Nincs kategorizálva

Amerikai díj Nemes Gyulának

A michigani Ann Arbor filmfesztiválján a legjobb külföldi film díját nyerte Nemes Gyula Letűnt világ című kísérleti filmje. További magyar játékfilmek nemzetközi seregszemléken Isztambulban, Buenos Airesben és Brüsszelben láthatók a napokban.

Magyar film kapta a michigani Ann Arborban március végén 48. alkalommal megrendezett filmfesztivál legjobb külföldi filmjét illető trófeát. A több mint 20 ország részvételével megrendezett 170 mozgóképet felvonultató seregszemlén Nemes Gyula Letűnt világ című kísérleti filmjét díjazták. A kísérleti film „1998 óta követi nyomon a budapesti félsziget, a Kopaszi gát kilakoltatását és átépítését. Az úszóházakon és faházakban élő emberek először az árvízzel, a téllel, majd az őket kilakoltató befektetőkkel küzdöttek. Végül mindenkit kilakoltattak, mindent ledózeroltak és újjáépítették a félszigetet. A Letűnt világ a történteket szavak nélkül, mindössze húsz percben meséli el.”

Nemes Gyula alkotása számos nemzetközi elismerésben részesült. Többek között elnyerte a legjobb rövid dokumentumfilmet illető Kristály Glóbuszt Karlovy Vary-ban 2008 nyarán, azóta közel félszáz filmfesztivál hívta meg programjába.

Isztambul, Buenos Aires, Brüsszel

A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni. Három nagyváros nagyszabású nemzetközi seregszemléjét színesítik magyar játékfilmek a napokban. Törökország egyik legnagyobb filmes eseménye, a szombaton kezdődött isztambuli filmfesztivál közönsége Pálfi György Nem vagyok a barátod című filmjét láthatja. Buenos Airesben holnap kezdődik a független filmek nemzetközi seregszemléje, a BAFICI mely az aktuális filmtermés legjavát tűzi műsorra az argentin fővárosban. A rangos fesztivál Forgács Péter Hunky Blues és Almási Tamás Puskás Hungary című filmjeit mutatja be. Brüsszelben a fantasztikus filmek nemzetközi versenyére (BIFFF) Pater Sparrow 1 című sci-fije kapott meghívást. A 28. alkalommal megrendezett BIFFF-en Pater Sparrow személyesen mutatja be a tavalyi Magyar Filmszemle operatőri és látványtervezői díjával kitüntetett Stanislaw Lem novella feldolgozást.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com