Ha western, akkor végtelen prérik, poros kisvárosok, izzadságtól mocskos banditák vagy a háttérben vöröslő Grand Canyon; de mi történik akkor, ha egy alkotó szembeszáll a jól bevált hagyománnyal, és havas hegyek közé helyezi a filmjét? A hó új kihívások elé állítja a westernhősöket: ismeretlen ellenfelekkel, sokszor önmagukkal kell megküzdeniük, ha ilyen vidékre vetődnek. A listánkhoz két, egymás nyomában érkező havas western: Tarantino Aljas nyolcasa és Iñárritu A visszatérő című filmje adta az ötletet – lássuk, előttük mi mindenre használták fel a télies környezetet a renitens westernkészítők!
Ahol a hó: babona alapja – Track of the Cat
A Track of the Cat westernköntösbe bújtatott családi dráma, az ötvenes évek nagy családi drámáinak (Macska a forró bádogtetőn, Édentől keletre) modorában – ismerős lehet, ahogy az alkoholista apa, az álszent anya és a vetélkedő testvérek a létezésükről töprengnek, és meddő vitákat folytatnak kapcsolataikról. A személyes-realista réteg viszont egy misztikussal párosul: az első hóhoz legenda kapcsolódik. Az állattartással foglalkozó család öreg indián szolgája szerint ilyenkor megjelenik egy hatalmas fekete párduc (a címben jelölt cat), amely a jószágot pusztítja. Fel is kerekedik a két idősebb testvér, hogy elpusztítsa a mitikus szörnyeteget, míg a legkisebb gyáván otthon marad… a cowboytörténet meglepő módon a feleségkereséssel függ össze, hiszen kiderül: azé a fiúé lesz a szép szomszéd lány, aki megöli a párducot.
A havas hegyvidék tehát népmesei próbatétel helyszíne is: itt mutatkozik meg valójában, ki milyen ember, nem pedig a farmon, ahol csak a múltbéli sérelmek felhánytorgatása lehetséges. (Gyöngyösi Lilla)
Ahol a hó: istenítélet eszköze – A száműzött napja
A magyar származású André de Toth 1959-es westernje a görög tragédiákat juttatja eszembe. Szó szerint a határvidék, egy húszfős, hegyvidéki zsákfalu a helyszín, ahol a környéket egykoron a banditáktól megszabadító Blaise Starrett épp megölni készül a kerítésemeléssel a civilizációt terjesztő Hal Crane-t, ám egy renegát katonai alakulat váratlanul elfoglalja a várost. Az új szereplők felbukkanásával pedig átalakulnak a motivációk, a hó és a lovascsapat fogságában hiúságból elkövetett gyilkosság helyett a nők védelme és a nemes halál vágya kerülnek előtérbe.
A filmtörténet egyik legkiábrándultabb amerikai westernjében a főhős kezdettől tudja, hogy nincs helye a civilizálódó közösségben, ezért is vállalja a film hírhedt fináléjában, hogy a halálmenet élére állva a fagyhalálba vezeti a pénzéhes lovasságot. Így válik a wyomingi hó az istenítélet eszközövé, A száműzött napjában a természet mint felettes erő dönti el, hogy a szinte csak fizikai erőszakkal kommunikáló karakterek közül ki érdemes az életre, vagy a szép halálra. (Kiss Tamás)
Ahol a hó: rejtekhely – A halál csöndje
Sergio Corbuccinak nem csak emlékezetes Spencer-Hill vígjátékokat köszönhetünk: az italowesternnek is kiváló mestere volt az olasz rendező. A western műfaját visszafordíthatatlanul átformálta az a realizmusra törekvés, ami leginkább piszkos és amorális hősök, sok vér, illetve összetettebb konfliktusrendszer képében jelentkezett. A halál csöndje gyönyörű példa minderre: bizsergető, ahogyan sokáig nem egyértelmű, ki lesz a film pozitív, és ki a negatív hőse; a néma bosszúálló és a fejvadászok harca jó néhány csavart kap; a film zárlata pedig megdöbbentően kegyetlen és pesszimista.
A film egy havas kisvárosban és környékén játszódik: száműzött „gazfickók” bujkálnak az erdőkben, a kitűzött vérdíjakra fejvadászok pályáznak – így a film legfőbb kérdései a törvényesség, az önbíráskodás és a tisztesség lesznek. Talán Tarantino is innen vette a hó és a fejvadászok összekapcsolhatóságának ötletét? (Gyöngyösi Lilla)
Ahol a hó: fricska – McCabe és Mrs. Miller
A havas környezet a McCabe és Mrs. Millerben is a régi konvenciók lerombolásának eszköze, egyben jelképe, akárcsak A halál csöndjében – ám míg az italowestern egy új mítoszt, újfajta hősiességet vezet be, Robert Altman filmje nem állít új értékeket az elveszettek helyére. Altmannál nincsenek pozitív hősök, csak szánni való figurák – hozzájuk hasonlóan a helyszín, a téli bányászváros is a hagyományos westernek dicsőségességében pöffeszkedő Vadnyugatának egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg.
