Nincs kategorizálva

Az orosz filmiparra fókuszál a Cinema Total

chb_logo_gruen_rgbAz orosz filmiparra koncentrál a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) által hatodik alkalommal megtartandó Cinema Total filmszakmai programsorozat, amelyet február 9. és 13. között rendeznek meg a Berlinale kísérőrendezvényeként.

Can Togay János, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) igazgatója a programsorozatról tartott pénteki budapesti tájékoztatón elmondta, hogy a Cinema Total hagyományosan a közép-európai régió filmszakmai platformjaként szolgál. Idén azonban Európa határain túlra tekintenek, hiszen az átalakulóban lévő orosz filmtámogatási rendszert, valamint az orosz filmipar és a kelet-közép-európai régió együttműködési lehetőségeit is bemutatják.

A berlini intézet vezetője rámutatott, a Cinema Total célja, hogy Európa egyik legjelentősebb filmfesztiválján a régió filmiparának, így Magyarországnak is „láthatóságot” biztosítson.

A rendezvény a Végtelen Európa – Europa Endlos alcímet viseli, ezt egy népszerű Kraftwerk-számból vették kölcsön – tette hozzá az igazgató. Kiemelte, hogy a CHB programsorozata mára a Berlinale egyik legérdekesebb kísérőrendezvényévé nőtte ki magát, még a nemzetközi filmfesztivál igazgatója, Dieter Kosslick is elismerően nyilatkozott róla, noha a kezdetekben sokan “őrültségnek” tartották a párhuzamosan futó filmszakmai rendezvény ötletét.

A Cinema Total megnyitóját február 9-én tartják, az est zenei kíséretét a Budapest Bár adja, a koncerten Kiss Tibor (Quimby) is közreműködik. Amennyiben magyar film is bekerül a Berlinale hivatalos programjába, a film alkotói díszvendégként szerepelnek majd az ünnepségen.

Az igazgató felidézte, hogy az elmúlt két évben a magyar filmtámogatási rendszer átalakítását mutatták be a külföldi alkotóknak, idén pedig a hasonló átalakuláson áteső orosz filmipar kerül sorra. A február 10-iki filmpolitikai kerekasztal-beszélgetésen az európai és az orosz koprodukciós lehetőségek, valamint az orosz támogatási rendszer aktualitásai kerülnek elő orosz és európai producerek részvételével. A beszélgetésen várhatóan Alexander Rodnyanszkij producer, Michael Schlicht, a Sony Picture Russia ügyvezetője, Jevgenyij Gindilisz filmes szakember, valamint az orosz filmalap és kulturális minisztérium képviselői vesznek részt.

Can Togay János hangsúlyozta, hogy a világ első kézből a CHB programsorozatán keresztül ismerheti meg az új orosz rendszert, médiapartnerük az élő közvetítést is átvevő Variety lesz. A rendezvény keretében február 11-én este hatkor tartják a Conceptual Cocktail nevű programot, amelyen filmes szakemberek tartanak gyors, lényegre törő előadásokat, másnap a Filmtalk elnevezésű programon eurázsiai kitekintésként két mongol szakember számol be európai filmes tapasztalatairól.

A vezető kiemelte, hogy 2012-ben a Cinema Total hangsúlyos eseménye volt a roma filmesek hálózatát szervező Nemzetközi Roma Filmbizottság megalapítása. Az idén egy találkozót tartanak, amelyen a bizottság és a CHB szervezésében létrejövő júniusi, többhetes roma filmes fesztivált fogják előkészíteni. Február 13-án a Pitch Stopon kezdő filmesek mutatkozhatnak be filmtervükkel, a programsorozatot a Cinema Total partnere, a cottbusi Kelet-Európai Filmek Fesztiválja védnökségével megvalósuló Cottbus Lounge zárja.

Can Togay János a rendezvény költségvetését 70-80 ezer euróra (több mint 20 millió forintra) becsülte, amelyet állami támogatásból és partnerek közreműködéséből fedeznek. Megjegyezte, hogy a CHB éves programköltségvetése mintegy 100 ezer euró, amelyet általában sikerül megháromszorozniuk német és egyéb támogatásokból.

Horváth Balázs

Még nem írt bemutatkozást, de hamarosan fog, megígérjük.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com