Nincs kategorizálva

Elhunyt Chris Marker

Egy nappal 91. születésnapja után, vasárnap elhunyt Chris Marker francia filmrendező – közölte a francia kulturális minisztérium. Marker a kísérleti dokumentumfilmek úttörőjeként lett ismert, sajátos stílusával a II. világháború utáni francia filmművészet egyik legnagyobb alakja volt.

Legfontosabb alkotása, az 1962-ben készült A móló (La jetee), amely egy 28 perces posztapokaliptikus látomás, mely kizárólag állóképek összevágásából készült. Többek között ez a film ihlette a 12 majom című Terry Gilliam-alkotást, amelynek Marker egyúttal társszerzője is volt.

Gilles Jacob, a Cannes-i Filmfesztivál elnöke Markert fáradhatatlan filmesként jellemezte, aki még életének nyolcvanas éveiben is aktívan dolgozott.

 

 

Avatar

Rudolf Dániel

Nem is tudom mikorra vezethető vissza a film iránti érdeklődésem (értsd szenvedélyes rajongásom), talán valamikor ovis koromban történt először, hogy éles kritikusi szemmel elemeztem a Gumimacik aktuális epizódjait. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanulok filmtudomány mesterképzésen, korábban kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi főiskolán, és időközben diákzsűriztem is pár filmfesztiválon.

Filmek: Elsősorban a filmtörténet és a klasszikusok érdekelnek, ezen belül bármi, Bergmantól a B-noirokig. „Emberi gyengeségemnek” a klasszikus Star Trek sorozat iránti rajongásomat tartom.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya