Nincs kategorizálva

Leos Carax elátkozott rendező?

Ahogy a francia irodalomban Verlaine nyomán beszélünk „elátkozott költőkről” (poète maudit), ugyanúgy beszélhetnénk a filmművészetben „elátkozott rendezőkről.” Ez esetben mindenképp meg kellene említenünk a ma 52. születésnapját ünneplő Leos Caraxot.

Arról, hogy miképp érdemelte ki a fenti jelzőt, elsőként is filmjeinek száma és megjelenési dátuma árulkodik. Bár Carax már a 80-as évek óta a pályán van, még csak idén készült el az ötödik nagyjátékfilmje. Ez azért is tűnhet meglepőnek, mert karriere kezdetben még fölfelé ível. Első két filmje Cannes-ban, Berlinben is elnyer egy-egy díjat. Az első, a fekete-fehér, álomszerű Boy meets girl (1984) a francia új hullám nyomdokain jár. Szerelmi történetet mesél el két melankolikus, önpusztító hajlamú fiatallal. A fiú Alex, a rendező alteregója, akit Denis Lavant alakításában később is viszontlátunk még. Második filmje a színes, gyönyörű képi világú Rossz vér (1986); egy bűnügyi történet szerelmi háromszöggel, melynek főszereplője újfent Alex. Ezek után fog bele első nagyszabású alkotásába, a Pont-Neuf szerelmesei-be (1991), mely egy fiatal akrobata fiúról és egy festő lányról szól, akik a címben megjelölt, felújítás alatt álló, párizsi hídon élnek. Sajnálatos módon egy baleset miatt elhúzódik a forgatás, a látványos díszletet Párizson kívül kell újra felépíteni a hiányzó felvételekhez, ami anyagi romba dönti a rendezőt. Így Carax csak hosszabb szünet után állhat ismét kamera mögé, hogy leforgassa az eddigiekhez hasonló tematikájú, viszont sokkal komorabb világú, már-már depresszív és félelmetesen hatásos Pola X-et (1999), mely óriási bukás lesz. Talán mert ez az egyetlen egészestés, melyben nem játszik Carax fétisszínésze, Denis Lavant? Ezután elvétve kérik fel egy-egy rövidfilmre, összesen háromra, nagyjából tíz év alatt.

Az idei év – mint már utaltunk rá – azért különleges Carax számára, mert tizenhárom esztendő után ismét nagyjátékfilmmel állhatott elő. Ez a titokzatos Holy Motors. Nehezen megfejthető, utalásokkal teletűzdelt, epizodikus történetét a Denis Lavant játszotta karakter köti össze, aki állandóan jelmezt, s ezáltal jellemet cserél, miközben fehér limuzin furikázza különböző találkozókra a francia fővárosban. A darab indult az Arany Pálmáért, de nem kapta meg. Mivel nem könnyen befogadható, nagyon megosztotta a közönséget. Hazánkban sajnos egyelőre nem látható, de még reménykedhetünk, hogy egyszer bemutatják. Ma csak annyit mondhatunk, hogy Isten éltessen, Léos Carax! Várjuk a filmeket!

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com