudás. Olyan, mintha egy mérgezés vagy egy elvarázsolás extrém formáját látnánk. A dolog kontrollált és elpusztítható. Nem terjed, és nem világméretű.

Modern zombifilmek Gerorge A. Romero óta léteznek, aki megteremtette a zabáló zombikat

(és a zombi-iszonyatot). Itt az átformálódás nem egy felső hatalom irányítására történik, hanem a már zombivá vált emberek egymást fertőzik. Az első zombi egy temetőben tűnik fel, nem tudni honnan, hogyan, és miért. Megjelenik, és enni akar. Az egész lény végtelenül egyszerű, csak egy száj gyomor nélkül. Egy olyan fogyasztó, aki éhes, de nem tudja megemészteni az ételt (s ezért válik öröklétű fogyasztóvá). Az átformálódás akkor kezdődik el, amikor egy zombiharapás ér egy embert. Ez lassú és fájdalmas folyamat, hiszen meg kell először halnia az embernek, hogy utána valami másként élhessen tovább. Az áldozatból az átalakulás után támadó lesz.

2005-ben, a Land of the Dead című filmben már nem csak azok válnak zombivá, akiket megharaptak, hanem azok is, akik meghaltak. Mindenki, aki befejezi emberi létét, egy másikba kezd, egy nem emberibe. Ez az új élet ugyan elpusztítható, de az átalakulás mindenképp megtörténik. Reflexió: napjainkban a fotografikus megörökítés annyira elterjedt, hogy minden egyes emberről marad valamilyen képi lenyomat halála után. Az emberi léte befejeztével a többiek számára egy átformált létezőként él tovább, ami lehet egy fénykép a komódon, vagy egy rendőrségi nyilvántartás. S ha nem is örökkévaló, maradandóbb mint az ember: a filmszalag a halálunk után is forog tovább (de ki lesz az, aki nézi?).

A modern zombik rejtélyesek, valami felfejthetetlen ősgonoszt, bennünk lakozó rosszat testesítenek meg. A posztmodern zombi a gonoszság és csúcstechnológia keveréke. Betegségként aposztrofálható, egy olyan betegségként, ami mesterséges, amit az emberek gyártottak saját maguk ellen. A posztmodern zombik sokszorosíthatósága mellé be kell venni a variálódás fogalmát. A zombi egy termék, egy a sok közül, így vele párhuzamosan megjelenik más tudományos vívmány is: a klónozás (Kaptár 3.). Ezen kívül maguk a zombik mutálódással variálódnak. Reflexió: nem ugyanezt tesszük egy filmmel, amikor letöltjük, más szinkront választunk, cserélgetjük a feliratot?

 

A cikk második része itt olvasható.

 

* * *

Az elméleti alapokért köszönet Varró Attilának.

 

Filmjegyzék

1932 – A fehér Zombi (White Zombie), r.: Victor Halperin

1968 – Night of the Living Dead, r.: George A. Romero

1978 – Dawn of the Dead, r.: George A. Romero

1980 – Zombi Holocaust, r.: Marino Girolami

1981 – The Evil Dead, r.: Sam Raimi

1985 – Day of the Dead, r.: George A. Romero

1990 – Élőhalottak éjszakája (Night of the living dead) – remake, r.: Tom Savini

2002 – 28 nappal később (28 Days Later…), r.: Danny Boyle

2002 – A kaptár (Resident Evil), r.: Paul W.S. Anderson

2005 – A Holtak földje (Land of the Dead), r.: George A. Romero

2007 – A kaptár 3. – Teljes pusztulás (Resident Evil: Extinction), r.: Paul W.S. Anderson

2008 – Diary of the Dead, r.: George A. Romero

Avatar

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja. kellermirella@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya