Egy olyan filmrajongónak, amilyen én is vagyok, Róma mindig is nyílt város lesz, egy hely, ahol vakációzni lehet, és ahová minden kút is vezet. Egy ilyen őrültnek ez Fellini, Rossellini, de Sica világa – pedig van nekik egy külön kis szegletük is az örök városon belül. Város a városban: Cinecittà. Azaz moziváros.
A hely minden szegletét átjárja valami különös levegő, olyasmi, amit csak azok érthetnek, akiket megfertőzött a mozi mágiája. Az ez iránt érzett nosztalgiát aknázza ki a most is folyamatosan működő, elsősorban tévés produkcióknak otthont adó stúdió állandó kiállításával, a Cinecittà shows off-fal. A látogatók a filmes relikviákat áruló könyvesbolttól és a mellette rendezői székekkel stílusosan berendezett büfétől indulhatnak vezetett túrájukra a díszletek közé. Egy ilyen túrán tettünk mi is időutazást a film egyik máig legizgalmasabb műhelyébe.
A Cinecittàt 1937-ben Mussolini fiával és Luigi Freddivel „A mozi a legerősebb fegyver” szlogen jegyében alapította, de célja nemcsak a propaganda támogatása, hanem a mélyponton lévő olasz filmipar megerősítése is volt. Az igazi fellendülés az ’50-es években érkezett el, amikor olyan amerikai produkciók választották forgatási helyszínül a mozivárost, mint a Római vakáció, A mezítlábas grófnő és a Ben Hur. A szandálos filmek virágkora volt ez, a már említett Ben Hur mellett a több tucat peplum alkotás között itt született a Quo Vadis, a Szép Heléna, a Kleopátra és A Római Birodalom bukása is. Nem véletlenül hívták ekkoriban Rómát Hollywood on the Tibernek – nyersfordításban a Teverén található Hollywoodnak.
Mégsem a Ben Hur az, amire a rajongók elsősorban gondolnak, ha meghallják a Cinecittà kifejezést: Fellini az, aki rögtön beugrik valamennyiünknek. A kilencszeres Oscar-jelölt, de végül „csak” életműdíjat kapó rendezőóriás neve szinte összeforrt a mozi olasz fellegvárával: itt forgatta többek között a Dolce Vitát, a Satyricont, a Cinecittà kertjében a földből kinővő hatalmas órisfej formájában örök emlékként őrzött Casanova-díszletet és a La Traviatát is.
Nem véletlen, hogy a stúdió állandó kiállítása egy egész termet szentelt az alkotónak.
A Why Cinecittà elnevezésű filmtörténeti kiállítás részeként szereplő helyiség bemutatja Fellini rajzait, számos filmjében szereplő tárgyat és egy impresszív válogatást a műveihez készült kosztümökből. Persze nem maradnak ki a direktor múzsái sem: a nők, akik mindig meghatározó szerepet töltöttek be életében és művészetében egyaránt.
A Cinecittà területén 21 stúdió található – nincs közöttük azonban 17-es sorszámú, mert az szerencsétlenséget jelent a babonás olaszok számára. A stúdiókhoz 300 iroda és öltöző, 21 sminkes központ és 82 műhely és raktár kapcsolódik. A 402-2908 négyzetméter alapterületű hangárok között Európában is legnagyobbnak számít az 5-ös számú, mely Fellini kedvenc terepe volt: itt forgatta a Dolce Vita Veneto utcai jelenetét is, melyet financiális és praktikus okoból volt kénytelen az egyébként a külső helyszíneket kedvelő rendező itt felvenni.
Ugyancsak itt rendezték be Jonathan Mostow U-571-jének tengeralattjáróit is,
melyből az egyikbe a Cinecittà shows off, a másikba a Cinecittà World kiállításán be is lehet menni. A stúdiót gyakran kiadják rendezvényekre is, így eshetett meg, hogy Quentin Tarantino itt tartotta az Aljas nyolcas premierjét, ahol stílusosan 888 székkel rendezték be a teret a szervezők. Az épület nemcsak belsejével, de homlokzatával is szolgálta a filmeseket: még most is láthatóak rajta New York feliratai, melyek Martin Scorsese 2002-ben készített New York bandái című filmjéhez születtek.
A vezetett túra során a vendégek nemcsak az üres stúdiókba, de a folyamatosan használt díszletekbe is beleshettek. Így eshetett meg, hogy sétánk során eljutottunk az ókori Rómába, Jézus Izráelébe, a középkori Firenzébe és az 1860-as évek Manhattanjébe is. Az antik Róma díszlet eredetileg az HBO Róma című sorozatához készült, de nem egy valós Rómát, hanem különböző korok jellegzetességeit tükrözi. A díszletet később több más alkotásban is használták, így feltűnik egy Ki vagy, doki? epizódban, de a Camelotban is.
Ez maga a szemfényvesztés – a tökéletesen valósnak tűnő falak üresen kongnak, és amint mögéjük tekintünk, látjuk a papírmasé falakat tartó modern szerkezeteket.
Nincs ez másként a Jeruzsálem templomát megjelenítő díszletnél sem, amit a 2016-os Az ifjú messiás című filmhez készítettek, és a Neri Parenti Amici Miei-Come Tutto ebbe Inizio című filmjéhez alkotott 1400-as évekbeli Firenzénél sem. Ez utóbbi díszlet eredetileg Assisiként született egy tévésorozathoz, eztán nyert firenzei majd veronai stílusjegyeket, hogy aztán Jézus Názáreteként születhessen megint újjá.
Számos nagy produkció készült a Cinecittàban: csak hogy néhány további példát említsek, Anthony Minghella 1992-ben Az angol beteget, 2004-ben Wes Anderson az Édes vízi életet, Mel Gibson pedig A passiót forgatta itt. A stúdióban éppen Rupert Everett és John Turturro dolgozik, a The Name of the Rose készül – idegenvezetőnk óva intett a hatalmas greenscreen fotózásától, nehogy bármi is kiszivárogjon a készülő produkcióból. Itt dolgozott pár évvel ezelőtt Baltasar Kormákur is, aki az Everestben látható alaptábort építette fel, ami mögé aztán odavetítették a Himalája hegyláncait.
A látogatók a stúdiókon túl megnézhetik a Cinecittà shows off állandó kiállításait is. A tárlat első része végigvezet a stúdió történetén, legnagyobb filmjein, számos izgalmas kulisszatitkot megosztva a vendégekkel. A múzeumi rész egy izgalmas interaktív kalanddal folytatódik, ahol a filmes szakma egyes részterületeibe nyerhetnek bepillantás a filmrajongók, akik maguk is megoldhatnak néhány érdekes filmkészítési feladatot. Az i-re a pontot a már említett U-571-jének tengeralattjárója teszi fel, ami után már nem kérdés, hogy a shopba visszatérve az ember legszívesebben felvásárolna minden filmes relikviát, amit csak a boltban talál. Az utazás minden pillanata óriási élmény volt – a Cinecittànak minden vérbeli filmrajongó bakancslistáján ott a helye!
