A legjobb főgonosz, a legtenyérbemászóbb karakter, a legbrutálisabb halál: ezek voltak 2017 kevésbé jegyzett legjei a moziban!
Hamarosan rangsoroljuk kedvenc filmjeinket 2017-ből, azonban úgy érzem a sok listázás miatt pár dolgon átsiklik a figyelmünk. Az alábbi cikkben említést akarok tenni azokról a filmekről, melyek egyes elemeikben áttörést értek el – pozitív vagy negatív irányban.
Legjobb nyitójelenet: Az Alpha megalakulása (Valerian és az ezer bolygó városa)
Idén sok felvezető jelenet tetszett. A Logan, a Baby Driver, de még a csalódásként megélt Alien: Covenant és a Kingsman: Az Aranykör is jó képsorokkal indított. A legreményteljesebb viszont a Valerian és az ezer bolygó városa című Luc Besson-film elején voltam.
Az Alpha-űrállomás megalakulását és folyamatos fejlődését ugyanis a legszélesebb mosollyal követtem végig. A kezdetben egyetlen állomáshoz csatlakoznak különböző országok népei, majd földönkívüliek is. A montázs során ugyanazt a folyosót láthatjuk, ahol a fajok találkoznak és kezet ráznak egymással. Bessonék fantáziájukat igazán kiélhették a különböző lények bemutatásával, az egészet pedig megfejelték egy optimista üzenettel is a fajok együttműködésével. Ja, és David Bowie Space Oddityje megy alatta, ami külön plusz!
Legjobb főhős: Ansel Elgort, mint Baby (Nyomd, bébi, nyomd!)
Baby nagyon menő. Nem csak a legjobb sofőr Edgar Wright filmjének történetében, de a betegségéből kifolyólagos állandó zenehallgatása miatt van egy laza kisugárzása. A film cselekményének ritmusa az ő zenéire idomul, és emiatt a film lendületét is neki köszönhetjük.
Ansel Elgort babapofija pedig tökéletes választás volt a lelkében ártatlan, de a gazfickók közt keménynek mutatkozó Baby szerepére. 100% azonosulás + erkölcsi magaslat + vagányság + zenei ízlés + padlógáz = a legjobb hős a 2017-es felhozatalban.
Legjobb főgonosz: James McAvoy, mint Kevin (Széttörve)
Shyamalan igazi visszatérésében egy személyiségzavaros emberrabló világába nyerhetünk bepillantást. Kevin karakterének elméje 23 részre bomlott, így a Széttörvében James McAvoy több szerepet is eljátszhat ugyanabban a testben.
Legyen az a kedves Patricia, a hipochonder Dennis, a gyereklelkű Hedwig vagy a rémisztő Szörny, bármelyik figura megérdemelhetné az idei legjobb főgonosz címet, egyszerre viszont képtelenek vetélytársra lelni. Nem tudjuk levenni a szemünk McAvoyról kiváló játéka miatt, de közben szeretnénk is, hogy ártalmatlan legyen – ez az ambivalens érzés teszi 2017 legérdekesebb antagonistájává.
Legbátrabb blockbuster: Logan – Farkas
Az utolsó Rozsomák-film egy 16-os korhatárkarikás western, melyben a szereplők a brutális veszélyek mellett belső démonaikkal és megtört testükkel is viaskodnak. James Mangold megcsinálta azt a képregénymozit, amire a rajongók már évek óta vágytak: Logan karakterét végre igazságosan és alázatosan ábrázolták.
A vérfürdő csak egy dolog a bátor húzások közül, ám a komor, depresszív hangvétel teszi igazán merész alkotássá a Logant. Ugyanis ma már nem menő nyomorgó hősöket ábrázolni, hisz mindenki vicces. A galaxis őrzői, Pókember, Thor, de még Az Igazság Ligája is humorizál. Logan sem sótlan persze, de a Foxnál igazán arra fókuszáltak, hogy érzelmes, méltó és emlékezetes filmet gyártsanak, ne csak popcornfilmet. A kockáztatás pedig bejött, és örök klasszikus készült a képregényfilmek műfajában.
Legjobb Alien-film: Élet
Ezt neked, Ridley Scott! A nyolcadik utas: a Halál atyja visszatért a xenomorphokhoz, és sikerült az egyik legcsalódáskeltőbb filmet összehozni idén. Hol a horror, hol a feszültség? Mikor az Alien maga csak sokadlagos mellékvágány a sztoriban, igazán mérges vagyok a Covenantra. Ellenben Daniel Espinosa Élet című sci-fi horrorja tökéletes hozza azt, amire egy ilyen filmnél szükség van.
Atmoszférateremtés, szimpatikus szereplők és feszült jelenetek, ráadásul az űrben, ahol még a sikolyunkat se hallják. Akinek nem tetszett Ridley Scott filmje, annak lenne egy Trainspottingos tanácsom: Válaszd az Életet!
Leggyengébb kémia: Britt Robertson és Asa Butterfield (Közöttünk az űr)
A „Csillagok között a hiba” gúnycímmel is illethető Közöttünk az űr egy romantikus történetet kísérel meg előadni, melyben egy Marson született fiú és egy földi parasztlányka egymásba szeret. A két színész teljesen inkompetens közös jelenetei miatt viszont ebből a néző egyáltalán nem él át semmit.
Butterfield ígéretesen indította pályáját (A leleményes Hugo), de mára az egyik legirritálóbb színésszé kezdi kinőni magát nálam. Egyszer érzelemmentes, máskor túl érzelmes, személyisége pedig jóformán nincs. Karaktere a filmben teljesen ambivalensen viselkedik. A Marson egy gyerekzseni, a Földön pedig felzárkóztató osztályba kéne iratni. Butterfield hideg játékát a bumfordi, burleszkbe illő jelenetei szakítják meg. Segítség lehetne mellé Britt Robertson (Holnapolisz), aki viszont túlságosan hangos és idegesítő a szerepében, ráadásul a színészek közti 7 év korkülönbség is nagyon meglátszik.
