Nincs kategorizálva

Fókuszban a kombinált bőr – hogyan érdemes ápolni?

Aki kombinált bőrre keres bőrápoló termékeket, az közel sincs könnyű helyzetben, hiszen ez a bőrtípus sokaknak feladja a leckét. Már beazonosítani sem mindig egyszerű, hogyha viszont maximális törődést szeretnénk neki nyújtani, akkor be kell tartanunk néhány alapszabályt.

Mit jelent pontosan a kombinált bőr?

Bár a legtöbben önálló bőrtípusként hivatkoznak rá, valójában azonban a vegyes, vagy kombinált bőr azt jelenti, hogy az illető arcán két, vagy több különböző bőrtípus keveredik. Leggyakrabban az a jelenség figyelhető meg, hogy az orcák például szárazak, ellenben a T-vonal, azaz az áll, a homlok, az orr viszont zsírosan fénylik. 

De kombinált bőrnek nevezzük azt is, ha valakinél egyszerre többféle bőrprobléma áll fenn, például a ráncok mellé pattanások, vagy szárazság mellé rosacea is társul. 

A kialakulásának okai igencsak sokrétűek lehetnek, többek között örökölt hajlam, hormonális problémák, vagy akár a nem megfelelő bőrápoló szerek használata is. 

Ez utóbbi egyébként gyakoribb, mint hinnénk, ugyanis sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen kozmetikumokat kellene használniuk. Az eltérő bőrfelületekre ugyanis különböző készítményeket kell alkalmazni.

Hogyan tisztítsuk és hidratáljuk a kombinált bőrünket?

Alapszabály, hogy a tisztításhoz sose tusfürdőt vagy folyékony szappant használjunk, hanem kizárólag arclemosót! Kombinált bőr esetén azonban ebből is válasszunk olyat, amely nem tartalmaz irritációt okozó összetevőket, megfelelően feloldja a zsírt, ugyanakkor nem szárítja ki az alapvetően is száraz részeket.

Hidratálókrémből viszont már lehet, hogy többfélére is szükség lesz, hiszen más ápolásra van szüksége a könnyen zsírosodó területeknek, mint a hamar szárazzá váló bőrnek. Akár mindegyikből beszerezhetjük a nappali, illetve éjszakai verziót is, hiszen így még komplexebb ápolást nyújtunk a bőrünknek. 

Ezen felül rendszeresen fordítsunk gondot a hámlasztásra is, hiszen ezzel elősegítjük a bőr megújulását. Válasszunk egy kémiai hámlasztót a Helia-D webáruház kínálatából! 

Hogyan kezeljük célzottan a bőrproblémákat?

A kombinált bőr legfontosabb ismérve, hogy nem egységes, tehát több különböző kozmetikumra is szükség lesz a szakszerű ápolásához. Ha például rendszeresen megjelennek a pattanások, akkor az arcápolási rutinban feltétlenül szerepeljenek aknés bőrre való készítmények, a szalicilsavas arcszérumok például kiválóak e célra.

Ha a bőrünk rosacea betegségével szenved, akkor használjunk rosacea elleni, akár bőrgyógyász által felírt krémet, ám ügyeljünk arra, hogy ezeket a termékeket csak a problémás területeken alkalmazzuk!

Ha a bőrünk a száraz és zsíros típusba tartozik, akkor sminkeléskor az alapozó kiválasztásánál is legyünk körültekintőek! Vagy vigyünk fel két különböző bőrtípusra való, azonos színű alapozót, vagy használjunk egyet, ami mattító hatású, a száraz részeken pedig hidratáljunk szérummal vagy primerrel!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com