Hírek Nincs kategorizálva

Hiánypótló pályázat a kisjátékfilmeknek

Tizenöt rendezőt támogat kisjátékfilmje vagy kísérleti filmje elkészítéséhez összesen 91 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület a Huszárik Zoltán Pályázat első körében másfélszeresére növelte a rendelkezésre álló forrást.

A Huszárik Zoltán pályázati program elindításával a médiatanács hosszú idő után újból külön finanszírozási lehetőséget biztosított a művészfilmek között is önálló étéket képviselő kisjátékfilmek és kísérleti filmek készítésére.

A médiatanács támogatta Borsody István: Egy kéz élete című kísérleti filmtervét. Az alkotók rövidfilmjükben arra vállalkoznak, hogy egy-egy mozdulat gesztusán keresztül rövid képek pergő sorozatával bemutassák az emberi életet születéstől a halálig – szerepel a hatóság szóvivői irodájának szerdai közleményében.

Ugyancsak támogatást nyert Felméri Cecília Deja vu című alkotása, amelynek főszereplője, hogy ne veszítse el feleségét, megöli őt, és megeteti a halakkal, a halakat pedig egy olyan nővel, akiről úgy véli, maga mellett tudja tartani.
Szirmai Márton Bocs! című kisfilmje is a támogatottak között van, amely egy évtizedeken át elfedett, elkendőzött hazugságról és a megbocsátásról szól. A rendező célja, hogy a néző a főszereplővel együtt élje át a dilemmát: megvásárolható-e a megbocsátás.
A nyertes filmtervek alkotói között van M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas animációs rendező, akinek első kisjátékfilmes próbálkozása a most támogatott Adomány lesz, valamint a zenészként, később pedig kommunikációs szakemberként megismert író és rendező Fabricius Gábor is, akinek most új filmterve, a Sintér nyert támogatást.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com