A babázás egy nagyon fontos tevékenység a gyermekek életében, ezért jó, ha akad otthon egy-két olyan baba, ami a lurkó életkorának megfelelő. Bár jellemzően a lányokhoz társítjuk ezt a játékot, a fiúk is szerethetnek babázni. Az érzelmi intelligencia, a gondoskodás, az empátia kialakulásában és fejlődésében nagy szerepe van annak, hogy hagyjuk a csemetét nemtől függetlenül babázni.
Az első babák
Amíg a gyermek maga is kicsi, a játéknak sem kell nagynak lennie. Legyen könnyű, hordozható, strapabíró. Fontos, hogy meg tudja fogni a kezecskéivel, magával tudja vinni, és ne legyenek olyan apró alkatrészei, kiegészítői, amiket lenyelhet. A Játéksziget játékbaba szekciójában számos színes, ölelgetnivaló, vidám baba kapható, amik ideálisak első játéknak.
Barbie-k minden mennyiségben
Az óvodáskorú gyermekek egyik kedvence a különböző méretű és kinézetű Barbie baba. Ezek közül elérhetőek hercegnős kivitelek, járműves vagy egyéb szettek. A legegyszerűbb verziók a divatos megjelenésük miatt is népszerűek. A kollekciók ezzel szemben a babán kívül tartalmaznak néhány apró kiegészítőt, amik segítenek elmélyedni a gyerkőcnek egy-egy szituációban. Ezek akár egymással is kombinálhatók, így egy, de akár több gyermek is együtt játszhat.
Interaktív babák
Szintén az óvodások, illetve a kisiskolások között népszerűek az interaktív babák. Ezek lehetnek újszülöttet megformázó darabok, amik nemcsak kinézetükben, hanem súlyúkban és egyes viselkedési mintákban is megszólalásig hasonlítanak a hús-vér babákhoz.
Ezek mellett olyan interaktív babákkal is kedveskedhetsz gyermekednek, amik sírni tudnak, ha elveszed a cumijukat, beszélnek vagy bepisilnek. Az élethű, gyönyörűen kidolgozott babáktól a játékosabb, fantáziadúsabb típusokig meglehetősen széles a skála. Előhívják a gyermekekből a gondoskodás érzését, ezzel megalapozva a szülő-gyermek szerepjátékot.
Haj és smink
Ha a gyermeked szeret másokat fésülni vagy frizurákat készíteni, akkor tökéletes meglepetés lehet neki az a formázófej, amin egész álló nap gyakorolhat. A termék a Baby Born kollekció része, ami hosszú évtizedek óta gyárt különböző babákat. Minőségi anyag, megbízhatóság jellemzi ezeket a termékeket. A formázófej 27 tartozékkal rendelkezik, így a kicsomagolás után már neki is állhat a kis hajszobrász a remekművének.
A frizura és a sminkkészítés aprólékos mozdulatainak kivitelezése közben észrevétlenül fejlődik a szem-kéz koordináció, valamint a finommotorika.
A babázás során a gyermek önmagát látja viszont a babában. Így le tudja modellezni az őt ért feszültségeket, ki tudja vetíteni magából az érzéseit. A játék során jobban megismerheti önmagát és a társait is. De ugyanilyen jótékony hatással van a kommunikációra és a szociális érzékenységre is. Válassz a Játéksziget kínálatából gyermeked életkorának és érdeklődésének megfelelő kiváló minőségű játékbabát.