Nincs kategorizálva

Örkény jegyében készítenek filmet táborozó diákok

A száz éve született Örkény István munkássága és a groteszk a fő témája a határon túli magyar középiskolások táborának, amelyet Siófok-Sóstón rendeznek meg vasárnaptól tíz napon át.

Az idei, immár 19. alkalommal tartandó táborba harminchét középiskolást várnak. Érkeznek fiatalok Erdélyből – Temesvárról, Kézdivásárhelyről, Lupényből, Petrozsényből -, a felvidéki Galántáról, a vajdasági Szabadkáról. Vízumprobléma miatt a kárpátaljai Viskről csak egy középiskolást fogadnak – mondta el az MTI-nek Gyulai István táborvezető.

Hozzátette: a tábor célja a magyar nyelv, a magyar kultúra és a helyi hagyományok ápolása, az adott év irodalmi évfordulójához kötött szépirodalmi téma minél teljesebb megismerése és feldolgozása. Ezúttal Örkény István Kossuth-díjas íróra, a magyar groteszk próza megteremtőjére emlékeznek születésének 100. évfordulója alkalmából. Az író megismerése nagyon fontos a határon túli magyar fiatalok számára, hiszen munkásságával a határon túli középiskolák tananyagában nem foglalkoznak kiemelten annak ellenére sem, hogy műveit szinte minden határon túli magyar fiatal ismeri és szereti – jegyezte meg a táborvezető.

A táborban irodalomtörténeti és ismeretterjesztő előadásokat tartanak, olyan előadókat is várnak, akik személyes ismerősei, rokonai, barátai voltak az írónak. A sort július 23-án Maróti István, az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezetője nyitja Tanuljunk Örkényül című interaktív előadásával. Másnap Mann Jolán és Sudár Annamária, az Országos Széchényi Könyvtár irodalmi szerkesztői látogatnak a táborba, de várják Radnóti Zsuzsa dramaturgot, Örkény István özvegyét is.

A hagyományokhoz híven kiscsoportos alkotómunka folyik a táborban. A vers- és prózamondó, valamint a zenei csoport két zenés irodalmi műsorral készül. A drámacsoportban Örkény István műveit dolgozzák fel szituációs feladatok, valós élethelyzetek és drámajátékok segítségével. Lesz még újságíró, fotós és filmes kiscsoport, amelyek tagjai elkészítik a tábor lapját és egy filmet az együtt töltött napokról. A táborban lesz emellett játékos vetélkedő, koncert, humoros est és táncház is.

A hagyományos paksi helyszín felújítása miatt tartja idén a Balaton mellett a tábort a paksi Csengey Dénes Kulturális Központ.  Július 29-én a táborlakók átköltöznek Paksra, hogy műsorukkal részt vegyenek a református istentiszteleten, valamint a táborzáró gálán, amelyet hétfőn tartanak majd a kulturális központban.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com