Nincs kategorizálva

Húsvétra jön A passió Blu-rayen

Idén húsvétkor, áprilisban jelenteti meg a MOKÉP az Oscar-díjas Mel Gibson A passió (The Passion of the Christ) című nagy sikerű moziját. A Krisztus életének utolsó tizenkét óráját, perének és keresztre feszítésének körülményeit feldolgozó 2004-es alkotás sok száz millió dollárt hozott csak az amerikai mozikban, nem is beszélve akkor még a kimagasló nemzetközi bevételekről.

Gibson harmadik rendezése megjelenésekor egyszerre generált heves vitákat merészen felstilizált, egyesek szerint túlzottan reálisan ábrázolt brutalitása miatt, ugyanakkor a Római Katolikus Egyház az egyik legkiemelkedőbb vallásos filmnek választotta nemrég. Gulyás Balázs, a MOKÉP igazgatója kifejtette, a film megjelentetése kiemelt fontossággal bír, mind filmművészeti, mind vallási vetületeit tekintve, és pontosan illeszkedik a MOKÉP társadalmi szerepvállalásába. Krisztus keresztútját az evangéliumok tükrében megelevenítő alkotás megkerülhetetlen mind a hívő emberek, mind az igényes mozgóképi alkotásokat kedvelők számára.
Jim Caviezel értő megformálásában Krisztus egyszerre érzékeny, a világra nyitott, de mégis megingathatatlan Ember, aki isteni erőt sugároz. A film a getsemánei kertbeli imától, Iskarióti Júdás csókjától egészen a keresztútig és a jeruzsálemi Koponyák hegyén a kereszthalálig követi a Názáreti Jézus sorsát. Az alkotás kiemelten foglalkozik az ez idő alatt lezajlott testi és lelki szenvedésekkel, melyek a megváltásban csúcsosodtak ki. Ugyanakkor a film visszapillantásokban felvillantja Krisztus korábbi útját, tanításait, a film zárlatában pedig mintegy újra megerősíti a hírt: „harmadnapon halottaiból feltámada…”
Caleb Deschanel csodálatosan festményszerűre komponált képei, és John Debney szívfájdítóan szép zenéje hibátlanul keretezik a filmet, melyet végig egybetart Gibson feszes rendezése. A már régóta jogosan várt Blu-ray lemez a brit kiadással megegyező specifikációkkal és extratartalommal jelenik meg. A MOKÉP és az Icon együttműködésében a tervek szerint az év folyamán a cég további filmjei is kiadásra kerülnek majd.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com