Nyáron élik virágkorukat az animációs filmek: a sokszínű felhozatalban régi kedvencek térnek vissza, de friss és egyedi ötletekkel is találkozhatunk!
Szenilla nyomában (magyar bemutató: június 17.)
https://www.youtube.com/watch?v=78Rhx_tT494
Tizenhárom év után végre folytatódik a Pixar egyik legsikeresebb alkotása, a Némó nyomában, ideje nosztalgikus vizekre evezni (immáron 3D-ben). A történetben csupán fél év telt el, ezúttal nem a bohóchal Pizsi indul fia felkutatására, hanem a kis kék Szenilla, az emlékezetzavaros palettás doktorhal akarja megtalálni a családját. Egy halvány emléket követve a Kaliforniai-öbölbe jut el, hogy megismerje múltját és elfeledett barátait a Monterey- öböl akváriumi kutatóintézetében.
Az eredeti film írója és rendezője, Andrew Stanton (WALL-E) készítette el ezt a folytatást is, amely az előzetesek alapján méltón követi a tenger élővilágának az első részből megszokott ötletes bemutatását gyönyörű grafikával tálalva. Érdekes lesz, hogy az eddigi mellékszereplő végre kibontakoztathatja a háttértörténetét, és betekintést kaphatunk a fogságban nevelkedő víziállatok életébe, emlékeztetve a nézőket az óceánokat fenyegető veszélyekre.
La tortue rouge – A vörös teknős (francia bemutató: június 29.)
A cannes-i filmfesztiválon már bemutatkozott az eddig csak rövidfilmeket készítő Michaël Dudok de Wit csendes alkotása. Reménykedünk benne, hogy egy hazai fesztiválon, vagy online itthon is elérhető lesz majd! A Hayao Miyazaki (Szél támad, Chihiro Szellemországban) által alapított Ghibli Stúdió ezzel a művel szeretne visszatérni, mert amióta Miyazaki visszavonult, nem készítettek egyetlen egész estés filmet sem.
Az egyszerű, részben kézi rajzolással készült, de mégis megragadó képi világú, csupán zajokkal és emberi sóhajokkal vagy kiáltásokkal játszó animáció előzetese egy lassabb tempójú, ám annál megindítóbb történetre utal: egy elhagyott trópusi szigeten rekedt, hajótörött férfi életét meséli el. Épp tutajon próbál megszökni, amikor találkozik egy hatalmas vörös teknőssel, aki megváltoztatja az életét és sohasem engedi eltávolodni a parttól. A Paradicsomból való kiűzetés biblikus megpróbáltatásának és a modern Robinson Crusoe-filmnek, a Számkivetettnek a nyugalmat sugárzó, meditatív keveréke néha megmagyarázatlan fordulatokkal: keveset mutat, annál több mélységet sejtet az ajánló, szavak nélkül ábrázolja, milyen érzés a magány, a remény, a szeretet vagy a kétségbeesés.
Kingsglaive: Final Fantasy XV (világpremier: július 9.)
A népszerű videójáték-széria alapján készült filmelőzetes szemet gyönyörködtető CGI grafikát ígér, megtartva a minőségi játékokra és az animékre jellemző stílusjegyeket, hogy a Final Fantasy rajongói úgy érezzék: megelevenedik kedvenc sorozatuk. Már korábban is készültek feldolgozások (2001: Final Fantasy: A harc szelleme; 2005: Final Fantasy VII: Advent Children), amelyek hasonlóan óriási hangsúlyt fektettek a látványra, de a történet kidolgozatlansága miatt mind a kettő megbukott. Remélhetőleg most már erre is nagyobb figyelmet fordítanak az alkotók.
Biztató, hogy olyan színészek adták a nevüket és hangjukat a készülő produkcióhoz, mint a Trónok harcából ismert Sean Bean és Lena Headey, vagy Aaron Paul (Breaking Bad). Nincs esély arra, hogy hazai mozikban bármikor is vetítsék, de a terv szerint nyáron már elérhető lesz online. A filmelőzetes nem árul el sokat, de a hírek szerint Lucis királyság háborúban áll a Niflheim birodalommal, akik meg akarják szerezni a féltve őrzött varázserejű kristályukat; Regis király alkut köt, hogy legalább a népe megmeneküljön a birodalom kíméletlen seregétől, de így is kérdéses, hogy megmenekülhet-e a királyság.
Nem indulnak nagy hátránnyal, akik járatlanok a Final Fantasy világban, mert a játékosok számára is ismeretlen, új karakterekkel és eseményszálakkal bővítik a történetet. A látványos animék, hihetetlen kalandok kedvelőinek izgalmas lehet ez az adaptáció.
Jégkorszak: A nagy bumm (magyar bemutató: július 14.)
https://www.youtube.com/watch?v=WfFXNWg9RFs
Az immár tizennégy éve futó prehisztorikus meseszéria főhősei – úgy tűnik – túléltek már minden katasztrófát, amely lehetséges, de elképzelhető, hogy egy meteoriteső végleg a kihalás szélére sodorja őket. A Jégkorszak széria jól ismert triójának: a mamut Mannynek, a kardfogú tigris Diegónak, a lajhár Sidnek és népes baráti körének mindent be kell vetnie, hogy nemcsak életben maradhassanak, hanem az egész világot is megmentsék még egyszer utoljára. Ráadásul úgy néz ki, hogy végre az idegesítő és gyengeelméjű Sidre is rátalál a szerelem!
