Nincs kategorizálva

Jövő hétre megoldódhat az artmozik bérletidíj-tartozásának ügye

Jövő héten megkaphatják a Magyar Nemzeti Filmalaptól a nekik megítélt működési gyorssegélyről szóló szerződést az artmozik. Erről csütörtökön Garancsi Ágnes, a Kino vezetője számolt be az MTI-nek. A gyorssegéllyel megnyílhat az út a Budapest Film Zrt.-től a héten fizetési felszólítást kapott artmozik tartozásának rendezésére.

A filmalap február végén hozta nyilvánosságra, hogy sürgősségi alapot hoz létre az artmozik és a művészfilm-forgalmazók „kritikus helyzetének” átmeneti rendezésére. A pályázat eredményeként összesen 66 millió forint támogatásban részesülhet 21 moziüzemeltető.

Garancsi Ágnes, a budapesti Kinót üzemeltető Szuez Film vezetője felidézte: a filmalap, amelynek egyébként nem feladata az artmozik támogatása, egyszeri pályázatot írt ki az artmozik működési gyorssegélyére. A vezető, aki a Budapesti Artmozi Egyesület titkára is, elmondta: szerdán személyesen találkozott Andy Vajnával és Havas Ágnessel, a filmalap két vezetőjével. Azt a tájékoztatást kapta, hogy azok a mozik, amelyek a héten minden szükséges papírt benyújtanak az alaphoz, hétfőn megkaphatják a támogatásról szóló szerződést. Magyarázatképpen hozzáfűzte: az egyszeri gyorssegélyre sikeresen pályázó artmozik közül néhánytól kedden este még írásban kértek hiánypótlást.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a Kinónál hiányolt iratokat már beadták. Mint megjegyezte, a szerdai megbeszélésen a filmalap képviselői nagyon segítőkészek voltak.

Garancsi Ágnes hétfőn a YouTube-on jelentette be, hogy a Budapest Film Zrt. nyolcnapos határidőt adott a neki tartozó artmoziknak a felhalmozott bérletidíj-tartozás rendezésére. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő vállalat három artmozinak küldött hétfőn fizetési felszólítást: a Kinón kívül a Tabánnak és az Odeon-Lloydnak.

Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője csütörtökön arról számolt be, hogy a mozik közül a felszólítás nyomán egyelőre csak a Kinótól kapott írásban választ, amelynek nyomán a jövő héten egyeztetést tartanak.

Garancsi Ágnes úgy vélte: amikor jövő kedden találkozik a Budapest Film Zrt. vezetőjével, már tudni fogja, hogy a filmalaptól mikor kaphatják meg a megítélt támogatást, amely fedezi a bérletidíj-tartozást.

Szabó István, a Tabán mozit üzemeltető Grantfilm Kft. ügyvezetője úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy szándékában áll még csütörtökön megkeresni a Budapest Film Zrt.-t az egyeztetés ügyében. Mint mondta, a Tabán esetében a bérletidíj-tartozás nem haladja meg a kéthavi összeget, így azt rendezni lehetne a filmalaptól elnyert gyorssegélyből. Emlékeztetett arra, hogy az artmozik normatív támogatását két éve egyik pillanatról a másikra szüntették meg, és különböző ígéretekben bízva sokan halmoztak fel tartozásokat.

Garancsi Ágnes arra a kérdésre, hogy a filmalap nyújtotta egyszeri támogatás után miben bízhatnak az artmozik, kifejtette: reméli, hogy közben létrejön egy állami támogatási rendszer. Emlékeztetett arra, hogy az artmozik működésének és a művészfilmek forgalmazásának támogatása már a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül történik. A filmtörvényben szerepel, hogy az artfilmeket játszó artmozik jogosultak állami támogatásra, az a minisztériumi rendelet azonban még nem készült el, amely ennek a rendszerét szabályozza. Bízik abban is, hogy a Kinónak sikerül európai uniós támogatásból forrásokhoz jutnia.

Körösvölgyi Zoltán elmondta, hogy a mozik több milliós bérletidíj-hátralékot halmoztak fel az utóbbi hónapokban. Hozzátette: korábban többször egyeztetettek az érintett mozikkal, de végül kénytelenek voltak postázni a fizetési felszólítást.

„A különböző állami és önkormányzati támogatásoknak a teljes elmaradása az utóbbi években nem csak a Tabánt, a Kinót és a kis mozikat sújtja, hanem a mi mozijainkat is. Budapesten mi is üzemeltetünk artmozikat” – magyarázta. Rámutatott, hogy jelenleg a budapesti artmozik teljes látogatottságának hatvan százalékát viszik el a Budapest Film Zrt. artmozijai, a Művész, a Puskin és a Toldi. „A többiekkel szemben a mi mozijaink képesek voltak fejlődni, pedig mi sem kapunk támogatást” – jegyezte meg.

Hozzátette: nem az a szándéka, hogy bezárja a mozikat, hanem az, hogy teljesítse az üzleti tervet és a bevételből működtetni tudja saját artmozijaikat. Körösvölgyi elmondta, hogy pénzügyi támogatást a 2012-es költségvetésnek megfelelően semmilyen artmozi nem kap a fővárosban.

A cégvezető arról is beszélt, hogy Budapest Film Zrt.-nek tartozó artmozik nem piaci áron kapják az épületeket, hanem kulturális célú ingatlanokként. A kedvezményes bérleti díjakat még az előző vezetés állapította meg.

A Kino hétfői segélykérését követően a Cirko-Gejzír művészmozi bejelentette, hogy szolidaritást vállal. Mint közleményükben írták, a Cirko is hasonló finanszírozási problémákkal küzd és az ügy ráirányította a figyelmet arra, hogy az artmozik üzemeltetési támogatása nincs megoldva. A Cirko-Gejzír szolidaritása jeléül a Kino számára a június 28. és július 4. közötti egyheti bevételét ajánlotta fel, egyúttal felszólította a többi artmozit és kulturális intézményt, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez vagy hirdessék meg saját szolidaritási akciójukat.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés