Mint minden éven, idén is értetlenül állunk némely Oscar-jelölés hallatán, de talán még értetlenebbül azok miatt, akiket nem találunk a felsorolásban, pedig nagyon is ott volna a helyük. Idén őket hiányoljuk a leginkább a jelöltek közül.
A cikk első része ITT olvasható.
Legjobb férfi főszereplő
Leonardo DiCaprio a férfi főszereplők kategóriájának kötelező eleme, még ha nem is feltétlenül lenne ott a helye. Az interneten fellelhető vélemények jelentős része megegyezik abban (én, személy szerint, ezt a tábort erősítem), hogy A visszatérőben nyújtott alakításáért nem kéne díjat kapnia, de még csak az öt esélyes közé sem kellett volna bekerülnie, hiszen rengeteg más, valóban kiemelkedő, és a karrieren belül is fantasztikus teljesítményt láthattunk idén.
Például Johnny Deppét a Fekete misében, ahol végre nem a már olyannyira jellemző, vicces-kalapos figurát hozza, hanem egy valóban mély, sokrétű karaktert. Talán pont a bugyuta szerepei miatt, de a nézők valamiért Johnny depp aranyszobor mentes pályafutása okán nincsenek annyira felháborodva, pedig több, mint 30 éve meghatározó alakja az amerikai filmiparnak.
A Creed – Apollo fia mellékszerepében feltűnő Sylvester Stallone jelölése helyett valószínűleg sokkal egyetértőbben tudnánk bólogatni, ha ma a címszerepet játszó Michael B. Jordant tüntetik ki egy jelöléssel. Persze az mégsem járja, hogy egy éven belül az egyik legjobb és az egyik legrosszabb alakítást is magáénak tudhassa egy színész, hiszen ő játszotta a Fantasztikus(an rossz) Négyes egyik szuperhősét is, úgyhogy ha az éves mérleget vesszük figyelembe, akkor teljesen érthető az elmaradás.
Nem hiszem, hogy túlzás azt állítani, mindenki szereti Ian McKellent, aki a Mr. Holmesban úgy tűnik, megkoronázta egész eddigi karrierjét. Igazi jutalomszerep az öregkori demenciával küzködő Sherlock Holmes karaktere, mindezidáig a film és a színész is méltatlanul mellőzött.
Igazi Oscar-vadász sport- és orvosdráma, Oscar-vadász főszereppel, Will Smith mégsem kapta meg a Sérülésben nyújtott alakításáért az első jelölését, ráadásul a Golden Globen átadón is elhalászta előle Leo a díjat.
Akik (helyettük) a jelöléseket kapták: Bryan Cranston (Trumbo), Leonardo DiCaprio (A visszatérő), Michael Fassbender (Steve Jobs), Eddie Redmayne (A dán lány), Matt Damon (Mentőexpedíció).
Legjobb női mellékszereplő
Ebben a kategóriában sincs nagyon mibe belekötni (akárcsak a férfi mellékszereplők esetében), mindenki joggal kapta meg a jelölését, viszont a férfiakkal ellentétben, nagy elmaradt esélyesek sincsenek. Mindössze Helen Mirren Trumbóban nyújtott alakítását hiányolják néhányan, esetleg Alicia Vikander duplajelölését, hiszen az Ex Machináért szintúgy reménykedhetett egy nominációban, sajnos azonban egy színész, egy kategóriában mindössze egy alakításával indulhat. Úgy tűnik, az Akadémiának jobban tetszettA dán lányban nyújtott alakítása. (Egyesek pedzegetik még Jane Fondát az Ifjúság miatt, de egy mindössze pár perces szerepért nem igazán szokás jelölésekkel dobálózni.)
Akik (helyettük) a jelöléseket kapták: Jennifer Jason Leigh (Aljas nyolcas), Alicia Vikander (A dán lány), Kate Winslet (Steve Jobs), Rachel McAdams (Spotlight – Egy nyomozás részletei), Rooney Mara (Carol).
Legjobb rendező
A legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó jelölések és díjak minden évben kéz a kézben járnak, nem csoda tehát, hogy az összes jelölt direktor indul a „fődíjért” is. Ugyanezen okból kifolyólag a hiányzók között is leginkább Steven Spielberget (Kémek hídja) és Ridley Scottot (Mentőexpedició) emlegetik.
Ezen felül azonban még két rendezőt mindenképp meg kell említeni. Egyikük F. Gary Gray, aki 2009 óta (Törvénytisztelő polgár) most először tért vissza rendezéshez. A Straight Outta Compton sajnos az idei díjátadó legméltatlanabb mellőzöttje, hiszen mindössze a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó szoborért szállhat versenybe.
A másik kimaradó Ryan Coogler, akit a Creed – Apollo fia miatt sokan vártak volna a jelöltek sorába. Miután azonban ez is csak egy kategóriában kapott nominációt, nem meglepő, hogy nem a rendezői lett az.
Akik (helyettük) a jelöléseket kapták: Alejandro González Iñárritu (A visszatérő), Tom McCarthy (Spotlight – Egy nyomozás részletei), George Miller (Mad Max – A harag útja), Lenny Abrahamson (A szoba), Adam McKay (A nagy dobás).
