Nincs kategorizálva

Cannes-ban az Itt vagyok

Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmjével a „Cinéfondation”-ban, a filmfőiskolák legjobbjainak versenyében mutatkozhat be a filmvilág elsőszámú nemzetközi fórumán, a 63. Cannes-i Filmfesztiválon.

A májusi cannes-i filmfesztiválon a nagyvilág filmfőiskolásainak legjobbjait felvonultató „Cinéfondation” versenyben Szimler Bálint, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatója Itt vagyok című vizsgafilmjével mutatkozhat be. A 36 perces fekete-fehér mozgókép főszereplője, „Viktor nem tud aludni, ezért a várost járja. Bolyongása során ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozik. Valamit keres, mint ahogy mindannyian.”
Az Itt vagyok páratlan sikerrel szerepelt a februári Filmszemlén és elnyerte rövidfilm kategória fődíját. Cannes-ban a „Cinéfondation” díjáért lesz versenyben, amelyről Atom Egoyan örmény származású kanadai filmrendező elnökletével neves filmes személyiségekből álló nemzetközi zsűri dönt.

Szimler Bálint 1987-ben született Budapesten. A József Attila Gimnázium elvégzése után 2006-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakára, Enyedi Ildikó osztályába. Az Itt vagyok harmadéves vizsgafilmje volt, melyet Rév Marcell fényképezett.
Az Itt vagyok a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyártásában készült a VisionTeam támogatásával, a cannes-i bemutatót a Magyar Mozgókép Közalapítvány és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatása teszi lehetővé.
Az 1998-ban alapított „Cinéfondation”-ban 2004-ben Mundruczó Kornél, majd 2006-ban Kocsis Ágnes vett részt és A vírus című alkotásával elnyerte a harmadik díjat.

Filmunió

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com