Magazin

Kószáló angyal a regény körkörös és a film időtlen világában (2. rész)

Irodalom és film dialógusa: Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája (1989) című regényének és Tarr Béla Werckmeister harmóniák (2000) című filmes adaptációjának elemzése. A Werckmeister harmóniák című filmadaptáció kapcsán felmerülő kérdések: Miért nem beszélhetünk úgy erről a filmről, mint a regény egyszerűsített változata? Mitől lesz önálló és teljes értékű? Mitől lesz maradandó? A film forma, a […]

Irodalom és film dialógusa: Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája (1989) című regényének és Tarr Béla Werckmeister harmóniák (2000) című filmes adaptációjának elemzése.

A Werckmeister harmóniák című filmadaptáció kapcsán felmerülő kérdések: Miért nem beszélhetünk úgy erről a filmről, mint a regény egyszerűsített változata? Mitől lesz önálló és teljes értékű? Mitől lesz maradandó? A film forma, a filmnek kiterjedése van: hangbeli, időbeli és térbeli. Viszonyítható a nyelvileg elbeszélt eredetihez, de a párhuzamot nem annak mentén kell felállítani, hogy mi az, ami kimaradt. A film saját világot teremt, a saját történetét mondja el (a saját filmnyelvén).

A filmek kapacitásából adódóan a Werckmeister harmóniák szűkít Az ellenállás melankóliájának világához képest. Azt szokták mondani, hogy csak a középső, tárgyalás részt mutatja be, a bevezetést és a levezetést kihagyva, de ez így nem igaz. Igaz ugyan, hogy a középső rész alcímét vette át (Werkmeister-harmóniák), de inkább karakter-szűkítés történik. Plaumné teljes egészében kimarad és Eszterné karrierjét sem mutatja végig, helyette hűen ragaszkodik Valuskához, s csak a legvégén tér át Eszter úrhoz, amikor Valuska már lecsukta a szemeit. S ő akkor néz szét és akkor néz szembe a bálnával, a természet eme különös teremtményével.

Kezdőkép: a kandalló rácsain átvilágít a tűz. Majd egy férfikéz egy kancsó vízzel leöntve eloltja. Kialszik a fény. Ez a felütés megadja az alapot. A film fekete-fehér, tehát nem a színek, hanem a sötét-világos váltakozása ad jelentést. Az első jelenet is a fényről szól, a napfogyatkozásról, a pillanatra kialvó, majd visszatérő fényről. A képek sokszor belső keretesek, s a képek szélén gyakran ott a szemlélő fekete alakja (aki a nézőpontot jelöli). A kocsma-jelenet után Valuskát látjuk az úton. Kiüresítő kompozíció: a tér belevész a nagy feketeségbe, nincs széle a képnek, a végtelen éjszakába nyúlik, csak Valuskára koncentrál a kép, amint halad tovább, középen, a fényben, melankolikus zenére, hosszan, szinte végeérhetetlenül. Így jelenik meg szüntelen körútja, melyben járja a várost, hogy közben a számára kedves helyeken megálljon. Mind közül a legkedvesebb Eszter úr lakása. Ebből a filmben annyit látunk, hogy betér egy öregúrhoz, akit a legnagyobb tisztelettel, szeretettel átkísér az ágyába, felszítja a tüzet nála és továbbindul. Mindez egy snitt, egy lélegzetvétel. A lakás közepéből figyel a kamera, innen látjuk meg a betérő Valuskát, amint elhaladva az ablak előtt, belép a szobába és szobáról szobára járva gondosan tesz-vesz, mígnem újra veszi a kabátját, oldaltáskáját és távozik, hogy tovább járja a várost.

Láthattuk a két főszereplőt, láthattuk környezetüket. Ezután érkezik meg az, ami az eseményeket elindítja, ami a történet külső alakító, motiváló tényezője: a teherautó a hatalmas bálnával. S a reggeli újságelosztáskor már rémhíreket mesél egy asszony, záporoznak belőle a szavak, ahogy maga elé nézve, személytelenül mondja, mondja. Tarr Béla arcokkal beszél el, hosszan és közelről nézhetünk bele a szemekbe, az életeket feltáró vonásokba. Van időnk úgy szemlélni egy személyt, hogy az közben nem cselekszik, beszél, mozog, csak az arca beszél, csak az arc tudósít. Ahogy a téren ácsorgó emberekről sem tudunk semmit, csak amit merev és fénytelen arcukból leolvashatunk. Érdekes átfogalmazás a bálna-jelenetben az, hogy amíg a regényben Valuska a tömegben nézi egyedül, vagyis sodródik a többiekkel, de csak ő látja meg a bálna nagyszerűségét, addig a filmben tényleg egyedül megy be a cirkuszi kocsiba és egyedül ő nézi meg a titokzatos tengeri lényt. S a nézőt nem érinti meg a várakozó rettenet, csak Valuska békés ámulása.

