Nincs kategorizálva

Észvesztő labirintus – Black Mirror: Bandersnatch

Szóval egy igazi laikussal van dolgom, akit a kíváncsiság hajtott ide. Remélhetőleg szolgálok neked kellő információval, bár a történet sava-borsáról nem tudok érdemben értekezni. Azért remélem, nem kattintasz máshová, és itt maradsz velem.

Charlie Brooker a Black Mirror szériával nagyot alkotott, és most az evolúció új lépcsőfokára lépett a Bandersnatch című filmmel.

A Netflix december végén mutatta be a Bandersnatch című filmet, melyet műfajilag közel sem egyszerű besorolni. A thriller, a dráma, a sci-fi elemeit keveri néha abszurddal vagy horrorisztikussal. A film nem is vállalkozik többre, minthogy átadja a néző kezébe a döntés lehetőségét. A Bandersnatch egy olyan alkotás, melyhez 312 percnyi anyagot forgattak le, de a látott mű játékideje tőled függ.

Lehet másfél órás, lehet akár 50-60 perces is: attól függ milyen döntéseket hozol a felsorakozó dilemmák során.

1984-ben járunk. Hősünk egy 19 éves fiú, Stefan Butler (a Dunkirkben megismert Fionn Whitehead), aki egy független játékprogramozó. Egy hatalmas fejlesztő multicégnek igyekszik eladni ötletét, mely egy kalandregényen, a Bandersnatchen alapul. A regény sajátossága, hogy egyfajta „válassz magadnak kalandot” könyv, így a történetet az olvasó alakítja. A vállalat eldönti, hogy kiadja játékát, de Stefan egyedül szeretné elkészíteni a sokszorosan elágazó történettel bíró programot. Stefan a munka alatt megkérdőjelezi mindazt, amit eddig a valóságról gondolt. A labirintus építése során maga is eltéved, elméje pedig megbomlik.

Ó, kicsit száraz és tárgyilagos eddig? Hidd el, nem a Port.hu-ból másoltam ki a sztori leírását, hanem saját magam írtam. Bár a végeredményen ez mit sem változtat. Muszáj a sztorit közölnöm, különben még ennyi fogalmad se lesz, nekem meg nem jön ki a min. 3500 karakter a cikkhez. Azért megpróbálom a kritika további részét feldobni!

Az igazán megkapó ebben az alkotásban természetesen az alternatív történetvezetés. És itt nem szemfényvesztésről beszélünk: ténylegesen másfelé haladnak a sztorik. Egyetlen dolog marad igazán koherens, mégpedig Stefan őrülete. A szegény srácot nem lehet nem sajnálni, de még azt is meg lehet választanod, milyen drámába őrüljön bele. Amikről persze most nem beszélhetek, hiszen az már spoiler-kategória lenne.

Rendkívül izgalmas a Bandersnatch interaktív volta.

Mintha egy újfajta filmet néznénk, olyat, ami utat tör egy következő dimenzió felé. A múlt század elején azt hitték, hogy a hangosfilm az izgi, majd beszínezték, később animálták, aztán jött a 3D – és most itt a közönség is beleszólhat a cselekménybe. A Black Mirror jelige azonban nagy adag csalódottságot és pesszimizmust is hordoz, hiába az új technika dicsősége.

A döntések a képernyő alján jelennek meg, és tíz másodperced van választani közülük.

Bár irányítunk egy karaktert, kicsit mi is a főhős cipőjébe kerülünk – talán még az őrületéből is kicsit átérzünk valamit. A Mr. Nobody alternatív valóságaihoz hasonlító narratívában mi is garantáltan agyalni fogunk azon: vajon jól döntöttünk éppen, vagy forduljunk vissza?

Lehet-e egyáltalán visszafordulni, vagy megesszük, amit főztünk?

Ugye milyen mély? Ja, hogy ebből Te semmit sem fogsz fel, mert azt se tudod, igazából miről szól a film? Sajnálom, meg van kötve a kezem. A legnagyobb eredményem az lehet, ha a végén lesz valami sejtésed, milyen is a Bandersnatch. Addig pedig elkápráztatlak pár szóvirággal.

Fionn Whitehead bár fiatal, alakításával bőven rászolgál arra, hogy a legígéretesebb ifjú tehetségek panteonjában legyen a helye. Ugyanez igaz a Detroitban is bizonyító Will Poulterre, aki tökéletes a videojáték-zseni Colin Ritman szerepében. Ketten a Bandersnatch ikonikus alakjai: a fiatalok, akik mernek a jövőbe tekinteni, kísérletezni és kockázatot vállalni. Kitapossák az ösvényt, amire még nem mertünk rálépni – de most itt tartunk!

Látod: két ember egy szobában. Ez biztos nem lő le semmilyen fordulatot!

Charlie Brooker filmjét nehéz kritika szempontjából igazán visszaadni, mert csak a felszínt kapargatjuk. Ahogy látod. Hiszen megannyi párhuzamos lehetőség közül a néző dönt majd, és az alternatív filmélmények még inkább eltérnek majd egymástól. Könnyen lehet, hogy két ember, akik mindketten megnézték a Bandersnatch-et, mégsem ugyanazt a filmet látták. Egyiknek csalódáskeltő volt a befejezés, a másiknak tetszett. Brookerék azonban nem a történetet szánták kielégítőnek, hanem a kontroll élményét. Vagy annak illúzióját. Ezt mindenki döntse el magának.

Remélem, annak ellenére, hogy ennyire távolságtartó voltam, tetszett a kritika. Próbáltam informatív lenni, és hát ennyi sikerült. Hú, kifelejtettem valamit: azt tudtad, hogy a Bandersnatch az Lewis Carroll (Alice Csodaországban) egyik könyvének szereplője? Magyarul Gruffacsórnak hívják. Ugye milyen érdekes? Ja, hogy ez jelent-e bármit is a filmre nézve? Azt megint csak nem árulhatom el.

 

MEGNÉZED EZEK UTÁN A BANDERSNATCH-ET?

IGENNEM

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés