Nincs kategorizálva

Kedd esti filmklub a Toldiban

plakatAz elmúlt évtizedben készült magyar filmekből válogat január 29-től minden kedden este a Toldi mozi filmklubja, amelynek keretében a fesztiváldíjas alkotások mellett néhány új mozival is megismerkedhet majd a közönség.

A Kedd esték a Toldi Moziban című program házigazdája Durst György producer lesz, a filmeket, alkotóikat Varga Balázs filmesztéta mutatja be. A vetítések után a filmkészítőkhöz közel álló zenész csapatok lépnek fel a mozi előterében.

Első alkalommal január 29-én Igor Buharov, Ivan Buharov és Vasile Croat Jancsika és a libuskák című rövidfilmje után a Buharov rendezőpáros Lassú tükör című munkáját tekinthetik meg az érdeklődők. A programot követően a mozi előterében a Body Meta ezoterikus-punk zenekar koncertezik.

Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél 1994-ben a képzőművészet mellett kísérleti film és zene készítéssel kezdett el foglalkozni Igor és Ivan Buharov álnéven. Létrehozták a 40 Labor alkotócsoportot és a szürrealizmusba hajló, audiovizuális előadásokat tartottak. A filmek zenéjét kísérleti alapokra helyezve saját maguk komponálták.

Mindkét művész tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek, és több éven keresztül elnökségi tagok voltak a Magyar Független Film és Videó Szövetségben. A több nemzetközi filmfesztiválon díjazott alkotópárost Magyarországon is több ízben elismerték, legutóbb az Országos Független Film Fesztivál fődíját nyerték el, tavaly pedig a legjobb kísérleti játékfilm díjat ítélték nekik a magyar filmkritikusok.

Vághy Anna

Az ELTE film és magyar szakos hallgatója voltam, így az égvilágon semmi különös nincs abban, hogy imádok írni és filmeket nézni. Abban sincs, hogy hatalmas lelkesedéssel gyártok elméleteket (apró és egészen lehetetlen összefüggésekből is), abban inkább, hogy csak ritkán állják meg a helyüket, de kellő türelemmel és humorérzékkel talán szórakoztatóak, olvasója válogatja.

Filmek: Rendezőóriások, műfajiság és szerzőiség határai és leginkább e határok feszegetői izgatnak hosszan és töretlen szenvedéllyel – Kubrick, Tarantino, Coppola és leánya, Lynch, Lars von Trier, Cronenberg, Tarkovszkij, Terry Gilliam, Gondry, Nolan, Wes Anderson és Woody Allen (de az szerelem!).

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com