Legjobb idegennyelvű film
Az Oscarral foglalkozó, főként Amerika-központú nemzetközi sajtó elég keveset foglalkozik ezzel a kategóriával. Itthon kicsit más a helyzet, hiszen idén Nemes László Saul fia című drámája is a jelöltek között szerepel. A magyar siker létjogosultságát nem is kérdőjelezi meg egyetlen szakember sem, azonban A sivatagon át például már
A belga Jaco Van Dormael neve ismerősnek tűnhet, hiszen ő rendezte az És a nyolcadik napon…-t, valamint a Mr. Nobodyt is. Új filmjével, A legújabb testamentummal az idei Golden Globe jelöltjei között volt, ezek után sokan számítottak a akadémia elismerésére is, bár tény, hogy utóbbi kevésbé nyitott a vígjáték műfajára.
Akik (helyette) a jelöléseket kapták: A kígyó ölelése, Egy háború, Mustang, Saul fia, A sivatagon át.
Egyéb nagy kimaradók
A Pénzcsinálóért csak jelölték, a Social Network – A közösségi hálóért viszont meg is nyerte a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat Aaron Sorkin. Sokan arra számítottak, hogy idén legalább az előbbit sikerül megismételni, hiszen ő adaptálta Walter Isaacson regényét, melyből a 2 kategóriában is induló (férfi főszereplő és női mellékszereplő) Steve Jobsot készítették, ráadásul egy Golden Globe-ot be is zsebelt érte.
Akik (helyette) a jelöléseket kapták: Charles Randolph, Adam McKay (A nagy dobás), Nick Hornby (Brooklyn), Drew Goddard (Mentőexpedíció), Emma Donoghue (A szoba), Phyllis Nagy (Carol).
https://www.youtube.com/watch?v=BpvZV63e1Kw
A Marvel-filmek rendszerint nem kapnak helyet a díjátadókon, és ez nem véletlen, hiszen a hozzáadott művészi érték még Hollywoodhoz képest sem sok, de ettől még a szórakoztatóipar kétségkívül remek darabjai. Ha valamiben labdába rúghatnak, azok mindössze a technikai díjak. És bizony a legjobb vizuális effektusok várományosai között bőven elfért volna A Hangya, hiszen a történet által megkövetelt, teljesen új látásmódot – a hangya szemszögéből látható világot – és ezzel ötvözve az akciójeleneteket is valóban életszerűen és lenyűgözően alkották meg.
Akik (helyette) a jelöléseket kapták: Ex Machina, Mad Max – A harag útja, Mentőexpedíció, A visszatérő, Star Wars – Az ébredő Erő.
Marlon Brando többszáz órányi hangfelvételt készített, melyen saját életéről és mindennapjairól mesélt. Stevan Riley rendező pedig ezeknek a hanganyagoknak a felhasználásával készítette el a Listen to Me Marlon-t, egy megható és őszinte egészestés dokumentumfilmet, melynek kimaradása azért is meglepő, hiszen a színészlegenda személye olyan témát nyújt, melyre – azt gondolhatnánk – azonnal lecsap az akadémia.
Akik (helyette) a jelöléseket kapták: Amy: Az Amy Winehouse-sztori; Cartel Land; A csend képe; What Happened, Miss Simone?; Winter on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom.
Tudjuk, hogy a Bond-dalnak a jelöltek között a helye… vagy legalábbis beletörődtünk. Na, de hogy Sam Smith Writing’s on the Wallja mi a fenét keres ott, azt nehéz ép ésszel felfogni. Főként, hogy Wiz Khalifa elkészítette a Halálos iramban-széria első valóban értékelhető szegmensét, mégpedig a See You Again című betétdallal. És bár lehet, hogy a stílus nem mindenkinek tetszik (sőt), attól még el kell ismerni, hogy valóban remek dal lett.
Akik (helyette) a jelöléseket kapták: Earned It (A szürke ötven árnyalata), Manta Ray (Racing Extinction), Simple Song 3 (Ifjúság), Til It Happens To You (The Hunting Ground), Writing’s On The Wall (Spectre).
Lehet-e konklúziókat levonni a nagy kimaradók listájából? Igen, egyet biztosan. Az idén is hódító #OscarSoWhite hangulat kicsit érthetőbbé válik, hiszen ha jobban megnézzük, rengeteg valóban arra érdemes fekete alkotó nem kapott jelölést, pedig adott esetben még akár méltóbb is lett volna rá, mint néhányan a várományosok közül. Azt persze nem kell feltételezni, hogy ez tudatos lenne, de a tendencia mindenképpen elgondolkoztató.
A Filmtekercs és a Budapest Secret Cinema szervezésében idén is együtt szurkolhatunk az AnKERTben. Az átadó előtt levetítjük az Ex Machinát, lesz kvízjáték és kerekasztal-beszélgetés. A rendezvényre ITT lehet elővételben jegyet vásárolni.
[author_bio author=”nardaidorina”]