Nincs kategorizálva

Christian Bale nem lesz többé Batman

Tom Hardy Christopher Nolan A sötét lovag: Felemelkedés című filmjében
Tom Hardy Christopher Nolan A sötét lovag: Felemelkedés című filmjében

Christian Bale, aki az eddig Batmant alakítók közül a legtovább játszotta a denevérembert, megerősítette, hogy a Christopher Nolan-féle Batman-trilógia befejező részében, A sötét lovag: Felemelkedésben láthatjuk utoljára az ikonikus bűnüldöző szerepében. Derzsi Vanda fordítása.

„Pár napja végeztem, szóval ez volt az utolsó alkalom, hogy levettem azt a csuklyát. A produkciót tegnapelőtt fejeztük be – szóval azt hiszem, ez a vége. Mindent befejeztünk. Chris és én – ez tehát a Batman-korszak vége” – árulta el Bale a Philippine Daily Inquirernek. A közel 200 millió dollárból készült film 2012. július 20-án kerül a mozikba (magyar bemutató: 2012. július 19.), olyan sztárokat felvonultatva, mint Gary Oldman, Morgan Freeman, Michael Caine, Joseph-Gordon Lewitt, Anne Hathaway (aki Macskanőként fog domborítani a produkcióban) és Tom Hardy (aki Bane-ként jelenik meg a filmben).

Az Oscar-díjas Christopher Bale rengeteg erőt merített a korábban szintén Batmant játszó George Clooney, Val Kilmer, valamint Michael Keaton alakításából.

„Bruce Wayne teljesen őszinte mind civilként, mind pedig Batmanként, ám a magánéletben könnyen támadható – mindennapjainak ezen része hazugság, miközben igazából a lelkének egy olyan oldalát akarja irányítani, amit nem igazán tud uralni” – jellemezte karakterét Bale. „Csakis komornyikja, Alfred ismeri igazán, szóval itt az ideje, hogy Bruce Wayne végre szembenézzen azzal a fájdalommal, ami mindig felkavarta az életét.”

Bale a 2005-ös Batman: Kezdődik! filmmel vette át a szerepet, majd ezt követte a 2008-as, billiódolláros sikerű A sötét lovag. Bár A sötét lovag: Felemelkedés másik csillaga, Anne Hathaway rengeteg támadást kapott Macskanő jelmezét illetően, Bale dicsérően nyilatkozott teljesítményéről.

„Amikor Chris megnézte a próbafelvételeket, egyetértett azzal, hogy Anne kitűnő munkát végzett. Számos szemszögből neki volt nehezebb dolga” – árulta el Bale. „Rengeteg ember szerint a Macskanő szerepe már korábban meg lett bélyegezve. Éppen emiatt Anne szerepére végig úgy tekintettem, mint az egyik legnehezebb feladatra valamennyiünk munkája közül.”

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!