Eszterné veszít nagyságából, szelídebb lesz, inkább fortélyoskodó. Amikor belép Valsuka szobájába nem tűnik ijesztőnek, inkább számítónak. Arról beszél, hogy helyre kell állítani a rendet. De az ő rendje az udvarok kisöpréséről, vagyis inkább az ő felemelkedéséről szól. Az egész látszólag rend-mozgalom majd pont a romokon fog könnyedén felvirágozni, az Eszterné számára igazán megfelelő táptalajon. Monológja remekül összeállított, nem csak az derül ki, hogy miért jött, mit akar kérni (követelni), hanem hogy milyen lehetetlen viszony fűzi Eszter úrhoz. Anélkül, hogy mesélnie kéne (bárkinek is), egyből megértjük a történetüket. (Mint ahogy Harrer Lajos személye is tudatosul, amikor a távozók felé néz, s mögötte a háza falán olvashatjuk a nevét.) A film egyik csúcsjelenete az utcán elhaladó Valuska és Eszter úr. Arcuk profilból látható, Valuska kissé lemaradva, de végig egyszerre, egy ütemben haladnak. Eszter úr mereven előre néz, Valuska néha-néha rápillant, néha pedig a városra, de lépéseik zaja végig szinkronban marad. A regényben ez másképp történik, ott egész más játszódik le a két ember között. A kimozdulás nehézkesebb, s míg „Valuska szinte futott”, addig „Eszter szinte állt”. Egységes, de kínkeserves előrehaladásban mentek. Egy dologgal lehetne okolni ezt az átfogalmazást. A film nem tér ki külön kapcsolatuk hosszas elbeszélésére, de ebben a sétában, ebben az együtt mozdulásban, melyet hosszan, elgondolkodtatóan láthat a néző, sok minden megfogalmazódik.

werckmeister

A filmben fontos tényező a zene. Váltásokkor, áthangolódáskor beúszik és betölti a teret. A kocsma-jelentnél a napfogyatkozás pillanatában hangzik fel először a jellegzetes, melankolikus dallam. Halljuk megszólalni Eszter zenéjét is, de csak felvételről (nem ő játszik) és röviden (talán mert ez tényleg nem technikai, tehát megjeleníthető, hanem filozófiai probléma). Zenével kapcsolódik a kapitány a gyerekeihez, ugyanazt hallgatják mikor Valuska próbálja rendezni őket, amit az apjuk részegen, Eszternével hancúrozva, csak hozzáadódik még a dobolásuk, a cintányér, a gyerekek ezen dühödt, lázadó játéka. Szintén felcsendül a zene a film másik csúcspontján, amikor a rombolók visszafordulnak a kórházban. A tömeg elindul, hogy beteljesítse a Herceg tanítását, miszerint minden, amit építettek az csalódás és hazugság és csak a rom teljes. Elindulnak, hogy összetörjék, szétzúzzák ami az utukba került. A kórházban kezdik, felborítják a vaságyakat, megverik a betegeket és összetörnek minden mozdíthatót. Némán beszéd nélkül haladnak. Aztán az egyik helyiségben egy öregember áll. Nagyon idős és meztelen, teljesen aszott, az arca élettelen. Fényben úszik (kontraszt a sötét ruhás alakokkal) és nem mozdul. Ahogy a rombolók is megállnak és szembenéznek vele. Hosszan, míg mindenki meg nem érti, hogy itt már beteljesült a Herceg tanítása, ami elpusztult, azt már nem lehet lerombolni. Az öregember önmagában, létével rom. Visszafordulnak mind, másmerre indulnak tovább. S hogy mik történtek az éjszaka még, az csak egy füzetből derül ki, miközben egy szakaszos háttérhang tudósít a rombolás filozófiájáról. Valuska megfigyelő. Szemének kedves rebbenése elmúlik, amikor látni kezd, látni olyanokat, amik az ő világában nem férnek el. Szüntelen körútja egy menekülő futással zárul, hogy aztán majd végleg leüljön, csukott szemmel, dúdolászva, némán.

Az utolsó jelenetben átadja a szerepet Eszter úrnak. Annak az Eszter úrnak, aki már visszahangolta a zongoráját, s aki igazából ezt már nem bánja, hiszen csak a csöndre vágyik. Kimozdul, elindul (csak Valuskáért), megint hozzá rendezve az életét. Csak most a látogatások és a várakozás köré, hogy amikor majd kijön (nem fog…), hogyan lesznek a dolgok. Most is társa, de inkább csak hallgatója, hiszen amit tudott Valuska, már átadta neki, s ő ennek fényében elmegy és megnézi a téren a titokzatos tengeri lényt.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com