Nincs kategorizálva

Az élethű Richard Parker – Pi élete egy állatgondozó szemével

pi1A Pi életének egyik főszereplője egy tigris, név szerint Richard Parker. A címszereplő kettesben marad vele egy csónakban a nyílt vízen, s bár először ellenségnek és ellenfélnek tekintik egymást, rá kell jönniük, hogy szükségük van egymásra. Richard Parkert az alkotók számítógéppel készítették, s ahhoz hogy működjön a történet, valósághűen kellett ábrázolniuk az állatot. A Guardian egy gondozóval (Andy Wolfenden) készített interjúban arra volt kíváncsi, sikerült-e élő tigrist varázsolni a vászonra.

„Még sosem hallottam hajótörött tigrisről, de nem tartom lehetetlennek. Az állatokat rendszeresen szállítják állatkertek közt, általában hajóval (a repülőút túl drága). Igaz, nem ketrecekben és nem is a hajó rakterében. A hajó hátsó részében, ládákban utaznak a speciálisan erre a célra kialakított területen; a többi utas pedig nem tud a szokatlan utastársakról.

Lenyűgözött, ahogy a filmkészítők ráéreztek egy tigris viselkedésére. Nagyon sok részlet a helyén van: ahogy hátralapítja a füleit, ahogy járás közben felemeli a fejét (akinek van macskája otthon, az biztos felismeri a mozdulatot), ahogy azt a »pöfögő« hangot hallatja köszönésként, mint egy köhögés.

A Chester állatkertben, ahol dolgozom, sosem adnánk a tigriseknek élő kecskét, ahogy a filmben Pi apja tette, rámutatva a vadállatok megbízhatatlanságára. Élő áldozatot adni az állatnak nemcsak illegális, de etikátlan is. De azzal az állásponttal egyetértek, hogy nem kellene antropomorfizálni az állatokat. Persze, ők is félnek és tudnak kötődni, de nem gondolom, hogy két állat tudná egymást szeretni.

A filmben a tigrist Richard Parkernek nevezik. Én még nem találkoztam olyan állattal, amelynek teljes emberi nevet adtak volna, bár a Chesternél van egy Richard nevű bojtosfülű disznónk és Brian nevű zebránk. A tigriseinket Kiraninak és Fabinak szólítjuk. Amikor Kirani megérkezett, nagyon agresszív volt. Sok időt töltöttem vele: leültem mellé, és a New Scientistből olvastam fel neki részleteket, hogy lenyugtassam. Működött.

Pi a filmben helyesen és megfelelően idomítja Richard Parkert: jól bánik az étellel vagy a parancsoló hangokkal, hogy a tigrist a csónak megfelelő részeiben tartsa. Mi is hasonló módszereket használunk, de a folyamat a valóságban sokkal hosszabb ideig tart – és természetesen nem ilyen korlátozott területen. Nagyon valószínűtlen, hogy bárki is ilyen sokáig túlélne egy hasonló szituációt: egy pici csónakban összezárva egy tigrissel.”pi2

Avatar

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya