Magazin

Miért éppen Artúr? – Az Artúr király mondakör és adaptációi

Artúr király legendája azon történetek közé tartozik, amelyeket újra és újra adaptálnak, elmesélnek, variálnak. Már-már nem is tudhatjuk, hogy vajon van-e egyáltalán valóságalapja a szászok hősies legyőzőjének és a kerekasztal lovagjainak. A legenda kutatásával egy teljes folyóirat, az Arthuriana foglalkozik, itt mi most csak érintőlegesen összefoglaljuk, mit is tudunk jelenleg erről a mesebeli hősről és annak filmes adaptációiról.

Az Artúr-mondakörnek rengeteg különböző adaptációja jelent meg a történelem során regények, versek, filmek, drámák, operák, animációs filmek és videojátékok formájában,  ám valahogy mégsem veszítenek a fényükből ezek a majd’ kétezer éves történetek. Egy 2015-ös kutatás arra próbált rájönni, hogy vajon honnan erednek a legismertebb mesék, és kiderült, legtöbbjük elképzelhetően összeköthető magával a nyelvnek és a szóbeliségnek a születésével. A szépség és a szörnyeteg történetét például ma már 4000 évesnek gondolják. Egyes történetek újramesélése elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi kultúrához, valahogy mégsem fordítottak komolyabb figyelmet az adaptáció-elmélet kialakítására a huszadik század második feléig.

Még inkább megnehezíti az eligazodást az a tény, hogy az Artúr-legendákhoz hasonló szövevényes mítosz körökhöz olyan összetett intertextuális rendszer tartozik, amelynek forrásait és egyes szálait folyamatosan fedezik fel. Szerencsénkre egy mítosz esetében nem hivatkozhatunk eredeti forrásra, mivel számtalan változatban merülnek fel ezek a történetek, és ezért minden adaptáció teljesen legitim és izgalmas. Az eltérések a különböző adaptációk között azonban jól tükrözik az aktuális társadalmi és kulturális trendeket illetve problémákat.

Merlin (középkori ábrázolás)

Arthur, Arthorius, Aurelius?

Artúr kiléte a mai napig nem tisztázott. Annyiban azonban megegyeznek a történészek, hogy Krisztus után 500 körül, miután Róma kivonult a Brit- szigetekről, tényleg létezett egy nagy vezető, aki összefogta a Briteket és nem hagyta, hogy a szászok elfoglalják a szigetet.  A legenda legismertebb forrása a kilencedik századi Historia Brittonum (Britek Története) nevű írás, amelynek történelmi hitelessége igencsak kétséges. Ez az írás valamennyire a görög és római hagyományokat követi és használja fel, a briteket Aeneastól származtatja, és beleszövi a római mítoszokat a nép eredettörténetébe. Ezekhez kapcsolódnak későbbi walesi és ír hagyományokat őrző kéziratok is, ahol szintén fontos szerepet játszik a hősies Artúr. Egyes római történelmi feljegyzésekben is hallhatunk a híres vezetőről, bár nem Artúr néven, hanem latin titulusokkal, és személyük Rómához kapcsolhatók: Riothamus, Ambrosius Aurelianus vagy Lucius Artorius Castus. Az utóbbi névvel találkozunk a korhűséget hirdető 2004-es Artúr Király filmben is, amely igyekezett lecsupaszítani a történetet a történelmileg eddig feltárt tényekig.

Artúr király (2004)

Igaz, a film megjelenése óta már sikerült újabb bizonyítékokat feltárniuk a történészeknek, amelyek nem jelentek meg benne, például megtalálták a sokáig nem létezőnek hitt cameloti kerek asztalt is. Antione Fuqua filmje kivételes és új szemléletet mutatott be, amelyet korábban nem láthattunk. Bár ez is a szokásos hősi toposzokat alkalmazta, Guinevre és Lancelot története valamint a kard legendája egészen prózai és egyszerű megoldásokkal van szemléltetve. A puritán, varázslattól megfosztott világban Artút vívódásai sokkal emberibbnek tűnnek, igaz hiányoznak belőle a valódi mélységek.

Artúr-legendák hálója

Artúr diadalának történetéhez később csatlakoztak a kerek asztal lovagjai, Merlin és a misztikus világhoz tartozó történetek. Nem kizárható, hogy ezek eredetileg az ő történetétől független legendák voltak, amelyeket később a történetírók összekapcsoltak, hogy egy hatalmas romantikus történetet alkossanak, sok kapcsolódó szerelmi történettel (Lancelot és Guinevra, Trisztán és Izolda, Merlin és Vivien stb.) vagy a kereszténységgel kapcsolatba hozható legendákkal (a Szent-Grál története). Ezek az epizódok mind kaptak önálló feldolgozásokat is, de a huszadik századi film adaptációk közül talán az 1998-as Merlin című mini sorozat foglalta össze őket egy műben a legsikeresebben.

Merlin (1998)

Igaz, kellőképpen átvariálta és adaptálta a mítoszokat kortárs nézőközönség számára aktualizálva, kicsit szanitálva az egyes szerelmi történeteket vagy a szereplők kegyetlenségét. A történet itt inkább meseszerű, az illúzió varázsát vegyíti az egyszerű, emberi gyarlóságokat is szemléltető történetekben. A filmet az teszi igazán izgalmassá, hogy Merlin, a varázsló nemcsak főszereplője, hanem narrátora is lesz a történetnek, sőt a film végén még el is ismeri, hogy az eredeti történetet egy kissé kiszínezte és a közönséghez illesztve átírta, mert úgy, ahogy az megtörtént, nem hinnénk el. Azonban itt Artúr-király története csupán egy vezérfonal a hozzá kapcsolódó szövevényes szálak mellett.

A Steve Barron művének egyik érdekessége a vizuális megoldások kombinációja a film varázslatos elemeivel. Bár a vizuális effektek a mai szemnek sokszor fájdalmasan kezdetlegesek (lásd a sárkány vagy a griffinek), de egyes kameramozgások és képkivágások  még ma is szemet gyönyörködtetőek. Mab királynő varázslatos megjelenése és eltűnése különösen izgalmas az egyes jelenetekben, illetve az textúrák, ruhadarabok és a tájak egymásba tűnése érdekes képeffektusokat hoz létre. A kisebb epizódok is kerek egészet alkotnak, és saját koherens világukban léteznek, mit például az alábbi jelenet:

A sorozat persze csodálatosan erős színészeket alkalmazott, amelyek különleges színészi teljesítményeket eredményeztek, mint Rutger Haurer Vortigren szerepében, Sam Neil Merlinként, vagy Helena Bohnam Carter Morgan la Fey-ként.

A korábbi adaptációk közül az 1967-es, három Oscar-díjat nyert Camelot is a mítosz sokszínű világát próbálta reprezentálni és kevésbé törekszik a korhűségre. A benne szereplő karakterek inkább tűnnek reneszánsz kori nemeseknek, mint kopott, középkori harcosoknak. A vizuális trend, amit Joshua Logan képvisel, sokkal közelebb áll a hatvanas évek kosztümös filmjeinek képeihez, gondolok itt a korabeli Shakespeare adaptációkra (Lawrence Olivier filmjei), vagy akár Ingmar Bergmann Hetedik pecsétjére. Ezeknek a filmeknek nyilvánvalóan inkább a történet és a dialógusok voltak fontosak, az igazság és a valóság pontosabb ábrázolásához a technikai fejlettség elérése is szükséges volt, de az is lehet, a huszadik század közepén még annyira nem izgatta az embereket, hogy valami hogyan történt valójában. Legalábbis filmen nem ezt szerették volna bemutatni.

Camelot (1967)

A legújabb Guy Ritchie-féle adaptáció, az Arthur király – A kard legendája egy olyan sötét ám izgalmas adaptációt ígér számunkra, amelyben a mitikus világ nem a mesékhez hasonlóan varázslatos, inkább kiszámíthatatlan és félelmetes.

 

 

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com