Legtenyérbemászóbb karakter: Levi Miller, mint Luke (Better Watch Out)
Nagyon különleges karácsonyi film a Better Watch Out. A bébiszittert és 12 éves oltalmazottját ugyanis pont szenteste éri támadás, a betörők ellen pedig kettejüknek kell összefogni, így fontos, hogy szurkoljunk nekik.
Olivia DeJonge bébiszitter-figurája még alkalmas erre, de a Levi Miller (Pán) által alakított Luke garantáltan viszkető tenyereket okoz majd a nézőknek. Luke 12 évesen már hatalmas spílernek érzi magát: iszik, füvezik, rámászik a szitterére, közben pedig egy pofoznivaló, öntelt ficsúr benyomását kelti. Szerencsére ezt a film is tudja, és tudatosan építi fel így a fiút, ám ez nem segít az ökölbe szorult kezünkön.
Legnagyobb félrecasting: Dane DeHaan, mint Valerian (Valerian és az ezer bolygó városa)
A Valerian és Laureline című képregénysorozat főhőse egy magas, izmos, daliás férfi, aki nem mellékesen az univerzum legjobb ügynöke. A nők akarják, a férfiak olyanok akarnak lenni, mint ő. Egy ilyen figura leírása alapján 100%, hogy nem Az erő krónikája főszereplőjére, Dane DeHaanra asszociálunk.
Természetesen nem kell leírni senkit előre, hisz a színészet az illúzióról szól, nem kell egy az egyben a figurának születni. DeHaan azonban borzalmas döntés volt Valeriannak. Alacsony, gizda és úgy néz ki, mint egy 18 éves. Fellengzései hiteltelennek hatnak emiatt, nem elég markáns a jelenléte és Luc Besson filmjét sem képes elvinni a vállán.
Legtöbb hányingerkeltő jelenet: Nyers
Julia Ducournau debütáló kannibálmoziját sokan szerettek, én azonban gyűlölöm. Az emberevés tematikáját összekutyulták egy coming-of-age mozival, ami önmagában nem lenne baj, de néhol túl messzire mentek. A felnövős filmek legnagyobb erénye ugyanis mindig az, hogy azonosulunk a főhőssel – ha nem is az elején, de a történet végére biztosan. Justine figurájával kapcsolatban ilyentől nem kell tartani.
Amitől viszont igen, az rengeteg undorító kép, melyektől többször is nagy levegőket kellett vennem, nehogy teljesen rosszul legyek. Méteres szőrcsomó kihúzása a torokból, ujjcsócsálás, állati vér nyakba öntése, nyúlvese evése vagy csak indokolatlan szemgolyónyalogatás egy buliban (?!) – Ducournau sokkolni akarta a nézőket, ám ez csak képileg jelenik meg. Az ostoba karakterek és a gyomorforgató, de sokszor idióta jelenetek így felborítják a realista koncepciót, és csak a kellemetlen rosszullét marad a film megtekintése után.
Legbrutálisabb halál: A főgonosz végzete (Brawl in Cell Block 99) – Vigyázat, spoilert tartalmaz!
S. Craig Zahler (Csontok és skalpok) már előző filmjében is megmutatta, hogy nagyon messzire tud elmenni a brutalitás skáláján. Úgy érzem, hogy a Brawl in Cell Block 99 című új alkotásával felülmúlta előző munkáját is. Vince Vaughn sztoikus terminátor-szerű bokszolója ugyanis úgy irtja az ellent, ahogy nem sajnálja. Elképesztő, hogy a Frankenstein szörnyére inkább emlékeztető, de emellett nagyon emberi, bátor és rengeteg kockázatot vállaló főhős szimpatikus marad annak ellenére, amit különböző emberekkel tesz.
Végtagok törnek, szemek nyomódnak ki, komplett arcbőrök horzsolódnak le – ez még mind semmi ahhoz, amit főellenségével tesz. A harcképtelen férfit a mocskos pincebörtön aljában úgy tapossa tarkón, hogy a leszakadó fél feje egyenesen a pottyantós WC tetejére repül. Külön ocsmánnyá teszi ezt az a gondolat, hogy az agyműködés nem áll még le közvetlenül a fejének leválásákor. Juj!
Magyar Hollywood-különdíj: A Viszkis
Bár a Testről és lélekrőlt jobban kedveli a szakma, hiszen igényes és technikailag és dramaturgiailag is kompetens alkotás, a magyar filmkészítés szempontjából mégis A Viszkist érzem nagy előrelépésnek. Antal Nimród rendezett pár műfajfilmet külföldön (A szállítmány, Elhagyott szoba, Ragadozók), de mégis a Kontroll óta legjobb moziját itthon készítette el – erre pedig nagy szükségünk volt.
Ambrus Attila megosztó történetének filmváltozata lendületes, sok helyen ötletes és egy igazán akciódús, menő alkotás. Rég éreztem magyar filmnél ennyire azt, hogy ha Hollywoodban készült volna, világsikerű film lehetne. Emiatt azonban nem szomorkodom, inkább optimistán tekintek a jövőbe, ahol remélhetőleg hasonló filmeket készítenek a hazai rendezők.
***
A lista hamarosan folytatódik a 10 legcikibb jelenettel. Kattints ide, hogy megismerd a listát! És kövesd 2017-es évértékelőinket itt 🙂
