Magazin Papírfény

Páncélba zárt szellem: Őrnagyok és korszakok

Páncélba zárt szellem: Az új fejezet (2016)

Az új Páncélba zárt szellemnél sokkal izgalmasabb filmek is várnak: ismerd meg a Ghost in The Shell világát!

Hol tart most a Ghost in the Shell? Novemberben az Anilogue-on bemutatott Páncélba zárt szellem – Az új fejezet című animációs film kapcsán összegeztük a franchise fejlődését; most ezt a cikkünket frissítjük az új élőszereplős változat tanulságaival.

 

A GiTS univerzum

A Ghost in The Shell (GiTS), magyarul Páncélba zárt szellem univerzuma nem egyetlen, kanonikus történetszálat tartalmaz, hanem újragondolásokat, reinkarnációkat, mind egész estés filmek, mind sorozatok formájában. És mindenekelőtt természetesen képregény, azaz manga formájában: az őseredeti alapot Siró Maszamune 1991-ben indult mangája jelentette. Gyakori a japán franchise-ok esetében az is, hogy az egyes iterációk folyékonyan járnak át a sorozat, a film és más médiumok között; az sem ritka, hogy újravágások, újra-kiadások és felújítások színezik egy univerzum történetét: ez mind megtörtént itt is. Az újraalkotások folyamatát egyelőre a 2017-es élőszereplős Páncélba zárt szellem tetőzte be.

Scarlett Johansson a 2017-es élőszereplős filmben.

Ahogy újabb és újabb alkotások születtek az univerzumon belül, ezek gondolatvilága folyamatosan építkezett a korábbiakra – kivéve a 2017-es élőszereplős filmet. A tematikai önismétlés ugyan fenyegeti a sorozatot (és néhol akadnak újrafelhasznált sablonok), összességében 2016-ig mégis felfelé ívelt a gondolati háttér és a tematika is; e téren a GiTS ritka jelenség.

Mindez azért van, mert ami a japán alkotásokat illeti,

közös bennük az intellektuális ambíció,

és az Őrnagy egyedülálló karaktere is – nem ugyanolyan, de közös. Szaladjunk át a franchise korszakain!

 

Iterációk

Minden cyberpunk alkotások egyik legjobbikát, a filmtörténeti mérföldkő Ghost in The Shellt (1995)  egy kevésbé fontos, de művészetileg így is kiemelkedő folytatás követte (az „Ártatlanság”, Innocence, 2004). Emellett két anime-sorozat készült, amelyek a nulláról (helyesebben: ismét Maszamune eredeti mangájából kiindulva) képzelték újra a GiTS világát; ez a Stand Alone Complex vagy SAC 1-2. (2002-2004).

A két SAC az animesorozatok legkiemelkedőbb darabjai közé tartozik; komplexitásban, művészi szabadságban és súlyban kevés ér fel hozzájuk, és puszta cyberpunk műfaji erejük az első GiTS, William Gibson és a Mátrix magasságába emeli őket. A SAC világát egy harmadik film zárta le (Stand Alone Complex – Solid State Society, 2006), ez talán a legérdektelenebb darab a GiTS történetében, bár így is messze felülmúlja az átlagos anime-franchise színvonalat és kissé a 2017-es élő verziót is.

Hosszú csönd. (Az újravágott verziókat, a 2008-as felújított filmet, a játékokat, a franchise többi elemét hanyagolhatjuk, mert újat nemigen mutatnak.) Aztán másodszor is reboot: a 2013-as GiTS: Arise sorozat ismét a nulláról indul és ezúttal az Őrnagy és csapata eredettörténetét mutatja be. Ezt az iterációt két fél epizódnyi kiegészítés, majd egy egész estés film zárta le 2016 őszén: a Páncélba zárt szellem – Az új fejezet.

Kusanagi őrnagy: Ghost in The Shell (1995), SAC 1. (2002), Arise (2013), Scarlett Johansson (2017).
Kusanagi őrnagy: Ghost in The Shell (1995), SAC 1. (2002), Arise (2013), Scarlett Johansson (2017).

