Nincs kategorizálva

Megmentheti a Disneyt a Pixar új animációja?

Vajon helyrebillentheti-e a Pixar műhely Merida, a bátor című új animációja a Disney közelmúltban elszenvedett kétszázmilliós bukását? A John Carter című sci-fi kudarca után nem kis nyomás nehezedik a pixaros alkotókra.

Mark Andrews Merida, a bátor című animációs kalandfilmjét a nyár egyik slágerének szánja a produkciót forgalmazó Disney stúdió, amely a John Cartertől is sokat várt. A sci-fi azonban – mint a BBC online hírszolgáltató megjegyezte – a becslések szerint kétszáz millió dolláros veszteséget hozott a Disneynek.

A John Cartert Andrew Stanton jegyzi, aki a Pixarban olyan Oscar-díjas produkciókat írt és rendezett, mint a Némó nyomában és a WALL-E, és ezzel komoly tekintélyt vívott ki magának a Disney hierarchiájában. Nyilván ez is sokat nyomott a latban, amikor rábízták az Edgar Rice Burrough Mars-regénysorozatából készülő sci-fit, amellyel játékfilmes rendezőként is bemutatkozhatott.

A John Carter forgatókönyvén Mark Andrews is dolgozott társszerzőként. Andrews kiállt a film mellett, amely szerinte „végső soron nagyszerű lett”. Mint mondta, az alkotók nyilván mindig azon vannak, hogy filmjük egy rakás pénzt hozzon a stúdiónak, és akármi történt is a John Carterrel, azért büszkék rá.

A méregdrága produkció bukása érzékeny veszteség a Disneynek, a stúdió ugyanis a marsi történetekből több folyatást is tervezett, és természetesen a szériával kapcsolatos marketinggépezet is indulásra készen állt.

A hollywoodi filmstúdió három nagy dobással készült a nyári moziszezonra: a sci-fi után a Bosszúállók című szuperhősfilmet, majd a Merida, a bátor című animációt küldi a filmszínházakba. A Bosszúállók a hét végén debütál világszerte, a Merida premierjét pedig nyár derekára (Magyarországon augusztus 2-ra) időzítették.

A Pixar új meséje egy szabadságra és függetlenségre vágyó ifjú skót hercegnőről szól. Az animációs műhely lélegzetelállítóan varázsolta a filmvászonra a skót tájat. Andrews szerint a Pixar sikere a kutatásban rejlik. „A Némó kedvéért a víz alá merültünk, a Verdákhoz minden meg kellett tudni a kocsikról, a L’ecsó miatt pedig Franciaországba mentünk” – magyarázta a kasszasikereket. A Merida természetesen Skóciába vezette a csapatot. Két hónapot töltöttek ott, és Edinburghtól a felföldig szinte mindent bejártak. A film nem kötődik konkrét helyszínekhez vagy történelmi eseményekhez, cselekményének idejét a VIII-XII. századi Skócia „mítikus” világába helyezték.

A napokban lezajlott CinemaCon mozis konferencián Las Vegasban levetítették a produkció első félóráját. Andrews és Katherina Sarafian producer családi moziként ajánlotta a filmet. Mint kiemelték, a nézők valójában a kalandos történeten keresztül a kamaszkor, a bátorság, az útkeresés témájával szembesülnek.

A The Hollywood Reporter értesülése szerint a bemutatón hozták nyilvánosságra, hogy a közönség a Meridán tesztelheti először a Dolby új Atmos hangrendszerét. A rendszert világszerte 15 moziban állították be. A szakemberek szerint a nézők „természetesebb és valóságosabb hangélményhez” jutnak az új technikával – írta a THR.com.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com