A világ legerősebb hatalma lepusztul – ez az oximoron adja a Logan – Farkas társadalmi hátterét. Ezzel pedig a filmes fősodorba is belépett az a téma, amit a függetlenek már évek óta csendben és látszólag rendszertelenül ábrázolnak a saját vásznukon. Íme a 8+1 legfontosabb mozi a leszakadó Amerika életéről.
Nem érted, hogy miközben a világ egyik legfejlettebb és legerősebb államában miért szavazták meg dühből Donald Trumpot elnöknek? Hogy a csillogó Hollywood, a felhőkarcoló New York vagy a színes-hippi San Francisco ellenére miért kell „megint naggyá tenni Amerikát”? Hogy kik, és hol élnek azok a dühös, szegény, fehér szavazók, akik végérvényesen átalakították a világpolitikát? A kortárs amerikai filmek segítségével most megmutatjuk, hol keresd a válaszokat ezekre a kérdésekre.
Ölni kíméletesen (Andrew Dominik, 2012)
A gengszterfilmek felemelkedés- és bukástörténeteit előszeretettel alkalmazzák a rendezők az amerikai álom kritikájaként. Hasonlóképpen tett Andrew Dominik az Ölni kíméletesen esetében is. George V. Higgins 1974-es regényének (Coogan’s Trade) aktualizált adaptációja arra a zseniális kérdésre épül, hogy vajon miként hathatott a legutóbbi gazdasági válság a gengszterek mindennapjaira. A film odáig mer menni, hogy bérgyilkos vagy tolvaj szereplőit vállalkozóként ábrázolja.
A helyszín New Orleans, de a filmnek nincs kiforrott városképe. Az események javarészt kocsibelsőkben, lepukkant kártyabarlangokban, ócska éttermekben játszódnak. Ráadásul a rádióból vagy a televízióból szüntelenül beszivárog a hamis válságkezelési és választási propaganda. Mindegy, hogy kinek a szájából halljuk, Bush, McCain vagy Obama nyilatkozatai úgy ütköznek a cselekménnyel, hogy nemcsak Louisiana, hanem a teljes Egyesült Államok egy hanyatlásnak indult nemzetnek tűnik.
A lehetőségek országában két pitiáner, drogfüggő tolvaj (Ben Mendelsohn és Scoot McNairy) egy pókerklub kifosztására vállalkozik, véresen el is buknak. Másik szinten a hajdan profi bérgyilkos (James Gandolfini) alkoholistaként szorong attól, vajon mikor veszti el végleg feje fölül hosszú évek alatt felépített egzisztenciáját. Az alvilág vezetői pedig a nagyvállalatokhoz hasonlóan döntésképtelenné váltak.
„Ennek az országnak annyi!”
– jelenti ki summásan Brad Pitt éleslátását megőrző bérgyilkos karaktere. (Kiss Tamás)
A harag tüze (Scott Cooper, 2013)
A harag tüze nem a csavaros forgatókönyv vagy az eredeti történet miatt emelkedik ki a vidéki Amerika pusztulását dokumentáló alkotások sorából. Scott Cooper olyan harcedzett szereplőgárdát toborzott össze filmjéhez, akiknek óriási tapasztalatuk van a hasonló közegben játszódó karakterek megformálásában: Christian Bale (A harcos), Woody Harrelson (Zombieland), Sam Shepard (Rideg világ, Mud).
A harag tüze az igazságszolgáltatásba, az országba, az államba, mint intézménybe vetett hit elsorvadását és kiüresedését mutatja be egy akaratán kívül bűnbe taszított testvérpár történetén keresztül. A filmben egyszerre jelenik meg az iraki háború okozta trauma és az egyre inkább szétrohadó vidék kilátástalansága. Az itt élők többszörösen is csalódtak az államban: az egyetlen pénzkeresettel kecsegtető munkalehetőséget,
a vasüzemet hamarosan bezárják („Azt mondják, Kínából olcsóbb vasat szerezni”).
Eközben a háború értelmetlensége és kegyetlensége a jó ügybe és a pozitív állami szerepvállalásba vetett hitet ölte ki az emberekből. Az itt élőknek egyetlen biztos pont maradt az életükben: a család. Ez az utolsó kapaszkodó, az önazonosság alapja, a dolog, amiért még érdemes küzdeni. Még akkor is, ha az önkényes igazságtétel olyan kereszt felvételével jár, amit soha nem lehet letenni. (Dunai Marcell)
Hell or High Water (David Mackenzie, 2016)
Az amerikai filmes hagyományban Texas a mítoszteremtés helyszíne, hiszen a westernek többsége itt játszódik – ha tetszik, ezt a legendát kérdőjelezi meg a Hell or High Water, amely rögrealista történetében élhetetlen, menthetetlenül leszakadt vidéknek mutatja be az államot. Texas itt olyan helynek mutatkozik, ahol már csak kényszerűségből születnek a hősök, akik ugyan különös elvek mentén válnak bankrablóvá, de az állam elleni küzdelmük az első pillanattól kudarcra van ítélve – így a westernek mítoszteremtése helyett a film legfeljebb mítoszrombolásra alkalmas.
A Hell or High Water szerint az „ők” és a „mi” olyannyira elszakadt egymástól, azaz az állam olyannyira megfeledkezett a polgárairól, hogy törvényes úton lehetetlen rendezni ezt a kapcsolatot – nagy erénye viszont a filmnek, hogy elfogultság nélkül tárja fel ezt a helyzetet, és a két oldal képviselői, azaz a bankrabló testvérpár és a rangerek egyformán szimpatikusnak tűnnek.
A pénztelenség, kisemmizettség meghatározó tényezője a filmnek, a kölcsönöket ajánlgató óriásplakátoktól
a váratlan borravalójáért a törvénnyel is szembeszegülő pincérnő epizódjáig
minden szinten jelen van. A megélhetésért tehát mindenki elkeseredett küzdelmet folytat, amely során semmi sem szent – egyedül a család jelenthet olyan bizonytalan értéket, amiért megéri kockáztatni. (Gyöngyösi Lilla)
Vaksötét (Fede Alvarez, 2016)
A tavalyi év egyik legjobb horrorja kétségtelenül a Vaksötét volt. A műfajban szokatlanul a közönség (is) kifejezetten jónak találta a filmet, így annak számos eleme visszaköszön majd várhatóan a közeljövő horrorjaiban. Bízzunk benne, hogy az egyik ilyen lesz a megalapozott társadalmi beágyazódottság!
A Vaksötét karaktereinek – különösen a lánynak – motivációját ugyanis lesújtó helyzetük képezi. És ha beleképzelem magam a helyükbe, lehet, hogy én se tennék másképp: Detroitban már nem csak munkalehetőség vagy jövőkép nincs, hanem egyes környékeken közvilágítás és lakosok sem. Érdemes figyelni a fiatalok céljainak irányát:
Mindannyian szeretnék megélni a kaliforniai álmot.
A bezárt, lelakatolt, lélektelen környezet tökéletes miliőt teremt egy horrorhoz. A film több mint fele egy családi házban játszódik (amelynek mélyén egyre sötétebb titkok lappangnak), de később, amikor a karakterek az utcára szabadulnak, ott sem válik jobbá a helyzet: egy járókelők és lakosok nélküli környéken az áldozat ismét bezárt helyzetbe kerül a főgonosszal szemben. A világosságban szinte posztapokaliptikus díszleteket látunk, az épületeket benőtte a fű, a házakról elvittek mindent, ami mozdítható – és a poén, hogy mindezt hazánkban vették fel. Olyan tehát Detroit a gazdasági apokalipszis után, mint Magyarország napjainkban. (Tóth Nándor Tamás)
Mud (Jeff Nichols, 2012)
Csak a gyermeki idealizmus hoz halvány reménysugarat a Mud rozsdás, kiábrándult világába: Ellis és barátja őszinte, emberi érzelmei és érdek nélküli gondoskodása éles ellentétben áll a felnőttek (sőt, a többi kamasz) rideg, kegyetlen gondolkodásmódjával. A többséget leköti a létbizonytalanság, az elvágyódás, míg a két fiú kalandvágya izgalmas, vadregényes hellyé, nemes erények színterévé változtatja a lepusztult arkansasi környezetet.
Ellis feltett szándéka, hogy segít a beszédes nevű Mudon (Matthew McConaughey), ezen az anakronisztikus, Don Quijote-i figurán, akinek lovagi erényei életképtelenek a jelenben – miközben lassan kiderül, hogy a srácok sorsa is Mudét idézi. A boldogtalan családi kapcsolatok önmagukat ismétlik, a Mississippi kalandra hívogató misztikuma pedig továbbra sem ér sokat a kilátástalan jövővel és a közönyös, fásult társadalommal szemben.
Mud megjelenése felrázza az elszigetelt, folyómenti közösség életét, ám gyökeres változást a világrendben ő sem hozhat: Ellis végül anyjával elhagyja az elavult lakóhajójukat, és a városba költözik; Mud pedig hiába bízik szerelmében, nem lehetnek egymáséi.
Bár tragédia nem történik, a boldog befejezés is elmarad:
ezt a múltban ragadt, szeretettelen világot, ahol a fiúk még mindig uramnak szólítják az apjukat úgy tűnik, nem lehet megjavítani, legfeljebb otthagyni. (Gyöngyösi Lilla)
Nebraska (Alexander Payne, 2013)
Alexander Payne fekete-fehér, megkapó egyszerűségű története a lista leglíraibb darabja. A film főhőse egy alkoholista nyugdíjas, Woody (Bruce Dern), aki egy aljas reklámfogás hatására azt hiszi, hogy nyert 1 millió dollárt. A férfi fiával együtt felkerekedik, átszeli az országot, hogy átvehesse képzelt nyereményét. Az útjuk során szemünk előtt elterülő vidék nem jelenik meg olyan velejéig romlott, mindent és mindenkit megfertőző helyként, mint az előbb felsorolt alkotásokban.
A táj és az élet itt olyan, mint idős főhőse:
hajdanán jobb napokat látott, mára azonban irányt vesztett, régvolt emlékképek és nosztalgia keveredik benne, másnak nem maradt hely.
Payne hasonlóan tragikomikus módon ábrázolja az egyszerű, vidéki amerikai lét elviselhetetlen nehézségét, mint a Schmidt történetében. Elszalasztott lehetőségek, kicsinyes, elpazarolt életek és egy talán sosemvolt álomkép, hogy egyszer majd jobb lesz az élet. Woody életét felzabálta a környezete, a rajta élősködő helybéliek, a vidék egyhangúsága és a szürke hétköznapok kínzó kilátástalansága. A filmben bemutatott temérdek összetűzés ellenére, még mindig a család az egyetlen kapocs, ami képes elviselhetővé tenni a beletörődés fájdalmát és a lemondást egy jobb életről. (Dunai Marcell)
American Honey (Andrea Arnold, 2016)
Míg az Amerika széthullását dokumentáló filmek többsége csak egy-egy helyszínre koncentrál, az American Honey road movie-ként az ország jelentős részét lefedi – keserű tablója pedig megsokszorozza az egyes filmekben látott nyomort és kiábrándultságot.
A filmből ugyanis nemcsak az derül ki, hogy
az USA minden régiója menthetetlen,
hanem az is, hogy minden társadalmi réteg reménytelen helyzetben van: ha nem a szegénység, akkor a szellemi nihil teszi tönkre a lakosságot. Kiút pedig nem igen mutatkozik: bár a beszédes nevű főszereplő, Star (Sasha Lane) mindent megtesz, hogy kitörjön a mélyből, utazó ügynökként erre nem adódik lehetősége – és ezzel nincs egyedül. Társairól lassanként kiderül, hogy ugyanilyen homályos célokkal hajszolják a jobb életet, de valójában csak egyik napról a másikra élnek.
Az American Honey üzenete azért is mellbevágó, mert Starral együtt ébredünk csak rá, hogy mi rejlik az ügynökösködés bulizó, jókedvű felszíne alatt. A bizalmatlanságot, otthontalanságot és morális válságot pedig talán még a pénztelenségnél is nehezebb elfogadni. Életerős fiatalok, akiknek nincs jövőképe, nem hisznek semmiben, gátlástalanok és nem kötődnek senkihez – az amerikai álom végleg szertefoszlott. (Gyöngyösi Lilla)
The Land (Steven Caple Jr., 2016)
Kevés nevezetességről híres Cleveland, és úgy tűnik, ez a jövőben még inkább így lesz, hiszen a város a térséghez hasonlóan lejtmenetbe került. Lakosainak ötödét veszítette el két évtized alatt, egyes részei ugyanúgy konganak az ürességtől, mint Detroit. A The Land ezeken a helyszíneken játszódik. Főhősei kilátástalan fiatalok drogos családi háttérrel és reális jövőkép nélkül. Kitörési pontjuknak a versenyszerű gördeszkázást tekintik, de még ahhoz is pénz kell. És ebben a közegben pénzt csak kábítószer-kereskedelemmel lehet szerezni.
A The Land az ohiói város üres tereit, elhagyatott gyárépületeit és sötét utcáit gördeszkás trükkökkel, majd az azt követő semmittevéssel tölti meg. A thriller és szociodráma között sajnos ügyetlenül egyensúlyozó alkotásban a társadalomábrázolás az izgalmas. A nyitójelent például egy pályaorientációs beszélgetés a fiatal főhősökkel.
„Egyáltalán érdekel téged a jövőd?” – teszi fel a költői kérdést a pedagógus, ami az egész országnak szólhatna.
„Hogy egy szerelő legyek egész életemben? Baromság” – reagál egy másik fiú. Ezekben a dialógusokban felfedezhető a leszakadó amerikai középvidék sorsának teljes kudarca. (Tóth Nándor Tamás)
+1: Logan – Farkas (James Mangold, 2017)
A vén Farkas nem véletlenül került reménytelenséget sugárzó környezetbe. Mexikó piszkossárga sivataga után a vidéki Amerika sem enyhít a hangulaton; a farmvidék éppolyan erőszakos, mint amilyen a menekülő mutánsok élete mindig is volt, kizsákmányolás és ököljog uralja. Érdekes, hogy a Logan jövőbeli Amerikájában híre-hamva sincs rendfenntartásnak (sőt bármilyen közösségi erőfeszítésnek úgy egyáltalán): ki-ki a maga erejére kell hagyatkozzon.
Nehéz persze elkülöníteni a vidéki Egyesült Államok ábrázolását attól, hogy a film hangsúlyosan egy disztópikus jövő idővonalában játszódik. Talán abban a valóságban a nagyvárosok sem biztonságosabbak. De akárhogy is, az alkotók a vidéket választották az öreg Logan vesszőfutásának helyszínéül, és ez a választás kifejező –
a vidék leképezi a mutánsok magányát, a közömbös világban egyedül küszködők életstílusát,
és a génmódosított kukoricaföldek között megállíthatatlanul száguldó robotkamionok az egész küzdelem mellett elrobogó modern világot is, amelyben vidék és mutánsok immár érdektelenek. (Havasmezői Gergely)
