Láttad a Kaliforniai álom autópályás táncjelenetét? Hát a Holdfény meseszép arcképeit? S ahogy a köd legördült a hegyekről az Érkezésben? Az operatőr ilyenkor számíthat Oscar-díjra – beavatunk, miért!
A látványt és a hangzást jutalmazó díjakról sosem esik annyi szó, mint a színészi és rendezői Oscarról: ez érthető, ha a reklámértéket nézzük (mindenki tudja, ki Viggo Mortensen, de igen kevesen, ki Emmanuel Lubezki), higgadtabban szemlélve azonban igazságtalan – a látvány és a hangzás megteremtése nem kisebb művészet, mint eljátszani egy szerepet.
Képileg egyébként az év unalmasabb volt, mint a tavalyi. Híre-hamva sincs a Mad Max őrült látványvilágának, A visszatérő hosszú, természetes bevilágítású kísérleteinek, se a GoPrónak (amivel a Mentőexpedíció kísérletezett). Ellenkezőleg, a retro tarolhat – a legesélyesebb a film-nyersanyagra forgatott, CinemaScope képarányú és csaknem Technicolor színvilágú Kaliforniai álom.
„Cinematography”
A „cinematography”, tehát az operatőri munka díja az egyik legismeretlenebb, ugyanis laikusként csaknem képtelenség megítélni. Könnyű azt mondani, „tetszett” egy film látványa, de igen kevesen ismerik a kameramozgás, a látószögek, a fókusz technikáit eléggé ahhoz, hogy ítéletet formáljanak.
Az utolsó három évet, hihetetlen módon, ugyanaz az operatőr nyerte: Emmanuel Lubezki (Gravitáció, 2014; Birdman, 2015; A visszatérő, 2016). Tavaly erős versenyben volt a technikai díjak nagy vesztesének számító, sokszorosan jelölt Roger Deakinsszel (Sicario). Idén nem várható ekkora öregek összecsapása: négy idei jelöltet korábban még nem is jelöltek, és az ötödik (Rodrigo Prieto, Némaság) sem nyert még. Erős technikai újítások sem történtek idén; mind a Gravitáció, mind A visszatérő bekerül a mozitörténelembe fantasztikus operatőri áttörései miatt, de 2016-ban ilyesmi bizony nem kápráztatott el minket.
A Legjobb film és a Legjobb operatőr jelöltjei közül a legtöbb a jelenlegi digitális kameratechnika királyával, az Arri Alexával készült, és csak három (Kaliforniai álom, A számolás joga, Fences) forgott filmre. Számos alkotó még mindig jobban szereti a filmet használni nyersanyagként, főleg természetesebb, melegebb képi világa miatt – Scorsese, Tarantino és Nolan például –, de a digitális technika előnyei éppúgy kezdenek beérni, ahogyan a fényképezőgépeknél is: gyorsabb munkafolyamatok, korlátlan nyersanyag, jelentősen megnövekedett fényérzékenység, alacsonyabb költségek… Bradford Young, az Érkezés operatőre például sokat dicsérte a digitális előnyöket egy interjújában.
Lássuk, a technika ismeretlen szupersztárjai közül kinek drukkolhatunk idén! (Tavalyi cikkeinket a témában itt találod.)
Kaliforniai álom
A legtöbb szakértő arra tippel, hogy idén Linus Sandgren operatőr lesz a befutó. Az idei Sandgren első jelölése. A Kaliforniai álom film nyersanyagra forgott (amivel idén már kisebbségbe szorult), és emellett még erősebben ráfeküdt a retróra: a CinemaScope képarányt használta, azt az anamorfikus, 35 mm-es filmes formátumot, amely az 1950-60-as években volt pályája csúcsán, valamint színes-vidám-meleg, szándékosan a Technicolorra hasonlító szín- és látványvilágot teremtett.
„A lehető legszélesebb képet és a legjobb színeket kell nyújtanod a közönségnek” – mondta Sandgren; a film csakugyan az álomvilágot és a valóságot keveri. A musical számára létfontosságú, hogy bevonja a közönséget, ennek eszköze például a megfelelő mozivásznon a látóteret jobban kitöltő széles formátum. De ez a film ugyanakkor erősen épít a képzeletre is: a világtól kissé elrugaszkodott színek a szép valótlanság érzését erősítik. Ahogy kritikánk írja: a film nem maradt meg „zenés-táncos-színes-szagos old school hollywoodi mézescsupornak” – ez az egyszerre földhözragadt és mesés látványvilágnak is nagyban köszönhető.
Oroszlán
Greig Fraser képei korábban az Engedj be! és a Zero Dark Thirty kapcsán váltak emlékezetessé, de ő volt idén a szintén kreatív képi világú Zsivány Egyes operatőre is – az Oscar-jelölést és az amerikai operatőr szövetség éves díját (ASC Awards) azonban az Oroszlánért nyerte el. Bár az elmúlt években ugyanaz nyerte az ASC-díjat, aki azután az Oscart is – történetesen mindhárom évben Emmanuel Lubeczki (Gravitáció, Birdman, A visszatérő), a díj nem tekinthető az Oscar előszobájának: az ASC Award 31 éve alatt csak 13-szor nyerte ugyanaz az ember az Oscart is.
India rengeteg vizuális szépséget kínál – „csak ledobod a kamerát a teherautóról és azonnal lenyűgöző képeket kapsz”, mondta Fraser –, a cél azonban nem a „szép” volt, az „otthont” nem a szokásos aranyfényű meleggel akarták ábrázolni: földhözragadtabb, őszintébb képi világra törekedtek. Az operatőr egy új, áttörő erejűnek tartott RGB LED bevilágítási technológiával is sokat kísérletezett ebben a filmben: a változtatható színű, könnyen használható fényforrások a világítás eddig ismeretlen lehetőségeit jelentették számára. És jócskán jelentett kihívást a forgatás logisztikája is – hogyan filmezel egy ötévest, egy mozgó vonatot, hogyan rejted el a kamerát az indiai tömegben, nehogy mindenki rájöjjön, hogy filmkészítés folyik? Az Oroszlán a technika kreatív használatának egyik mesterműve – annak ellenére, hogy egyéb eszközeiben igen konzervatív.
Érkezés
Az Érkezés operatőre, Bradford Young az első afroamerikai ebben a kategóriában. A film, nagy költségvetésű scifitől szokatlan módon, korántsem vizuális effektekre épül, sokkal inkább evokatív világításra és kameramunkára. Olyannyira, hogy a film ikonikus képe, a hegyekről legördülő köd is eredeti kameramunka – semmi effekt (kivéve persze a ráhelyezett űrhajót), csak a valóság szépsége, és mégis kellően lenyűgöző ahhoz, hogy filmplakátra kerüljön.
Bradford Young hatalmas feladatot kapott: Roger Deakins helyét kellett betöltenie, aki tavaly a rendező Villeneuve társa volt (Sicario) – és éppen olyan sikerrel teljesítette a feladatot, mind legendás elődje. Az Érkezés a mi világunkba megérkező hihetetlenről szól, és ezt Bradford a hétköznapi képi világ benyomásával kívánta megtámogatni – az Érkezés nélkülözi a sci-fi jellegzetesen élénk képiségét, helyette egyszerű színeket és fényeket alkalmaz. Bradford szóválasztása a „mundane” – körülbelül „földi”, „evilági, „egyszerű”. Kameramozgásai is szelídek. Mindebben társa a nyugtalanító, de egyszerű zenének és a hétköznapiságot – meg az abból kiemelkedő csodát – témául választó narratívának.
Holdfény
James Laxton az operatőre ennek a fényes pasztellszínekkel és élénk-trópusi zölddel teli filmnek. „Tarell [a film egyik írója] »gyönyörű rémálomnak« nevezte Miamit, és azt hiszem, mi szépséges tónusokkal festettük le ezt a rémálmot” – mondta Barry Jankins rendező. – „E szépség és a szereplőkkel zajló nagyon sötét események közötti feszültséget akartuk megtalálni.” Kritikánk már az első bekezdésben a „varázslatos” szót használja: ez nem csekély mértékben a látványnak köszönhető.
Jenkins és Laxton a kezdetektől fogva el akart távolodni attól a dokumentarista, életszerű képi világtól, amit mostanában el szokás várni egy társadalmi kérdéseket feszegető indie filmtől. A sötét bőrt bátor bevilágítással és gazdag színekkel ábrázolják – a leírások kiemelik, hogy a fekete bőrt ritkán látni ilyen szépen mutatva –; a kontrasztokat a lehetséges határokig felhúzták, gyakran egyetlen fényforrás világítja be a helyszínt, szoborszerűen kiemelve az arcokat. A film éppolyan merész képi világával, mint magával a szokatlan felnövés-történettel vagy épp a megszokottabb hiphop és rap helyett vonósokra épülő zenével – és éppúgy lírai nyugalommal használja azt: a képek tökéletes harmóniában állnak a film többi eszközével. (A témáról még számos érdekes részletet olvashatsz itt.)
Némaság
Scorsese veterán operatőre, Rodrigo Prieto már kétszer izgulhatott az Oscar-átadón, de eddig nem nyert. A Némaságot főleg film nyersanyagra forgatta, de az éjszakai jelenetekhez digitálisat használt – a digitális fényereje sokkal nagyobb: sötétben is boldogul, míg a filmhez gyakran nappal is erőteljes bevilágítás kell.
„Mindketten egyetértettünk abban, hogy a Némaságot filmre kell forgatni. Az én nézőpontomból ez a színmélység miatt van; a film eléggé a természetről szól és a papokat a növényzet veszi körbe” – nyilatkozta Prieto. – „A film nagy része arról szól, hogyan hangzik, hogyan érződik, Isten jelenlétéről vagy távollétéről ebben a természeti környezetben. Próbák útján úgy találtam, hogy más médium nem kapja el a zöld nüanszait, például.” A bőr tónusa is fontos: Scorsese szerint segít kapcsolódni a karakterekhez.
Bár a film az idei Oscar-szezon egyik nagy vesztesének számít (mindenki több jelölést, és, őszintén, legalább egy Legjobb film nominációt várt Scorsesetől), az operatőri munka díja még szépíthet a helyzeten. Ugyanakkor a látványos mellőzöttség most ebben a kategóriában is inkább gyengíti, semmint erősíti a film esélyeit: néha megvan az embernek az az érzése, hogy egy alkotás épp kiesett az Akadémia kegyeiből, és erősen így tűnik most a Némasággal.
Tippünk
A Kaliforniai álom képi világa a leglátványosabb a mezőnyben, ezért fog nyerni. Valamivel nehezebb értékelni a Holdfény szelíd szépségét, vagy épp az Érkezés nyugalmát. Az idei, kevésbé forradalmár felhozatalban a kaliforniai színbomba jelenti a legtarkább foltot.
***
A Filmtekercs Oscar-hetet tart: mielőtt megnyílik az év legizgalmasabb estje, háttér-elemzésekkel, kategória-bemutatókkal, kritikákkal és sok más cikkel készülünk fel. Ünnepeld velünk együtt a mozit és drukkolj velünk a Mindenkinek február 26. vasárnap este az Ankertben!
