Nincs kategorizálva

Már keresik az új James Bondot?

007-es jeligére „célpont kiiktató specialistát” keres az MI6 a brit kormányzat munkaügyi portálján, egy pénteken titokzatos körülmények közt feladott hirdetés szerint.

A brit kormány időről időre szükségesnek ítéli bizonyos emberek eltávolítását, akik létezése és ténykedése veszélyt jelent a közrendre, erre a feladatra pedig olyan, a küldetéseiket leleményességgel megoldani képes, elsősorban katonai múlttal rendelkező jelöltek közül válogatna, akik adott esetben nem szokványos módokon is képesek országhatárok közt közlekedni  idézi a Sky News az MI6 hirdetését.

A 007-es személyére szabja a feladatot, hogy a sikeres pályázónak Q minden kütyüje rendelkezésére állna  munkaeszköznek különleges órákat, mini-tengeralattjárót és a James Bond védjegyének számító Walther PPK-t ígér a brit kémelhárítás hirdetése. Mindehhez évi 50-60 ezer fontos (17,5-21 millió forintos) fizetést, és a sikeres küldetések után járó bónuszt ajánl a kémszervezet az online reklám szerint, amelynek valódiságát az MI6 szóvivője cáfolta, ám azt elismerte, hogy nem egyértelmű számukra sem, miként kerülhetett fel az MI6 nevében feladott  azóta persze eltávolított  hirdetés a kémszervezet tudta nélkül a kormány hivatalos portáljára.

Címkék

Vághy Anna

Az ELTE film és magyar szakos hallgatója voltam, így az égvilágon semmi különös nincs abban, hogy imádok írni és filmeket nézni. Abban sincs, hogy hatalmas lelkesedéssel gyártok elméleteket (apró és egészen lehetetlen összefüggésekből is), abban inkább, hogy csak ritkán állják meg a helyüket, de kellő türelemmel és humorérzékkel talán szórakoztatóak, olvasója válogatja.

Filmek: Rendezőóriások, műfajiság és szerzőiség határai és leginkább e határok feszegetői izgatnak hosszan és töretlen szenvedéllyel – Kubrick, Tarantino, Coppola és leánya, Lynch, Lars von Trier, Cronenberg, Tarkovszkij, Terry Gilliam, Gondry, Nolan, Wes Anderson és Woody Allen (de az szerelem!).

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com