Nincs kategorizálva

Dum-dumm – Doom

doomA Doom már a sokadik olyan film, mely egy számítógépes játék alapján készült. Sajnos, nem tanult a korábbiakból: magán hordozza a műfaj valamennyi hiányosságát.

Hogy a sztori a nullához tendál, nem is rónánk fel a filmnek, elvégre ezt a mozit a látvány és a hangulat kellene, hogy elvigye a hátán. Éppígy megbocsátható a karakterek egysíkúsága. A baj azzal van, hogy se a látvány, se a hangulat nem működik.

Elhiszem én, hogy a folyosókat, lépcsőket, csatornákat az eredeti játék alapján, a leggondosabban építették föl, csakhogy filmen százszor láthattunk már hasonló űrlabor-környezetet. Azt is elhiszem, hogy a szörnyek élethűek, a játékban félelmetesek is, de hiába a CGI-technológia, ha egyszer a vásznon még az 1982-es A dolog mumusa is ijesztőbb náluk.

Valakinek ott Hollywood táján rá kellene már jönnie, hogy mi az az óriási különbség számítógépes játék és film között, ami működésképtelenné teszi az egy-az-egyben adaptációkat. Az, hogy a játékban a „néző” az aktív: ő harcol, lő, menekül és retteg, míg a moziban csak bámulja mindezt. Ennek okán egy filmnek egészen más eszközökkel kell félelmetesnek lennie, mint egy játéknak: a játékban attól is kihagy a szívverésem, ha egy nagyobb rés tátong a menekülésem útvonalában, míg a moziban közönyösen fogadom ugyanezt. A legjobb példa minderre a Doom nagy garral beharangozott saját (FPS-) nézetű tíz perce, amikor nem a főhőst látjuk (mint a filmekben szokás), hanem az ő szemével látunk (mint a játékban szokás). Félelmetes, ijesztő? Ugyan. Unalmas! Hiszen nem nekem kell csinálnom mindazt, ami történik, hanem csak folyik a vásznon. Nem mondom, érdekes volt ezt a nézetet moziban látni, de csak be kell kapcsoljam otthon a gépet, hogy játszhassak is benne.

Ami megmenti a Doomot a teljes elértéktelenedéstől, az a jó adag humor és önirónia. Akad néhány olyan mozzanat, amit – kiragadva a film szürkeségéből – garantáltan megjegyzünk: ilyen a falba szorult szörnyike, a tolókocsis rémség, és a mindenki által jól ismert jelenttípusnak („valami van a hátam mögött, ugye?”) a film vége felé megjelenő szabályos paródiája. A film erényeként említhető még az a bátorság is, hogy volt elég merszük kihagyni a szerelmi szálat (ez tudatos döntés volt Andrzej Bartkowiak rendező részéről), és hogy horrorfilmtől szokatlan módon képesek voltak egy olyan – működő! – fél-háromnegyed órát beiktatni az elején, amelyben gyakorlatilag semmi akció sem történik.

Mindez azonban nem elég, hogy a film teljes feloldozást kaphasson bűnei alól. 2005, Doom: egy újabb számítógépes adaptáció, egy újabb kudarc.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com