Magazin

James Wan típusú határátlépések

James Wan kínai származású ausztrál rendező, életmű- és moziverzum építész, a műfaji filmek mestere, aki tehetségét eddig elsősorban a horrorfilmek keretein belül járatta csúcsra. Wan számára jól ismerni egy zsáner szabályait azzal is jár, hogy időnként újra kell gondolni azokat. Nevéhez kötődik az ezredforduló utáni legnépszerűbb horrorszériák közül három is, amelyeknek működési alapmechanizmusaira próbál jelen írás rámutatni. 

A 41 éves rendező nevét rögtön második egészestés rendezése a köztudatba repítette. A 2004-es kis költségvetésű Fűrész egy egyszerű, jól kivitelezhető ötletet bontott ki: két ismeretlen ébred fel egy lepukkant fürdőben egy hullával összezárva, miközben az adrenalinadagolás alaptónusát egy ketyegő óra szolgáltatja.

A mindössze tizennyolc nap alatt leforgatott horrorfilm meghódította a box office listákat, átlépte a 100 millió dolláros álomhatárt, megosztotta a kritikusokat és véget nem érő franchise-ba torkollott. A nézők rákaptak a Fűrész által szállított adrenalinra.

Az eddig nyolc filmet számláló sorozat indulásakor friss vért pumpált az akkor éppen stagnáló zsánerbe, egyben elhozta a szabaduló szobás csapatépítők korát.

James Wan azonban nem pihent sokat a splat pack skatulyában. A további, egyre véresebb epizódoknál csak mint vezető producer működött közre, illetve a harmadik rész forgatókönyvénél tűnt fel a neve.

2007-ben a Halálos hallgatás című horrorral Wan első filmje, a 2000-es Stygian után ismét természetfeletti alműfaj vizeire evezett. Majd még ebben az évben leforgatta Brian Garfield azonos című regényén alapuló Halálos ítéletet. (A regény-sorozat első részéből Michael Winner rendezte meg 1974-ben a Bosszúvágyat Charles Bronson főszereplésével.) Wan megmutatta, hogy a horror keretein kívül is van keresnivalója, ám a film a kasszáknál nagyot bukott, ami feltehetőleg közrejátszott abban, hogy a kis műfaji kitérő után a rendező gyorsan visszatért a természetfeletti horrorok világához.

A 2010-ben mozikba kerülő Insidious újfent bizonyította, hogy Want nem a gore teszi, ebben a világában is otthonosan mozog. Olyannyira, hogy a néhány évvel később leforgatott Démonok között műfajtörténeti hivatkozási ponttá vált, a köztudatba vésődött: ilyen egy sikeres fősodorbeli természetfeletti horror. A műfaj kedvelői és a szélesebben vett közönség igényei alapvetően találkoztak a filmben, megágyazva a folytatások lehetőségeinek.

Az Insidious franchise és a kortárs hollywoodi trendet követve egyre táguló Démonok között univerzum összehasonlítása éles fénnyel világítja meg James Wan két oldalát: az újszerű megoldásokkal kísérletezőt és a szigorú műfaji patikust, és ezek mellett a nagyszerű stratégát.

A jelenleg négy filmet számláló Insidious-sorozat egyszerre tekinthető szerzői attitűd szempontjából ellenpontjának, másrészről előtanulmánynak a Démonok között világához, ami a spin-offokkal együtt jelenleg öt filmet foglal magába. Az alaphangot mindkét esetben Wan adta meg: az első két részt mind a két esetben ő rendezte, és a további részek születésénél is bábáskodott. Ám míg az Insidious-filmek világa tágabb teret enged a kísérletezés számára, motívumkészlete szélesebb, a Démonok között szigorúan csak kipróbált, jól bevált eszközökkel él, letisztultabb.

A sikeres horrorok jellemzően valamiféle társadalmi folyamat mögött húzódó félelemre tapintanak rá. Például a boszorkányokat felvonultató horrorok növekvő száma, a horror párhuzama a női emancipáció előretörésére. Ilyen megközelítésből Wan az Insidious-szériával és a Démonok között-moziverzummal két merőben eltérő világ közötti migráció szélsőséges körülményeit rémálmodja vászonra. A horror mindig azt a kérdést teszi fel, hogy mi a legrosszabb, ami történhet? Wan válasza ez esetben: démonok érkeznek a világunkba, illetve ennek a fordítottja, mi találjuk magunkat az ő világukban.

A gesztussal pedig, hogy Ed Warren (Patrick Wilson) alakja kimondja, hogy nem hisz a vámpírokban, rámutat, hogy egy előző korszak legnépszerűbb, a menedzser világ árnyékos oldalát szimbolizáló rémlény renoméjából semmi nem maradt. Hova tűntek a vámpírfilmek? Röviden válaszolva: ha egy rémlény romantikus filmekben köt ki, azzal a horror világából jó időre kiírja magát.

Az Insidious-filmek világa és a Démonok között-moziverzum számos hasonló vonással rendelkezik. Mind a két sorozat a természetfeletti szubzsánerbe tartozó horrorfilmek táborát gyarapítja, ahol a cselekmény középpontjában a túlvilági lények és az élők között húzódó örök ellentét áll. A régi iskola előtti tisztelgés gyakran kacsint vissza a vászonról. James Wan egyik kedvencének, Tobe Hooper Poltergeistjének a hatása érződik az Insidious-filmek és a Démonok között-univerzum darabjain is. A Ragyogás is jól felismerhető motívumok révén idéződik meg a két világban. Miközben a konfliktus alapja is örök klasszikus, az inhumánus lények és szellemek rendszerint akarnak valamit az élőktől: típustól függően húst vagy lelket.

Alapvető eltérés, hogy ki lépi át a határokat. Az Insidious-filmek világában kezdetben egyértelműen az élők. Dalton Lambert (Ty Simpkins) álmában, önkéntelen asztrálprojekció révén kerül át egy másik dimenzióba, ahol feltűnik az ottani lényeknek. A kisfiú teste kómába esik, szülei nem tudják felébreszteni. A lelke a másik dimenzióban csapdába esett. A szabadon hagyott test pedig magához vonzza a szellemeket és a démonokat.

Valaki belesuttog a bébiőrbe, árnyak suhannak a folyosón. A lakók kétségbeesésének növekedésével egyre erősebben érzékelni jelenlétüket.

A széria későbbi darabjaiban a helyzet egyre komplexebb, a filmek által felrajzolt világ tágul, de az Insidious franchise-ra összességében sokkal jellemzőbb, hogy az élők látogatást tesznek a másik dimenzióban, amit bátrabban is mutatnak meg az alkotók. Úgy sétálnak adott szereplők a túlvilágban, mint Jean Cocteau Orfeusza. A hierarchia is adott, csak itt a túloldal gyakorta szaggatottan, mereven mozgó lakói sokkal kegyetlenebbek és veszélyesebbek lehetnek, még ha némelyik segíti is az utazókat. Ilyen szempontból a Démonok között univerzum jóval szemérmesebb, kevesebbet mutat, bár a A Démonok között 2-ben növekszik ez az arány, amiben véleményem szerint az Insidious-filmekkel kapcsolatos tapasztalatok hatása érzékelhető.

Démonok között 2.

A valós alapokkal is rendelkező Démonok közöttben alapvetően a másik oldalról érkeznek látogatók és teszik pokollá az első filmben az új házba költöző Perron család életét, akik Lorraine (Vera Farmiga) és Ed Warrent hívják segítségül. Itt a túlvilági lények a helyhez kapcsolódnak, ellenben az Insidious-filmek világával, ahol a különleges képességű utazók és médiumok keltik fel a figyelmüket, akik aztán akarva-akaratlanul átcsábítják őket az élők világába.

A franchise és a moziverzum újabb és újabb epizódjai előtt elsősorban a természetfeletti után nyomozók személye nyitja a kapukat. Az Insidious-széria esetében Elise (Lin Shaye), a Démonok között fővonalán elhelyezkedő filmeknél pedig Warrenék kutatásaiba nyer bepillantást a néző. (A Démonok között kacérkodott a Warren-akták címmel is.)

A Démonok között, a fővonalnál kevésbé átgondolt, spin-offjai a többek között Freddy Kruger nevével fémjelzett utat követik, azaz a főcsapáson megjelent démonok történetének nyomába ágaznak le. Eddig Annabelle és Az apáca kapott önálló filmet, akikhez hamarosan csatlakozik a Görbe ember is, illetve az Annabelle-sorozat a harmadik része érkezik a mozikba.

A Démonok között titka a precízen mért műfajiság. A Fűrész-sorozat mindent mutató agresszivitásával összehasonlítva az Insidious-franchise és a Démonok között-moziverzumban Wan a csend és a sejtetés eszközeivel szállítja a feszültséget. Az alkotók a jól bevált utat követik a legklasszikusabb motívumokkal dolgoznak, a túlvilági látogatók kezdetben csak apró neszekkel, ok nélkül bekapcsoló berendezésekkel jelzik ottlétük. A lakók kétségbeesésével párhuzamosan azonban nő az erejük. Wan az életműépítés kockaköveire is odafigyel. A túlvilági lények ábrázolása érezhetően az ázsiai mitológia által befolyásolt. Merev, kontrasztos elmaszatolt sminkekben rémisztgetnek a túlvilági alakok.

Míg Annabelle rongybabából természetesen fabábuvá változott Wan kedvéért.

Az ázsiai kultúra hatása izgalmas színezetet ad Wan nyugati klasszikusok által lerakott alapokra épülő filmjeinek. Az Insidious – A gonosz háza ötlete például Wan nagyanyjától származik, aki arról mesélt a rendezőnek, hogy amikor az emberek alszanak, a lelkük elhagyja a testüket, ezért soha nem szabad lefesteni vagy lerajzolni ilyenkor valakinek az arcát, mert a lélek, amelyik vissza akar térni a testbe, nem fog ráismerni. A történetet Wan állandó  alkotótársa, Leigh Whannell (aki gyakran bukkan fel színészként is Wan filmjeiben) gyúrta ez esetben is forgatókönyvvé.

Gyakran feltett kérdés: van-e a két filmes világnak találkozási pontja? James Wan filmjeiben öröm húsvéti tojásokra vadászni, bőségesen akadnak. Az elrejtett fabábuk izgalmas mintázatot adnak ki, villanásokra összekapcsolva világokat. A Fűrészben látható bábu rajza megjelenik az Insidiousban, illetve a Halálos hallgatás Billy fiúja is feltűnik az Insidious – Az utolsó kulcsban. Egy éles szemű kritikus pedig kiszúrta, hogy Annabelle feltűnik az Aquaman egyik víz alatti jelenetében. (Ám a rendező nem erősítette meg a felvetést.) A sort hosszan lehetne folytatni, Wan és Leigh Whannel humora tartogathat váratlan meglepetéseket.

Még az is előfordulhat, hogy a világok egyszer majd összeérnek,

ami leginkább éppen az Insidious-filmek és a Démonok között-moziverzum esetében lehetne kicsit problémás, például a Patrick Wilson által megformált karakterek miatt.

Mi James Wan titka? A rendező úgy tűnik, eljegyezte magát a sikerrel. Pontosan ráérez a nézői félelemigényekre, miközben mestere a műfaji filmeknek, ami egyben a nagy elődök előtti tisztelgést is jelenti. Filmjeiben a cselekmény tulajdonképpen végtelenül egyszerű, az atmoszférateremtés és az adrenalinadagolás kiszámítottsága azonban valóban különlegessé teszi munkáit. A hab a tortán pedig a filmekbe csempészett apró, újszerű ötletek és kísérletezgetések, és persze Wan saját kézjegyei.

Valahogy a folyamat kezdetét úgy képzelem, hogy egy film munkálatainak megkezdése előtt felteszi magának a kérdést, hogy hogyan léphetne pillanatokra túl a klasszikus sémákon úgy, hogy az a közönségnek is tetsszen. Aztán mérlegeli magában a két oldalt. Az Insidious-sorozat és a Démonok között-moziverzum esetében épp ez az érdekes, lényegében mind a két utat bejárja. Lehetősége nyílt  kipróbálni az ötleteket az Insidious vonalon, amelyek közül a jól sikerülteket beépítheti a Démonok között világába, ami így szépen fejlődő moziverzummá nőhette ki magát. Kevés rendező büszkélkedhet azzal, hogy útjára indított egy saját moziverzumot, neki képregényalapok nélkül is sikerült.

 

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com