Nincs kategorizálva

Filmtekercs születésnap

A logót formázó torta az Úri Cukrászda műremeke

Tortával, pezsgővel, fiatal magyar rövidfilmesekkel, filmes újságírásról szóló kerekasztal-beszélgetéssel, zenés mulatozással ünnepelte öt éves születésnapját a Filmtekercs.hu október 28-án, a budapesti Odeon-Lloyd moziban. A születésnapi buli igazi meglepetése a közel egymillió forint összdíjazású FilmCsata rövidfilm-pályázat meghirdetése volt.

A Filmtekercs.hu 2006 őszén alakult többnyire bölcsészkarokon frissen végzett vagy végzős egyetemistákból. A megalakuláskor és azóta is szüntelenül ugyanazzal a céllal működik: filmes értékekről kommunikálni az egyetemista korosztállyal. A csapat az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem diákjaiból verbuválódott szerkesztőséggé, mely aztán később is felsőoktatási intézmények környékéről bővült új tagokkal. Az új tagok „betanítására” jó pár éve mentorprogramot hozott létre, melyet a szerkesztőség az elkövetkezendő hónapokban egy komplett gyakornoki programmá fog bővíteni. A Filmtekercs.hu megalakulása óta egyik legfontosabb értéke a minőségi újságírás, melyet ezen program segítségével most az utánpótlás-nevelés szolgálatába állít. A gyakornoki program számos oktatási intézményben kerül meghirdetésre az ifjú újságírótanoncok, vagy csak filmszerető bölcsészek körében.

Balról-jobbra: Molnár Kata Orsolya (főszerkesztő), Sergő Z. András (főszerkesztő-helyettes), Bene Bálint (zLabor), Polgár Móni (magyarhangya)

Az elmúlt évek során több ezer cikk született a friss mozi- és DVD-premierekről, filmekkel kapcsolatos könyvekről, filmzene albumokról, készítettünk számos interjút rendezőkkel, színészekkel, a filmes élet egyéb szereplőivel. A Filmtekercs.hu eddig is gyakori tudósítója volt a hazai fesztiváloknak, rendszeresen ott volt a Filmszemlén, a Titanicon, az Anilogue-on, a pécsi, miskolci, szombathelyi mustrákon, a kisebb hazai eseményeken, sőt idén tavasszal a világhírű udinei Távol-Keleti Filmfesztiválon is.

Vászonra kerültünk!

A Filmtekercs.hu eltökélt célja, hogy mind szélesebb körben ismertesse meg álláspontját, miszerint a minőségi és kompromisszumoktól mentes vizuális kultúra nem a kevesek kiváltsága, hanem sokak számára érthető és befogadható. Ezért is tartja különösen értékesnek a Jegyzet rovatot, ahol mindig mindenre kicsivel több idő jut. A portál ötödik születésnapján új, Ráadás rovatot avat, mely a máshol elhanyagolt műfajokkal – animáció, kisjátékfilm, videoklip, dokumentumfilm, websorozat, stb. – foglalkozik kiemelten. Megújul a Tévé rovat is, mely a megszokott ajánlókon túl sorozatokkal és más televíziós produkciókkal fogja megismertetni behatóbban az olvasókat.

Az Odeon kuckójában ünnepeltünk

A Filmtekercs.hu közösségi alapon szerveződő, ugyanakkor magas szakmai színvonalon dolgozó szerkesztősége hosszú távú együttműködést kötött az utóbbi idők legizgalmasabb filmes megmozdulásával, a magyarhangya forgalmazó mozgalommal. Míg a Filmtekercs rengeteg különleges, bemutatás előtt álló filmről fog exkluzív kritikát írni, addig a magyarhangya a filmes világot felpezsdítő, új ötleteket segít megvalósítani sokat próbált csapatával.

A főszerkesztő-helyettes beszédére inni kell!

Bár mindenhol azt hallani, a magyar filmes világ válságban van, magazinok, gyártók szűnnek meg, teljes a tanácstalanság és az elkeseredettség, az öt éve működő Filmtekercs.hu mégis optimistán hirdeti: minél nagyobb a baj, annál elszántabban és lelkesebben kell dolgozni a hazai kultúra ápolásán.

Szülinapi pezsgőzés

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Filmtekercsnél komolyan gondolják a munkát, mint hogy kiadóra találtak, és immáron a zLaborral együttműködve tevékenykednek. A frigyből azonnal született is egy új, laza arculat, a folyamatosan bővülő szerkesztőség pedig több hírrel, interjúval, felfrissült és a már ismertetett új és megújult rovatokkal erősít. A zLabor célja, hogy a széles olvasótábort megcélzó, mégis minőségi Filmtekercs.hu ne csak szakmailag elismert, de gazdaságilag is versenyképes legyen, látogatottságát tekintve pedig a legnépszerűbb filmes médiumok közé tartozzon. Ennek érdekében a KultúrCsata tehetségkutató projekt részeként egy filmes szekciót is indít.

A FilmCsata leírását böngészi a közönség

November eleji kezdettel a Filmtekercs.hu bemutatja közel egymillió forint összdíjazású rövidfilmpályázatát, a FilmCsatát. Nevezni a FilmCsata.hu oldalon lehet egy darab, maximum tíz perces alkotással. Jó hír, hogy bármilyen technikával készített filmmel lehet indulni, hiszen itt az ötlet és az eredetiség számít, azonban érdemes minél előbb versenybe szállni, mert december elején a legalább 50 szavazatot szerző kisfilmek közül válogat majd a zsűri. Hajdu Szabolcs, Pálfi György, Kocsis Ágnes, Báron György és Gelencsér Gábor dönti el az első három helyezés sorsát, továbbá különdíj jár a Budapest Film Academy által kiválasztott zsánerfilmnek, illetve a legtöbb közönségszavazatot összegyűjtő alkotónak is.

Interjú az Antropos.hu-nak

A Filmtekercs Fényportál az évek során többféle megjelenéssel lépett az olvasók elé. A mostani tartalmi újításokat is követik formai változások. Kezdetnek bevezetésre került az új arculat fontos részét képező logó, majd néhány hónapon belül egy teljesen megújult portált is üdvözölhet a nagyközönség, melyet a szerkesztőség a zLaborral közösen dolgoz ki.

Indul a rövidfilmek vetítése

A kompromisszumoktól mentes kultúra érdekében a Filmtekercs.hu gyakran szól a magyar film, a magyar dokumentumfilm, a kisjátékfilmek, az artmozik és a minőségi filmforgalmazás érdekében, s nem egyszer tevékenyen is egy-egy számára is fontos filmes ügy mellé áll. Reményeink szerint újabb öt, és még sokszor újabb öt évig.

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com