Nincs kategorizálva

Íme az új Robotzsaru

A 2013 augusztusára ígért Robotzsaruban (amit Jose Padilha rendez) többek közt Gary Oldman, Michael Keaton és Samuel L. Jackson is szerepelni fog – tudtuk meg a ComginSoon.net-től.

Az MGM és a Columbia Pictures állt össze a ’87-es film remakejéhez, amit Josh Zetumer és Nick Shenk forgatókönyvírók csomagolnak új köntösbe. A történet szerint 2028-ban az OmniCorp vállalat áll a robot technológia csúcsán.  Távirányítású repülőgépeik sorra nyerik a háborúkat Amerikának az egész földön, most pedig elakarják juttatni ezt a technológiát az otthonokba is. Alex Murphy (Joel Kinnaman) szerető férj, apa és persze jó zsaru, aki mindent megtesz hogy visszaszorítsa a bűnözést és korrupciót Detroitban. Miután szolgálat közben életveszélyesen megsérül, az OmniCorp beveti robottechnológiáját, hogy megmentsék Alex életét. Így visszatérhet szeretett városába, de fejlettebb képességeinek köszönhetően olyan események sora veszi kezdetét, amelyekkel átlag emberként sosem kellett szembenéznie.

A képen a robotzsarú vadiúj ruhája látható:

Avatar

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés