Nincs kategorizálva

Ami az Oscarból kimaradt

oscars_2013Tegnap kihirdetésre kerültek a 85. Oscar-díjátadó arany szobrocskára esélyes filmjei és filmesei. Legyen szó akármilyen díjról, soha nem lehet teljesen és mindenkivel szemben igazságosnak lenni. Idén sem lesz ez másképp, a jelöltek közzététele után sorra szállingóznak a meglepő jelöléseket és kihagyásokat tartalmazó összeállítások. Mi az IMDb listájáról szemezgetünk és adjuk hozzá kommentárunkat. Nézzük, mik voltak a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia legmeglepőbb húzásai idén:

Az Argo-akció

Az általunk (na jó, általam) remek filmnek értékelt Argo 7 jelöléssel büszkélkedhet (ami egyébként messze több, mint Ben Affleck összes eddigi filmjének Oscar-jelölései összeadva), ezek között azonban nem szerepel a legjobb rendezőnek járó rangos elismerés. Bár a díjra két korábbi nagyjátékfilmjéért sem jelölték, de ahogy kritikámban én is megjegyeztem, az Argo mind témáját, mind kivitelezését tekintve tipikusan az Akadémia ízlésének való alkotás.

Zero Dark Thirty

A 2010-es Oscar-díjátadón a The Hurt Locker című zseniális filmjével a legjobb rendező díját (is) bezsebelő Kathryn Bigelow-t idén nem találjuk még a jelöltek között sem, bár új alkotása még így is versenyez a legjobb film, színésznő, eredeti forgatókönyv, vágás és hangeffektek kategóriáiban. A film körül még mindig nagy a hírverés a hadifogoly-kínzásokat bemutató jelenetek valóságtartalma miatt. Lehet, hogy pont ez a baj? Vagy az Osama Bin Laden elleni évtizedes hajtóvadászat témáját találta túl közelinek az Akadémia? Esetleg egyszerűen csak nem akarják, hogy Bigelow az első női rendező-díjazott mellett az első nő is legyen, akinek két szobrocskája van?

Zero Dark Thirty

Szerelem

Pozitív meglepetés egy nem amerikai film ennyire erős szereplése a gálán, mint Michael Haneke legújabb filmjéé. Legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv, és Emmanuelle Riva, mint legjobb női főszereplő. Mellesleg hivatalosan is ő az eddigi legöregebb jelölt a díjra ebben a kategóriában.

A messzi dél vadjai

A jelölések másik nagy nyertese Benh Zeitlin (általunk is) dicsért függetlenfilmje. A fantáziadús alkotás a legjobb film, női főszereplő (Quvenzhané Wallis a maga kilenc évével ráadásul a valaha volt legfiatalabb jelölt a kategóriában), adaptált forgatókönyv és legjobb rendező kategóriában száll harcba a nagyokkal. Zeitlin a már említett Ben Afflecket, Kathryn Bigelow-t, és Quentin Tarantino-t szorította ki a listáról a legnépszerűbb filmes adatbázis szerint. Ha még jobban kitágítjuk a kört, hozzáadhatjuk még Paul Thomas Andersont, a tavalyi nyertes Tom Hoopert és akár Wes Andersont is a legyőzöttek listájához. Spielberg bezzeg felkerült.

Beasts of the Southern Wild - 6

A nyomorultak

Tom Hooper óriási sztárparádét felvonultató musical-adaptációját ugyan 8 Oscar-díjra jelölték, de sem a legjobb rendezőnek, sem a legjobb forgatókönyvnek járó kategóriában nem említették meg a filmet. A legjobb film, férfi főszereplő és női mellékszereplő kategóriában még azonban díjra válthatja a jelöléseit, bár mindegyik mezőny nagyon erős.

A sötét lovag: Felemelkedés

Batman sötét, realisztikus búcsúja egyetlen jelölést sem kapott, még a technikai kategóriákban sem. Az IMDb szerkesztői szerint legalább a legjobb vizuális effektusok kategóriájában elfért volna, aminek az esélyesei a Bosszúállók, A hobbit: Váratlan utazás, a Pi élete, a Prometheus, valamint a Hófehér és a vadász. A geekek világszerte szóhoz sem jutnak. Kivéve azok, akik a Bosszúállókat szerették jobban.

dark_knight_rises_pda

A kezelés

A nagyon erős és emberi dráma két fontos szereplője közül csak Helen Huntot jutalmazta jelöléssel az Akadémia, a főszereplő John Hawkes (aki már a Winter’s Bone-ban és a Martha Marcy May Marlene-ben is bizonyított) hoppon maradt. Pedig Joaquin Phoenix-szel ellentétben ő még el is menne a ceremóniára – élcelődnek az IMDb editorai.

Napos oldal

David O. Russell a The Fighter után újra a ringben! A rendező kicsit mintha visszatért volna a gyökereihez a vígjátékot és komoly drámát ötvöző filmjével. A legjobb rendező mellett a legjobb film, és legjobb adaptált forgatókönyv kategóriákban is versenyez a film, ami azonban még ennél is érdekesebb, hogy minden színész-kategóriában van jelöltje a filmjek: Jennifer Lawrence, Bradley Cooper, Jacki Weaver és Robert De Niro. Ez utoljára 1982-ben, Warren Beatty Vörösök című filmjével fordult elő.

silver_linings

De Rouille et d’os (Rust and Bone)

Az Edith Piaf megformálásáért Oscar-díjjal jutalmazott Marion Cotillard-ot sokan idén is esélyesnek tartották a jelölésre erős alakításáért. Sőt, a legjobb külföldi film kategóriájában is emlegették Jacques Audiard alkotását, de a film (vagy pontosabban az Akadémia) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Pi élete

Ang Lee körülrajongott adaptációjának szereplésére számítottak az elemzők, de talán kevesen gondolták, hogy a megfilmesíthetetlennek tartott regényből készült film 11 jelölést kap, Spielberg Lincolnja után a második legtöbbet. Továbbá, ahogy a Hollywood Reporter megjegyzi, Ang Lee filmje mindössze a negyedik film a díj történetében, ami mind a hét technikai kategóriában jelölést szerzett. Az IMDb szerkesztői ezekben mind Pi tarolására számítanak.

The Master

Joaquin Phoenix, Philip Seymour Hoffman és Amy Adams is jelölésekkel lettek gazdagabbak a férfi fő- és mellékszereplő, illetve női mellékszereplő kategóriákban, Paul Thomas Andersont viszont nem ismerték el sem a legjobb rendező, sem a legjobb eredeti forgatókönyv összeállításánál. Bár itthon még nem láthattuk a filmet, de PTA-t ismerve még a legjobb film és legjobb operatőr díjára jelölés sem tartandó teljesen kizártnak. Ekkorát tévedtek volna Velencében, mikor Andersont legjobb rendezőnek, Phoenix-et és Hoffmant pedig legjobb színészeknek választották? Előző filmje, a Vérző olaj öt éve 8 jelölést kapott. Andersonból veszett el valami, vagy az Akadémiának nem tetszettek a szcientológia-allúziók?

joaquin-phoenix-the-master

Horváth Balázs

Még nem írt bemutatkozást, de hamarosan fog, megígérjük.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com