Nincsenek tisztességes párbajok, csak egy naiv fiatalembert lőnek bele a befagyott tóba, aztán addig bújócskáznak a térdig érő hóban, míg végre üggyel-bajjal mindenki lelövi a másikat. A McCabe és Mrs. Miller válságfilm a nosztalgikus, joviális és elnéző múltidézés álcájában – szépen illeszkedik Altman mítoszromboló filmjeinek sorába és a revizionista westernfilmek közé is. (Gyöngyösi Lilla)
Ahol a hó: újrakezdés – Jeremiah Johnson
A Jeremiah Johnson sok tekintetben A visszatérő fordulatait előlegezi meg: Jeremiah Johnson feladja síkvidéki életét, a hegyek között keres új kalandokat és új életet – prémvadász lesz. Hamarosan kiderül, hogy nem a hó és a magány állítják a legnehezebb próbatételek elé, hanem épp ellenkezőleg: a többi ember. Nincsenek sokan, de mindannyian furcsa figurák; ki más vetemedne arra, hogy ilyen nehéz körülmények között éljen?
Jeremiah alakja is igencsak ellentmondásos: Szindbád a Vadnyugaton. Egyszerre tudunk meg róla keveset (nem derül ki, honnan jött és hová tart) és ismerjük ki alaposan: minden döntésével közelebb kerülünk hozzá. Egyszerre tűnik nagyon emberinek, ahogy „családja” körében dolgozik és mitikus hősnek. Sydney Pollack és Robert Redford első közös filmje félig optimista, félig kiábrándult hippiwestern, hiszen szűkszavú, de elkeseredett kritikát nyújt a fehérek és indiánok pengeélen táncoló kapcsolatáról, mely a derűs pillanatok ellenére végtelenül pesszimista végkicsengést kap. (Gyöngyösi Lilla)
Ahol a hó: kannibál kedélyek fűtője és hűtője – Farkaséhség
Érdekes, hogy a kilencvenes évek két legtökösebb rendezőnője, Kathryn Bigelow és Antonia Bird is horrorfilmes megközelítést kapcsolt a western műfajához. Az Alkonytájt (1987) vámpírfilmként, az 1847-ben, Sierra Nevadában játszódó Farkaséhség (1999) kannibálfilmként maradandó élmény. A hegyvidéki Fort Spencer erőd bezártságában a direktornő hátborzongató módon vizsgálja meg a humánum elveszíthetőségének nagy kérdését. A Guy Pearce által megformált gyáva katona különleges erőt és bátorságot nyerhetne, ha a téli fagyban, a civilizáció határán enne embertársai húsából.
Az abszurd hangnemváltásaival együtt magával ragadó Farkaséhségben a hó hol esik, hol nem, az erőd képét periodikusan meghatározó rideg fehérség és éjsötét latyak megnyerő vizuális szimbóluma a kannibalizmus gondolatával birkózó számkivetetteknek. (Kiss Tamás)
Ahol a hó: lelki táj – Seraphim Falls – A múlt szökevénye
Köztudott, hogy a westernfilmek emblematikus rendezője, John Ford imádott a Monument Valley-ben forgatni, a Colorado-fennsík sziklatűkkel tarkított vidéke egyfajta lelki tájként funkcionált westernjeiben, megteremtve a vizuális párhuzamot John Wayne kőszikla figurájával. David Von Ancken 2006-os filmjében hasonlóképpen lelki tájként bukkan fel a havas hegyvidék, szimbolizálva a két férfi, üldöző (Liam Neeson) és üldözött (Pierce Brosnan) sivár személyiségét. Egyiküket a bosszú, másikukat a túlélés nyers ösztöne hajtja, bár a menekülő férfi figurájában mintha jelentkezne egyfajta lelkiismeret-furdalásból fakadó önsanyargatás is, olyannyira látványosan kerüli a civilizációt és ragaszkodik útja során a hó borította hegyvidékhez, a kietlen prérihez, a végeláthatatlan sivataghoz. (Kiss Tamás)
Ahol a hó: a bűn melegágya – Sötét völgy
Osztrák western is létezik, kivételes alpesi ízeiről meg is győződhettünk a 2014. évi Szemrevalón. Andreas Prochaska filmjének alaphelyzete ugyan végtelenül sablonos – egy idegen lovas érkezik a hegyvidéki faluba igazságot tenni a hatalmaskodó földesurak felett –, bosszútörténetét azonban számos eredeti ötlettel (pl. fénykép metafora; féken tartott információkezelés) fűszerezi. A filmnek jóformán egyetlen tiszta lelkületű karaktere sincs, az első éjszaka jogát gyakorló antagonisták révén bizarr vérségi kötelék kapcsolja össze a lakosságot. A hó borította hegyek vakító fehérségével már-már tapintható az erkölcsi mocsok kontrasztja. A Sötét völgy groteszk parabolájában csak a tájábrázolásban jelentkezik a fekete és fehér: az elnyomó hatalom szégyenfoltokkal maszatolta össze a megalkuvó polgárokat, és megtisztulni is csak bűn útján lehetséges. A galád vétkek generációról generációra lappanganak tovább. (Kiss Tamás)
Nyomokban havat tartalmaz:
The Tall Men (1955), Will Penny (1967), Cannibal! The Musical (1993), Halott ember (1995), Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (2007), A félszemű (1969/2010), Wild Life (2011), Django elszabadul (2012)
