Nincs kategorizálva

Elhunyt Michael Clarke Duncan Oscar-díjra jelölt amerikai színész

Elhunyt Michael Clarke Duncan amerikai színész, akit a Halálsoron című filmben nyújtott alakításáért 2000-ben Oscar-díjra jelöltek. Az 54 éves Duncan július 13-án infarktust kapott, amelyből nem tudott teljesen felépülni. A színész hétfő reggel egy Los Angeles-i kórházban halt meg.

A csaknem 196 centiméter magas, 143 kilós, mély hangú Duncan utoljára a Fox televízió The Finder című sorozatában szerepelt, amelyet azonban májusban levettek a tévécsatorna műsoráról.

A Chicagóban született Duncan a Mississippi Alcomi Állami Egyetemen tanult egy ideig kommunikációt, majd a kimaradása után nappal árkot ásott a gázműveknek, éjjel pedig kidobóember volt. A munkatársai a Hollywood gúnynevet ragasztották rá, mert gyakran arról ábrándozott, hogy filmszínész lesz.

1990-ben Los Angelesbe költözött, ahol testőr lett, majd egy reklámfilmben megkapta a kiképző őrmester szerepét. A hatalmas testére szabott, kisebb alakítások után az első jelentősebb szerepét 1998-ban, az Armageddonban játszotta el, egy Medve becenevű fúrómunkást alakítva.

Az Armageddon forgatása során – amely Földnek egy aszteroidától való megmentéséről szólt – barátságot kötött Bruce Willisszel, akivel összesen négy filmben szerepelt együtt. Willis volt az, aki Frank Darabont rendezőnél közbenjárt, hogy Duncan a Halálsoronban megkaphassa a Louisianában nemi erőszak és gyilkosság miatt ártatlanul elítélt fekete, John Coffey szerepét. Coffeynak misztikus ereje volt, a kezével gyógyított, sőt még a halálból is vissza tudott hozni. A börtönőrök parancsnokát, Paul Edgecombot Tom Hanks alakította. Duncant a legjobb férfi mellékszereplők között jelölték az amerikai filmakadémia díjára.

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com