Autós üldözési jelenetekkel spékelt kettős szerelmi történetet ígér a filmelőzetes, ehelyett kátyúba ragadt történeteket kapunk csupán a Minden út Rómába vezet című filmben.
Maggie (Sarah Jessica Parker) New Yorkban élő főiskolai tanárnő és egyedülálló anya, aki végtelenül undok tinédzser lányával Olaszországba utazik, hogy ezzel a kis anya-lánya kiruccanással közelebb kerüljenek egymáshoz. Kikapcsolódás ugyan ez is, de sokkal inkább a lány, Summer (Rosie Day) „kikapcsolása” és eltávolítása fiúja egyre zűrösebb kábítószerügyleteitől. A kis toszkán faluban a nyaralási történet aztán tovább bonyolódik, mert Maggie viszontlátja volt szerelmét, a még mindig egyedülálló Luca-t (Raoul Bova), – akitől annak idején szó nélkül lelépett, – és a szikra újra fellobban kettejük közt.
A film alapkérdése, hogy hajdan elszalasztott nagy szerelmeinket beteljesíthetjük-e utólag. Retro film ez a javából, a történet kezdeteihez két évtizedet repülünk vissza az időben, hogy egy mára már középkorú, és egy idős pár hajdan volt love story-jának elvarratlan szálait mindörökre összekössük. A két pár történetét Luca anyja, a nyolcvan éves Carmen (Claudia Cardinale) fűzi össze, aki titokban az esküvőjét szervezi a még ma is szívtipró Marcellino-val, – így Summerrel ellopják Luca autóját és Róma felé veszik az útirányt. Maggie és Luca azonnal a szökevények után erednek, és a két pár üldözéses hajszájával rögvest egy szerelmi road-movieba csöppenhet a néző. Az út során a két párosnak lehetősége nyílna arra, hogy közelebbről is megismerjék egymást, na meg saját magukat is.
Alapszituációját tekintve a film akár érdekes és izgalmas is lehetne, hiszen az egyik kocsiban egy nyolcvanéves asszony menekül hasonló korú szerelméhez egy lázadó kamaszlánnyal, míg a másik autóban egy húsz év elteltével egymásra talált pár üldözi őket. Ez a nem mindennapi történet mégsem válik érdekfeszítővé. Lapos és unalmas sablonokkal teli jelenetek sorozatát éljük végig az utazás során, közhelyes, és Maggie és Luca esetében helyenként ordítóan giccses párbeszédekkel spékelve. Már a film alapszituációja is hiteltelen: a kislányát egyedül nevelő, kifejezetten sármos Luca húsz évig nem talált párt magának, mert annak idején Maggie annyira rabul ejtette a szívét, hogy azóta is csak művészetbe meneküléssel éli túl ezt a szerelmi traumát. Minderről a szép és Luca után reménytelenül epekedő olasz TV riporter barátnőtől értesülhetünk. A történet másik szála még hihetetlenebb: a nyolcvanéves mama évtizedek óta nem látott ifjúkori szerelmétől – akivel annak idején még zenekart is alapítottak – most kapott levelet, miszerint péntek délután háromkor esküvőre várja! Úgy gondolom, két ekkora orbitális giccstörténet joggal fekszi meg a nézők gyomrát. Mindez még tetézve az öt év után a mozivászonra visszatérő modoros-nyafogós Sarah Jessica Parkerrel, aki mintha a Szex és New York Carrie Bradshaw-jának köpönyegéből bújt volna elő, ugyanazokkal a színészi gesztusokkal és mimikával boldogítva a nézőt, mintha csak ennek az egyetlen karakternek az eljátszására lenne képes. Claudia Cardinale közel a nyolcvanhoz, most is nagyon élvezetesen játszik – csak az idő rombolását olyan szomorú látni a hajdani szex idolon.
Ami figyelmet érdemel a filmben, az a média hatalma. Miután Luca képtelen utolérni az anyja kocsiját, barátnőjéhez, az olasz sztár TV riporternőhöz fordul segítségért. Innentől kezdve az olasz TV óránkénti frissítéssel tárgyalja a „mamarablási” ügyet, óriási felhajtást kerítve az érzelgős történetnek, a mama és szerelme ifjúkori zenekarának felvételeit is bejátszva. Ezt a médiát használja fel a végén lánya ügyének eltusolására Maggie is, a szép olasz kolléganő segítségét kérve, mondván: „mi újságírók mindenhol tartsunk össze”. A rendőrök fogságából szabadult Summer joggal dicséri meg elismerően az anyját: „jöttél, láttál, lezúztál”. A film erénye még a gyönyörű toszkán táj, amelyet az üldözéses jelenetek kanyargó útjairól csodálhatunk.