Mike Thurmeier, az eredeti rész írója, a harmadik és negyedik Jégkorszak rendezője jegyzi az újabb folytatást, amelyben végül búcsút veszünk a talpraesett őskori lényektől – már csak az a kérdés, hogyan. Várhatóan a sorozathoz méltó kreativitást tartogat a finálé a nézők számára, és nem merül ki vagy veszti el a lendületét a közkedvelt jeges történet. Az előzetes alapján úgy néz ki, hogy továbbra is megújulni képes, humorban gazdag mesét láthat, aki bizalmat szavaz a befejező résznek.
A kis kedvencek titkos élete (magyar bemutató: augusztus 4.)
https://www.youtube.com/watch?v=5SvP6Rtc_6c
A Gru filmek alkotói, Chris Renauld rendező és többek között a Horton írói, például Ken Daurio új rajzfilmje ígérkezik az idei év egyik legaranyosabb és legviccesebb animációjának. Kreatívan mókás jellemábrázolásokat látunk az előzetesben, milyenek is lehetnek kedvenc házi állataink, amikor az emberek messze járnak, és nem figyelik őket.
A nagyvárosi kutyák kényelmét élvező Mex elégedett mindennel, jól kijön a szomszéd állatokkal, de egy szörnyű napon gazdája hazahoz egy loncsos, menhelyi kutyát, aki elrontja addigi tökéletes életét. A betolakodó miatt mind a ketten a sintér karmai közé kerülnek, de hazaútjukat szeretett gazdájukhoz olyan rémisztő ellenségek próbálják megakadályozni, mint egy hatalommániás, bolyhos törpenyúl. A film bohókás és vidám újabb tanmesének ígérkezik arról, hogy elfogadóbbnak és kevésbé előítéletesnek kell lenni egymással, és ezen túl felhívja a figyelmet az utcára kitaszított állatokra is.
Sausage Party (világpremier: augusztus 12.)
Ez az a rajzfilm, amelyet nem szabad gyerekekkel elkezdeni nézni, mert itt bizony a kedves és lelkes főhősöket – a bolt polcán sorakozó élelmiszereket – kegyetlenül lemészárolják: irtózatos kínok között pusztulnak el egy konyhában, mert a háziasszony vacsorát szeretne készíteni. Egy virslinek és pár sorstársának azonban sikerül megszöknie a végzetes fazékból, és úgy döntenek, leleplezik a borzalmas titkot a közértben gyanútlanul várakozó többi élelmiszer előtt.
Seth Rogen és Evan Goldberg (Ananász Expressz, Rossz szomszédság filmek, Preacher) ötlete alapján készült el a beteg, de annál eredetibb elképzelésű animációs történet, amelyet Conrad Vernon (Madagaszkár 3.) rendezett. Az egyedi stílusú, önmagát gyerekfilmnek álcázó produkció egy South Park-lelkületű, de sokkal igényesebb kivitelezésű rajzfilmnek ígérkezik, ami remélhetőleg nem csak arra fog építkezni, hogy az ételek személyiséget kapnak. Nemcsak a filmes utalások vagy a sztori morbiditása célozza meg az idősebbeket, hanem a töméntelen káromkodás miatt is érdemes odafigyelni a korosztályi besorolásra. Bár jelenleg nincs jele annak, hogy a hazai mozik is vetítenék, de bízhatunk abban, hogy online elérhető lesz.
Kubo és a varázshúrok (magyar bemutató: augusztus 18.)
https://www.youtube.com/watch?v=XRgrRAWY3os
Travis Knight, aki olyan sötétebb hangulatú, és felnőtt fejjel is elgondolkoztató filmekben működött közre, mint a ParaNorman vagy a Doboztrollok, megrendezte első egész estés alkotását. Stop motion animációja a keleti kultúra rajongóinak kedvez, és úgy tűnik, remekül vegyíti a japán szellemvilágot és képi megjelenítést a saját fantáziájával. Az eredeti szinkronhangok között olyan neves színészeket találunk, mint Charlize Theron, Rooney Mara, Matthew McConaughey vagy Ralph Fiennes.
A történet a felkelő nap országába kalauzolja el a nézőket, ahol a kisfiú Kubo különös, mágiával átitatott mesékkel szórakoztatja a környékbelieket, melyeket édesanyjától tanult. Egy éjjelen gonosz szellemek látogatják meg, és kiderül, hogy minden, amit legendák hitt, igaz, és meg kell találnia apja varázserejű páncélját, hogy túléljen. Segítségére siet egy elszánt majomharcos és az apja egykori elátkozott tanítványa.
A Laika Stúdió (Coraline és a titkos ajtó) által készített animációknak mindig is volt egy komorabb látásmódja, amely különlegessé tette őket; olyan jellegzetes világokat teremtettek, amelyek hátborzongatóak és csalogatóak egyben. A Kubo és a varázshúrok lehetőségekkel teli, elbűvölő ázsiai tájon játszódó izgalmas legendája egy kisfiúnak, aki hősies próbák árán küzd meg a démonokkal és önmagával.