Kritika Nincs kategorizálva

Léggömbök a szélben – Emlékek őrzői

emlék1Egy társadalmi feszültségek kisülésének színterévé vált gimnáziumi osztályban a multikulturális Franciaország kamasz szereplői feszülnek egymásnak. De aztán beneveznek egy országos pályázatra, amely a Soá gyermek és kamasz áldozatainak történetét dolgozza fel. S a múlt emlékeinek felidézése lassanként felülírja a jelen acsargásait. Az Emlékek őrzői egy igaz történetet dolgoz fel, és a végén a zsebkendő sem marad szárazon.

Az Emlékek őrzői a múlt felidézhetőségéről és megértéséről szól egy párizsi vegyes etnikumú gimnáziumi osztály történetén keresztül,de mindeközben betekintést nyerhetünk a diákok súlyos társadalmi problémákkal terhelt mindennapjaiba is. A nehézségek egyik réteget a francia társadalomba beilleszkedni kényszerülő bevándorlók és az „őslakosok” közötti antagonisztikusnak tűnő ellentét képezi. Ezt illusztrálandó, erős kezdőjelenet helyezi képbe a nézőt: egy fiatal muszlin lány az édesanyjával az érettségi bizonyítványáért megy be, de nem veheti azt át, mivel a francia törvények értelmében fejkendőben nem tartózkodhat az iskola épületében. A két nő magából kivetkőzve üvöltözik a törvényt betartó igazgatóval. E mellé társul az ellentétek másik, nem kevésbé konfliktusmentes rétege, mely az iskola különböző vallási és felekezetű diákjai közötti feszültségekből adódik.

A nemek egymáshoz való viszonya is a film egyik sarkalatos problémája. Az osztály fiú- és lánydiákjainak kapcsolata egymásra fenekedő fenevadakéhoz hasonlatos. A fiatal muszlin fiúgenerációba családilag beégették vallásuk szexista nemi viselkedésszabályait, és gondolkodásukban hiába van elültetve a férfi-nő viszony európai mintázata is, képtelenek ezt összeegyeztetni. Brutális erőszakkal lépnek fel az európai divat szerint öltözködő muszlin osztálytársnőikkel szemben. A lányok viszont a több évszázados férfiuralom elleni lázadás, és a nemek kettős mércével mérése elleni tiltakozás jegyében miniszoknyáikkal és „villantós” topjaikkal dacosan állnak ellen az erőszaktevőknek. Kultúrharc ez is a javából. A fegyelmezés miniatűr pokla e mikrovilág, ahonnan még a helyettesítést végző tanárnő is sírással küszködve, fejvesztve menekül.

Az év eleji tantárgybesorolás tanúsága szerint az elittárgyak felvételéhez szükséges pontszámot a különböző etnikumú diákok képtelenek elérni, hiába is vágynák. Ezért is tűnik fantasztikus ötletnek a türelmes, szerepét kitűnően alakító osztályfőnöknő, Anne Guegen (Ariane Ascaire) terve, hogy híresen zűrös, gyenge tanulmányi teljesítményt felmutató, fékezhetetlen osztályát egy országos elit pályázatra nevezze be, azt remélvén, hogy a közös munka egybekovácsolja őket. A tanárnő a film központi alakja, kapocs és egyben kultúraközvetítő a bevándorlók gyerekei és „igazi” francia kortársaik között. Ő az, aki nem akarja tudomásul venni, hogy a francia társadalom zártsága miatt ezeknek a kamaszoknak az életlehetőségei a reménytelenségig beszűkülnek. A történet főként a gimnázium termeiben játszódik, de rövidebb-hosszabb snittekben betekintést nyerünk néhány diák otthonába is. Ezekből a kis felvillanásokból válik érthetővé számunkra, hogy az agresszív, ambíció nélküli iskolai viselkedés még a francia kamaszok esetében is jórészt a zűrös családi háttérből adódik. Egyben látjuk azt is, ahogy a média segítségével az idősebb bevándoroltak Franciaországban is egy zárvány világban élnek, a saját hazájuk TV csatornáit nézik, újságját olvassák, – míg a fiatalabb generáció erről már leszakadt, nem akarja a szüleit ebben követni, de számukra nincs helyette más se.

emlék2

A francia kulturális minisztérium által kiírt pályázat – „Gyerekek és tinédzserek a náci koncentrációs táborokban” – a diákságnak szól, ahogy ők a történelemnek ezt a máig ható szörnyűségét személyesen megélik. Az osztály először hőbörögve elutasítja a pályázás tervét, de a tanárnő őszinte, odaadó lelkesedését látva, lassan kezdenek megbarátkozni a gondolattal, és kis csapatokba verődve, nekilátnak a feladatnak. A film talán legérdekesebb momentuma annak bemutatása, ahogy a mai gyerekek a múlthoz közelítenek, – és a rendezőnő jól ráérez erre a generációs jelenségre. A diákok eleinte szinte kizárólag a képeken keresztül hajlandók csak felfedezni ezt a számukra teljességgel ismeretlen világot: a koncentrációs táborokat bemutató fotóalbumokból, régi újságok képeiből, plakátokból és TV-én látott dokumentumfilmekből. A könyvtárban „minden öreg és ócska” – miként egyikőjük undorral odaveti, és csak nagy nehézségek árán vehetők rá a lapozgatásra és olvasásra. A holokauszt téma azonban akkor válik számukra igazán érdekessé, amikor ellátogatnak a párizsi múzeumba, amelyben egy szoba falai padlótól a plafonig az elhurcoltak fotóival van kitapétázva. A képekről visszanéző gyerekek személyes sorsának átélése, és később egy túlélő visszaemlékezése, és a kezére tetovált szám az, ami rájuk a legnagyobb hatást gyakorolja. Ezért következik be náluk az a fordulópont, hogy lelkileg is elköteleződnek a holokauszt témája iránt, s kitalálják: léggömbökre írják fel az elhurcolt gyerekek neveit, és szélnek eresztik őket.

Az Emlékek őrzőinek már-már giccsbe hajló története annak példázata, miként lehet egy jó cél érdekében „érzékenyítéssel” egy fékevesztett csürhéből összetartó közösséget kovácsolni, ha van aki lelkesít és irányt szab. Kicsit nehéz elhinni, hogy a múlt emlékeit felidézve egyszer csak ördögből angyalokká válnak az addig elviselhetetlen kamaszok, ám mégiscsak egy megtörtént esetről van szó, még ha a film enyhén didaktikus volta és tézisjellege erősen rányomja is a bélyegét a történetre. A Leon Blum gimnáziumi osztály győzelme azt sugallja, hogy a társadalmat uraló konfliktusok egyéni szinten talán megoldhatók, s ezzel az erkölcsi világ rendje is valamiképp helyrebillen. Az országos versenyt mindenki nagy meglepetésére megnyerő külvárosi osztály az egyének és kis közösségek tekintetében parányi remény ígérete, ám a körülöttünk zajló események azt sugallják, hogy társadalmi szinten bizakodásra semmi okunk, Európában az etnikai konfliktusok egyre csak fokozódnak, s úgy tűnik, ezen még a múlt megismerése sem segíthet.

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya