A Star Wars atyja, George Lucas már egyetemi rövidfilmjében is sci-fivel kísérletezett: Nyitófilm sorozatunk 6. részében az Electronic Labyrinth THX 1138 4EB-t mutatjuk be.
Lucas 1967-es filmje meglehetősen elvont és talányos: a jövőben játszódó, negyedórás alkotásban egy férfi menekülését látjuk, miközben egy képernyőkkel és mindenféle műszerrel felszerelt irányítóközpontban géphangon recsegve számokat sorolnak és utasításokat közölnek egymással a főszereplőhöz hasonlóan négyjegyű számokkal azonosított fogvatartói. A szökés végül sikerül, THX 1138 4EB kijut a futurisztikus labirintusból, a sértően hideg színeket pedig végre felváltja a sivatagban lenyugvó nap vöröse.
Az Electronic Labyrinth kezdő rendezőhöz méltóan technikailag túlzsúfolt: Lucas nyilván be akarta bizonyítani, mennyire a kisujjában van minden, amit a Dél-Kaliforniai Egyetemen tanult a filmkészítésről. Így folyamatosan áttűnéseket, villódzó gyorsmontázsokat, szuperközeliket és roncsolt felvételeket látunk, leggyakrabban például a térfigyelő kamerák szemcsés képeit. De van példa osztott képernyőre, hosszú kocsizásokra is, miközben egyáltalán nincsenek párbeszédek, így szöveges magyarázatot nem is kapunk a látottakra, George Lucas filmje alapos figyelmet követel.
A bravurstück mégis olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy díjat nyert egy diákfilmfesztiválon, jutalomként pedig a 27 éves rendező a Warner jóvoltából elkészíthette az ötlet nagyjátékfilmes változatát. Így született meg 1971-ben Lucas első nagyjátékfilmje, a THX 1138, immár Robert Duvall és Donald Pleasence főszereplésével, Francis Ford Coppola produceri felügyelete mellett!
A nyomasztó sci-fiktől Lucas messzire kanyarodott második nagyjátékfilmjében, a kisvárosi végzős diákok utolsó közös estéjét bemutató Amerikai graffitiben, a Csillagok háborúja viszont egyértelmű visszatérés a tudományos fantasztikum világába. Az Electronic Labyrinth futurisztikus, klausztofób belsői mind a későbbi legenda hangulatát előlegezik, a zárókép pedig talán a biztonságos otthon, a Tatooine ötletcsíráit rejti. George Lucas tehát már karrierje kezdetén bizonyította érzékét a különleges történetekhez, miközben a filmkészítés minden trükkjét felvonultatta – a későbbi zseni már az Electronic Labyrinth THX 1138 4EB-vel letette kézjegyét.
Minden Star Wars VII-tel kapcsolatos hírünk itt.