A Ghost in the Shell univerzum tehát párhuzamos szálakon fut. Az egyes iterációk közötti leglátványosabb különbség a grafika; az eredeti film is élvezhető mind a mai napig (2008-as grafikai felújítása különösen), de ahogy telt az idő, úgy jelentek meg a sorozatokban és filmekben a friss technikai megoldások.

Szintén látványos, hogy a főszereplő és egyben a franchise lelke, Motoko Kusanagi, az Őrnagy mindegyik iterációban kissé másképp fest és viselkedik. (Ezzel párhuzamosan a többi karakter is változik valamelyest, bár stabilabbak, mint az Őrnagy.) Kusanagi személyiségjegyeinek alakulását jól kíséri aktuális külleme: az eredeti film szelídebb küllemű Őrnagya kissé melankolikus; a SAC univerzumának mangásítottabb verziója elsősorban harcos, ugyanakkor alaposan kifejtett, elmélyített háttérrel és karakterrel; az Arise és Az új fejezet élesebbé, harsányabbá, jellemében-viselkedésében lázadóbbá és még keményebbé tette a karaktert.

A 2017-es élő változat Őrnagya (Scarlett Johansson) mindezzel szembenáll: zavart, néha tétova, céltalan és puha a rajzolt verziókhoz képest. (Ebben a filmben az Aramakit alakító Takeshi Kitano az egyedüli, aki új életet visz karakterébe.)

 

Univerzális témák

A GiTS számára a legsúlyosabb fenyegetés a témák kimerülése. Alacsonyabb szinten ez az egyes megoldások vagy poénok ismétlését jelenti; a „hej, meghekkelte a látásomat” trükk a huszadik esetben már nem meglepő.

Magasabb szinten viszont valódi tematikai fáradtságról van szó. Az első film az identitás, az emberi és gépi szellem egyenrangúsága, az emberi evolúció kérdéseit elemezte. A SAC ugyanezek mellett a háború és hatásai, az állami korrupció, a céges hatalom, a terrorizmus vs. szabadságharc, a hadsereg vs. civil ellenőrzés, az irányított társadalmi kommunikáció és manipuláció kérdéseit is – ötvenkét rettentően sűrű epizódban bőven jutott hely a komoly témáknak.

Az Arise nem frissített a kínálaton, sem a kérdések, sem a válaszok terén. A 2016-os film, Az új fejezet viszont rögvest új témák ígéretével nyitott. „Abban a jövőben, ahol a hálózat sosem látott szintre emelte a cégek hatalmát, de még épp nem törölte el az államokat, van-e feladata az államnak?” Ez a pillanat a cyberpunk egyik kényes határvidéke; a klasszikus, gibsoni gyökerű cyberpunkban az állam már meghalt és a cégek uralják a világot, a mai valóságunkban viszont még az állam a legnagyobb hatalmú szereplő, övé az erőszak és a szabályozás monopóliuma – mi történik az átmenetkor? Izgalmas lenne ennyire konkrét és ennyire aktuális politikai témákba belemerülni – reméljük, hogy új sorozat épül a The New Movie ígéretére.

Mert a 2017-es élő változat éppen ezen a téren mond csődöt: nem hogy otthagyja a franchise eddigi gondolati építkezését és visszatér a legelső, 1995-ös film alapkérdéseihez, de még azok közül is egyre, az ember-gép összeolvadásra korlátozódik – és egyetlen árva témáját is mélységek, kifejtés nélkül adja elő.

A GiTS mindig is rettentően kritikus volt a bármiféle hatalommal szemben,

mindig is cyberpunk bizalmatlansággal szemlélte a politika és a biznisz köreit,

és néhol (főleg a SAC) egyenesen oktatóanyagnak tűnt az állami és céges propaganda ellen (bár többen néznék itthon!). A 2017-es film ebből a szempontból is csak a szokásos hollywoodi köröket adja elő, azaz a gonosz nagyvállalat és a még gonoszabb, minden rosszért egy személyben felelős vezérigazgató dögunalmas figuráját. Politikába még a fikció szintjén sem merészkedik. A névtelen „miniszterelnököt” istenségként kezeli: úgy hivatkozik rá, mint automatikusan helyesen döntő, abszolút autoritású létezőre (Aramaki szerepe ennyi: „megyek  a miniszterelnökhöz, megmondalak neki és ő mindent elrendez”). Az élőszereplős Páncélba zárt szellem társadalmi kérdések terén is hűtlen a franchise-hoz.

 

Akció-filozófia

A Ghost in the Shell összes változata tele van féktelen akcióval off- és online, tűzharccal és vírusokkal, kemény anime-karakterekkel – egy cyberpunk mennyország, amit már csak a technikáért, a sci-fi elemekért, a nagyszerű sztoriért és akcióért is érdemes nézni. Emellett (mint a franchise mindig is) komplex karaktereket és személyiségfejlődést, komoly lelki és elvi konfliktusokat is felmutat – a 2016-os animációs film például új csoportdinamikája révén például az egymás iránti személyes bizalmat is újra témává emeli.

Páncélba zárt szellem: Az új fejezet (2016)

A 2017-es élőszereplős film az akció terén is unalmasabb a rajzolt verzióknál. Az Őrnagy harcművészete roppant alacsony szinten áll az animációs karakteréhez képest (néhol úgy mozgatják, mintha nem is fizikai létező lenne), a taktikai szituációk kimerülnek a szabvány-hollywoodi lövöldözésekben, és eleve kevés az ilyen jelenet; a csúcspont, a póktankkal vívott harc mélyen alulmúlja izgalomban és tétben is az 1995-ös azonos jelenetsort. Márpedig a franchise akcióban is folyamatosan fejlődött ám a gondolati sík mellett – a 2016-os Az új fejezet köröket ver az élőszereplős verzióra.

Ez a töménység, a gazdag gondolati háttér előtt előadott folyamatos pörgő akció persze nehezen fogyaszthatóvá teszi valamennyi alkotást. Elméleti síkon nem árt legalább felületesen tisztában lenni egy jó csomó cyberpunk toposszal, filmnyelvi téren némi anime-műveltség is szükségeltetik, mert a filmek és sorozatok irama kevés fogódzkodót enged.

Páncélba zárt szellem (2017)

De ugyanez a töménység végtelenül élvezetessé is teszi a GiTS-univerzumot, a „szórakoztatóipar” egyik legkiemelkedőbb, legelgondolkodtatóbb, ezáltal leghasznosabb produktumává is. Éppen ez az, amiben a 2017-es Páncélba zárt szellem csődöt mond: nem meri a nézőt intelligens lénynek tekinteni, nem meri megerőltetni. Kétségbeesetten kerüli a bonyolultat. Ha van lényegi különbség az animált franchise és a hollywoodi verzió között, az ez: a GiTS-univerzum gondolkodó és intellektuálisan kíváncsi lénynek tekinti a nézőt, az új film pedig épp ezt kerüli teljes erejével.

Az élőszereplős verzió nagy esélye az volt, hogy beemelje a GiTS fontos témáit a köztudatba, ezáltal új lépést tegyen meg a cyberpunk műfaján belül. Ahogy a kritikában áll: elképzelhető a folytatás; a világépítés megtörtént, az Őrnagy karakterét megformálták, szépen bevezették a világba a legbutábbnak tartott nézőt is – most már jöhet egy olyan kaland, ami méltó a Ghost in the Shell iszonyú szellemi erejéhez.

 

***

A Páncélba zárt szellem tiszteletére tematikus hetet tart a Filmtekercs – Scarlett Johanssontól a cyberpunk műfaján át a filmek és a mesterséges intelligencia viszonyáig izgalmas témákkal készülünk. Játssz és kövesd cikkeinket ide kattintva!

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.