Nincs kategorizálva

New York Times kritika kell a dokuk Oscar-jelöléséhez

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia legjobb dokumentumfilm díjára ezután csak olyan filmek nevezhetnek, amelyekről a New York vagy a Los Angeles Times kritikát közölt.

Bizarr fordulatot vett a filmek Oscar-jelölésig vezető útja, amikor ma bejelentették, hogy jövő évtől a dokumentumfilmek nevezéséhez a New York Times vagy a Los Angeles Times recenziója is szükséges lesz.

A New York Times maga közölte a hírt, miután múlt héten híresztelések kaptak szárnyra. Arról nem közöltek részleteket, hogy az internetes és a nyomtatásban megjelent kritikák is megfelelnek-e majd, vagy, hogy a rövidebb terjedelmű kritikák elégségesek-e, de a televíziós kritikusok által írt recenziókat kimondottan kizárták.

A lépés, úgy tűnik, a neveztetett filmek számának (124 film volt 2011-ben), valamint a különböző rendezvények befolyásának csökkentésére irányul, mint például a DocuWeeks fesztivál, ami hatásosnak bizonyult kevésbé ismert filmek versenybe juttatásában.

Az Akadémia valószínűleg azért is aggódik, mert olyan kritikailag elismert filmek, mint például a The Interrupters, a Senna, az Into the Abyss, illetve a korábbi Kapitalizmus: Szeretem!, a Kosaras álmok, vagy a Crumb nem kaptak Oscar-jelölést.

Ha az Akadémia egy ilyen döntő szavazatot filmkritikusok kezébe ad, akkor viszont olyan vádaknak teszi ki magát, hogy túlzott befolyást enged egy külső szervezetnek, kirekeszti a terjesztő nélküli, alacsony költségvetésű filmeket, és erősíti a díjátadó amerikai filmek iránti elfogultságát.

Forrás: Guardian Online

Horváth Balázs

Még nem írt bemutatkozást, de hamarosan fog, megígérjük.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com