Magazin

Argosz a felhőkarcolók között – az Egy szent szarvas meggyilkolása mint mítoszadaptáció

Egy szent szarvas meggyilkolása

Yorgos Lanthimos visszanyúl az ókori görög gyökerekhez, hogy az ember hatalom és mindenhatóság illúzióját a gyökereitől lerombolja az Egy szent szarvas meggyilkolása című filmben.

A drámai hatású cím, az Egy szent szarvas meggyilkolása görög tragédia-adaptációt takar. Lanthimos utalása az eredeti történetre jóváhagyja az Iphigénia Auliszban című dráma belevetítését a filmbe, sőt szinte már kéri is a nézőtől, hogy ne feledkezzen meg róla, ez nem egy új történet. Igaz, szereplők új neveket kaptak, Agamemnón királyból Stephen Murphy sebész lett, Klütaimnésztrából pedig Anna, a helyszín pedig nem a görög tengerpart, hanem egy névtelen metropolisz, ahol az orvosok kiskirályokként élnek a szűrt levegőjű kórház-erődítményekben és kertvárosi palotáikban.

Miért is szeretünk több ezer éves szövegekhez visszanyúlni? Miért tartjuk a görög filozófiát és irodalmat a kultúránk alapjának? Sokan megkérdőjelezik a mai ember hűségét a klasszikusokhoz, mondván, hogy az adaptációkkal nem mondunk semmi újat. Egyesek még a kötelező irodalmak relevanciájával is szembeszegülnek, mert egy ókori történettel nem tud úgy együtt érezni egy mai fiatal, mint egy aktuális nyelven írt, ismerős környezetbe helyezett narratívával. Talán a legközelebb az igazsághoz az van, amit Stephen Fry mondott a Graham Northon Show néhány héttel ezelőtti műsorában, ahol az új, görög mítoszokat feldolgozó könyvét mutatta be:

hiába ismerjük már kívülről ezeket a történeteket, mi, emberek sok ezer év alatt sem tanultunk semmit.

Lanthimos Iphigénia mítoszának történetét vette alapul filmjében, amelyet Euripidész örökített meg drámájában. Az argoszi uralkodócsaládot, melynek feje Agamemnón, annyi tragédia éri a görög mitológia során, hogy azt egy mai ember képtelen lenne valaha kiheverni (bár az őseinek történetei ennél még véresebbek). Miután egy vadászat során megöli Artemisz szent szarvasát, az istennő nem teszi lehetővé, hogy a király flottája tengerre szálljon a trójai háborúhoz, és emberáldozatot követel. Ezt Agamemnón meg is teszi. Legfiatalabb lányának, Iphigéniának feláldozása után pár évvel a háborúból visszatérő uralkodóval a felesége és testvére végez, többek között annak okából, hogy a lányt előzőleg feláldozták. Anyát és szeretőjét pedig Iphigénia még életben maradt testvérei, Elektra és Oresztész ölik meg hidegvérrel.

Az életek felett való rendelkezésen kívül azonban talán a legnagyobb bűne az Atreusz-ház királyának és modern alteregójának, Stephennek, az a hybris, vagyis a büszkeség, ami a királyi és orvosi hatalommal jár. Az adaptáció erre a büszkeségre helyezi leginkább a hangsúlyt, hiszen a film során láthatjuk, milyen jómódban és megbecsülésben él a szívsebész Stephen Murphy feleségével, Annával és két gyermekével (a mitikus négy helyett), Kimmel és Bobbal. Szinte makulátlannak tűnik ő, aki a műtőasztalon meghalt páciense fiát is támogatja, mert megsajnálja. Azonban ez a fiú, Martin a film során felfedi istenekhez hasonló hatalmát, amellyel az apja halálát megbosszulja. Nem kapunk rá választ, honnan rendelkezik ilyen hatalommal, mégis ő mondja ki az ítéletet, aminek köszönhetően a család tökéletes képe lassan feltöredezik és a jól álcázott gyarlóságok a felszínre kerülnek.

Az istenek kedvéért hozott emberáldozat nem megy ritkaságszámba az ókori történetekben,

akár az Ószövetségben, akár a görög és római mitológiában. Az írásos feljegyzésekben az emberáldozat helyét sokszor átvették az áldozati állatok (kos, bárány, kecske), ahogyan Iphigéniát is szarvassá változtatta Artemisz az utolsó pillanatban. Nem tudni, a történetekbe behelyezett mitikus eseményeknek pontosan mi célja volt, az azonban bizonyos, hogy a tragédia súlyosságát enyhítik, és az isteni gondviselés jelenlétének hitét támogatják. Azonban Agamemnón történetéről, ahogyan a trójai háborúról is bebizonyosodott, van történelmi alapja, míg az isteni beavatkozások a mai szkeptikus ember számára mesékké váltak. Az Egy szent szarvas meggyilkolásából a mitikus elem elmarad a mai ember hitének megfelelően, és ez teszi megrendítőbbé, sőt elfogadhatatlanná az áldozat szükségességét Stephen életében. Martin-Artemisz követelése könyörtelenné válik, és ugyan megismerjük a család életének fonákját, a bosszúja nem lesz kevésbé kegyetlen az orvos gondatlanságból elkövetett műhibájánál (bár az sem derül ki biztosan, hogy valóban okolható-e Stephen Martin apjának haláláért).

Agamemnón halotti maszkja

Úgy tűnhet, Lanthimos csak az Iphigénia-történet alapstruktúráját vette át, azokat a karakterjegyeket és ok-okozati kapcsolatokat, amelyek a görög történetnek is a mozgatórugói. Valójában ennél több történik. A dráma kortárs környezetbe való áthelyezésével a régi narratívát mesélte el egy új körülmények közé helyezve, és megalkotott egy új történetet, ahol a magát mindenhatónak és hatalmasnak gondoló ember ugyanúgy térdre rogy a természetfeletti hatalom előtt. Bár minden erejével megpróbálja azt hitelteleníteni, ez nem sikerül. Az új kontextusba helyezés után a görög mű rétege fölé egy újabb történet épül, amely hasonló, de nem ugyanaz. És bár többszörösen túltelített lesz abszurditással, a hatása tagadhatatlan. Ahogyan Eugene O’Neill amerikai drámaíró is más nevekkel és más környezetbe helyezve adaptálta Elektra mítoszát 1931-ben az Amerikai Elektrában, Lanthimos is új köntösbe öltöztette az ókori üzenetet, amely a tragédia dialógusainak csendjeibe ágyazva kúszik felénk könyörtelenül.

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.