Végre elérkezett az első olyan alkalom, hogy a legnagyobb filmeknek több mint a fele sikeresen átment a filmek szexizmusát vizsgáló Bechdel-teszten.
1985-ben alkotta meg Alison Bechdel és Liz Wallace azt az értékelési rendszert, ami a filmek szexizmusát, a nők reprezentációját vizsgálta nagyon egyszerű kérdések segítségével. A Bechdel-teszt három kérdést tesz fel a filmekkel kapcsolatban: 1) Szerepel-e legalább két nevén nevezett nő a filmben? 2) Beszélgetnek-e egymással? 3) Ha igen, beszélgetnek-e másról is, mint férfi(ak)ról?
Ez alapján négy kategóriába sorolhatóak az alkotások. A legjobb esetben mind a három kérdésre igen a válasz: ekkor teljesíti a film sikeresen a tesztet. A 2016-os év filmtermése az első, amikor a legnagyobb bevételt hozó bevételű és legnépszerűbb (tehát az interneten legnagyobb aktivitást kiváltó) filmeknek legalább a fele teljesítette ezeket a kritériumokat, ami a női reprezentáció fejlődésének egy elég jó visszatükrözése.
A Bustle az alábbi listát állította össze ennek a két szempontnak (bevétel + beszédtéma) a figyelembe vételével:
- Szenilla nyomában
- Amerika Kapitány: Polgárháború
- Zootropolis – Állati nagy balhé
- A dzsungel könyve
- A kis kedvencek titkos élete
- Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
- Deadpool
- Öngyilkos osztag
- Legendás állatok és megfigyelésük
- Doctor Strange
- Kaliforniai álom
- Érkezés
- Szellemirtók
- Vaiana
- Holdfény
- A régi város
- Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
- X-Men: Apokalipszis
- Rossz anyák
- Tarzan legendája
A fent felsoroltak közül tizenegyre, tehát 55%-ra mind a három kérdés esetében igennel válaszolhatunk, tehát a népszerű alkotások többsége végre valóban árnyaltabb női karakterábrázolást alkalmaz. A sikeres filmek a következők: Szenilla nyomában, Amerika Kapitány: Polgárháború, Zootropolis – Állati nagy balhé, Batman Superman ellen: Az igazság hajnala, Öngyilkos osztag, Legendás állatok és megfigyelésük, Szellemirtók, Vaiana, Zsivány egyes, X-Men: Apokalipszis, Rossz anyák. Ezekben a filmekben tehát szerepelt legalább kettő, nevén nevezett nő, akik valami másról is legalább egyszer beszélgettek, mint férfiakról.
Ugyanakkor a Bustle azt is megvizsgálta, miként ábrázolják ezeket a karaktereket. A legtöbb esetben erős, független nőket láthatunk, a leginkább az Öngyilkos osztag lóg ki a sorból, ahol ugyan az egyik legfontosabb szereplő Harley Quinn (Margot Robbie), de hiába az erős, önálló karakter, valójában minden cselekedetét a szerelme, Joker (Jared Leto) iránti megszállottsága irányítja.
A húsz filmből ráadásul egyetlenegy akadt, ami teljesen elbukott a teszten: a Tarzan legendája, ahol mindössze Jane (ismételten Margot Robbie) az egyetlen megnevezett nő, ráadásul ő is végig kiszolgáltatott helyzetben van és csak arra vár, hogy Tarzan (Alexander Skarsgård) megmentse.
A tendencia tehát jó, a nők egyre fontosabb és árnyaltabb szerepeket kapnak, ugyanakkor érdemes figyelni az egyéb kisebbségi helyzetben levők reprezentációjára is. A fekete nők megjelenítése is bizakodásra ad okot, bár itt még inkább van hová fejlődni; a fent említett alkotások közül mindössze hét darabban (Öngyilkos osztag, Szellemirtók, Vaiana, Holdfény, Zsivány Egyes, Amerika Kapitány Polgárháború, X-Men: Apokalipszis) szerepelt nevén nevezett, színes bőrű nő, akiknek lehetőségük nyílt beszélni.
A Bechdel-teszt nem alkot esztétikai ítéletet, csupán tükröt alkot a női reprezentáció elé. Épp ezért ha egy film elbukik a teszten, az még nem jelenti, hogy az adott alkotás az objektív, szakmai szempontok alapján kevesebbet ér. Viszont érdemes elgondolkozni azon, hogy a nők sokszínűbb, összetettebb megjelenítése milyen hatással lehet a filmművészetre.
Korábban már írtunk róla, hogy egyes tanulmányok szerint a film bevételére pozitív hatással van, ha szöveges női karakterek jelennek meg benne. A közönség pedig ilyen szempontból nem hazudik: ha egy alkotásra többen váltanak jegyet, az bizony a nagyobb érdeklődést tükrözi, így azt kijelenthetjük, hogy az efféle árnyalásra igenis szükség van. Nem kérdéses, hogy vannak kimondottan férfi témák, ahol egy-egy ilyen női szereplő beerőltetése nem tenne jót. Nehezen elképzelhető például, hogy egy világháborús, lövészárokban rekedt katonákról szóló, zárt szituációs drámának jól állnának az erős, harcos női karakterek. De ahol lehet, bizony érdemes nekik teret engedni.
