Nincs kategorizálva

Hallottál már a fejlesztő ejtőernyőről? (x)

A színes ejtőernyőt az utóbbi években egyre több intézményben használják a csoportos foglalkozásokon. A gyerekek is szeretik, mert meghökkentő már a mérete is, ráadásul a szivárvány színeiben pompázik. A kreatív óvó nénik és alsós tanárnénik pedig mindenféle jópofa játékot tudnak az ejtőernyős foglalkozás köré építeni, szóval a gyermekek számára csupa móka az ejtőernyővel való játék.

A Játékliget ebben a cikkben bemutatja, hogy miként lehet ezt a különleges eszközt közösségépítésre, speciális nevelési igényű gyermekek fejlesztésére használni, valamint terápiás helyzeteket segíteni vele.

Közös játék

A bölcsődés korosztályra még nem jellemző a közös játék, mindenki szívesen eljátszik egymás mellett, de egyénileg játszanak. Az óvoda első éveiben ezt is meg kell tanulniuk, hogy egy játékkal többen játszanak, akár úgy, hogy egymás után, akár közös játékra gondolunk.

Hároméves kortól otthon már elkezdhetünk egyszerűbb társasjátékokat játszani, ami szintén erősíti ezt az élményt, hogy egy játékban egy időben többen részt veszünk, ki kell várni mindenkinek a sorát. Ha gyermekünk nem veszi jó néven a szerencse forgandóságát, hogy egyszer egyikünk nyer, aztán másvalaki is nyerhet, akkor érdemes kooperatív játékot választani. A színes ejtőernyő ezért is nagyszerű, mert együttműködésre sarkallja a játékosokat, és akár egy teljes óvodai csoport vagy iskolai osztály részt vehet a játékban.

Milyen területeket fejleszt?

  • Közösségi élményt ad
  • Fejlődik a koordinációs készség
  • Irányokat, oldalakat, végtagokat, színeket lehet tanulni
  • Intenzív, komplex mozgásra ösztönöz

A Játékliget oldalán rengeteg élvezetes fejlesztő játék közül válogathatsz gyermeked számára.

Mit játsszunk lányok?

Az alábbiakban néhány játék ötletet mutatunk be, de kitalálhatunk újakat is.

  • Színválasztó

Beszéd nélkül, de előre megbeszélt szabály alapján a gyerekek megfogják az ejtőernyő szélét. Minden egyes cikkhez két-két gyermek áll. Ritmizálva el is mondhatjuk a kendőtartási sorrendet: “Zsuzsi sárga, Peti kék…”. Ezután letesszük a kendőt a talajra, és messzebb megyünk tőle, amíg eléneklünk egy dalt. Amikor vége van a dalnak, mindenkinek meg találnia a saját helyét.

Fejlesztő hatás: közösségépítő, figyelemmegosztás, együttműködés, színazonosítás, sorrendiség.

  • Kavalkád

Körbeállja mindenki a kendőt. A játékvezető mond egy színt, és amelyik gyerek olyan színt fog, helyet cserélnie egy másik gyerekkel. Amikor már minden szín elhangzott, az ernyő a gyerekekre borul, vicces kavalkádot teremtve.

Fejlesztő hatás: közösségépítő, színazonosítás, együttműködés.

  • Bizalomépítő

A gyerekek körbeállják az ernyőt, és megfogják a szélét. Ezután mindenki elkezd hátradőlni úgy, hogy közben erősen tartják a kendőt, hagyják, hogy az kifeszüljön. Ezáltal egymást tartják meg a gyerekek.

Fejlesztő hatás: közösségépítő, bizalomépítő.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com